Archív

SZOMSZÉDSÁG, SZABADSÁG – „Hozz magaddal egy másik írót egy másik országból!”

tereziamoraA Szépírók Társaságának jelentős hagyománnyal bíró fesztiváljára idén nemcsak Magyarországról érkeznek a fellépők. Magyar szépírókat kértek fel, hívják meg egy-egy íróbarátjukat közös beszélgetésre és felolvasásra. Képünkön Terezia Mora.

 

A fesztivál alaptémája a szomszédság és a szabadság, a Közép- és Kelet-Európában egymás mellett élő nemzetek jelenlegi és történelmi, kulturális és társadalmi kapcsolata és hagyományai.

Egyik kiinduló témánk az írók közéleti szerepe: azt a kérdést feszegetjük, az egyes országokban hagyományosan milyen elvárásokat támasztanak az írókkal szemben, és ki mennyiben tud vagy akar ezeknek az elvárásoknak megfelelni a saját országában, milyen mértékben tudja befolyásolni a közéleti és társadalmi párbeszédet.

A kérdéskört történelmi perspektívából is meg szeretnénk vizsgálni: arra keressük a választ, a különböző írók hogyan élték meg a rendszerváltást, illetve az azt megelőző és az azt követő időszakot. Miben változott meg az elképzelésük a szabadság fogalmáról, miként alakultak az elvárásaik, és mennyiben tudtak hatással lenni a társadalmi átalakulások folyamatára.

Az egyébként is kapcsolatban, netán barátságban álló magyar és nem magyar írók felolvasásaiból és beszélgetéseiből kirajzolódhat a magyarok és a szomszédos európai írók kölcsönös nézőpontja, létrejöhetnek kultúrák érdekfeszítő találkozásai és elágazásai.

A Szépírók Társasága VII. Irodalmi Fesztiválja

2011. április 9-10. Petőfi Irodalmi Múzeum

A program:

Április 9, Szombat

Beszélgetések:

17 óra Földényi László és Ingo Schulze (DE)

18:30 Konrád György és Terézia Mora (DE)

felolvas: Dömötör András

zene: Darvas Ferenc

az est házigazdája Balázs Eszter Anna

Április 10, Vasárnap

Beszélgetések:

16 óra Barak László és Mila Haugová (SK)

17 óra Selyem Zsuzsa és Rareş Moldovan (RO)

18:30 Végel László és Radoslav Petković (SRB)

felolvas: Dömötör András

zene: Wertetics Szlobodan és Bárdos Deák Ágnes

az est házigazdája Szilágyi Zsófia

A fesztivál ideje alatt az előcsarnokban Berekméri Zoltán képeiből tekinthető meg kiállítás.

Könyveket a helyszínen az Írók Boltja árusít.

A Fesztivál támogatói: Nemzeti Kulturális Alap (NKA), MASZRE, Petőfi Irodalmi Múzeum, A Szlovák Köztársaság Kulturális Intézete, Román Kulturális Intézet

További információ:

Gerevich András, főszervező: andras.gerevich@gmail.com, mobil: 06 70 6004846

Kéri Piroska: piroskeri@t-online.hu, mobil: 06 20 3580164{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top