Archív

Szerszámos láda

halottegetes“Három éve temettük el anyámat, az volt a kívánsága, hogy hamvasszuk el, és szórjuk bele a halastóba. De nem maradt utána semmi pénz a hamvasztásra, úgyhogy a Dezsőék a kertben csináltak ilyen máglyát, azt mondta, látta a tévében, hogy Indiában is így szokták.” Részlet a Döglött kutyával őrzött terület című könyvből.

 

Nem zavarja, ha szól a rádió? Ha hosszabb útra megyek, fölcsatolom a nyakamba, hogy ne unatkozzak. A Dezső meg nagyon messze lakik, a város másik végén, ez a dobtárcsás mosógép meg van vagy harminc kiló. Azt mondta, ad érte kétezret, ha elszállítom. De a taxi nem vinné ki háromezerért. Ha a mai világban nincs az embernek üzleti érzéke, legjobb, ha meg se születik.

Nem akar venni egy jó hajvágókészletet? Olcsón adom, háromezerért a magáé. Olyan motor van benne, hogy a füvet is levágja. Van hozzá fésű, kefe, meg egy kis motorolaj. Ha ezzel vágja a haját, pont úgy néz ki, mintha fodrásztól jönne. Azért pénzt adni, hogy lenyírják az ember haját, nem vezet sehova.

Nekem mindig anyám vágta a hajamat, volt, hogy ablaküveggel. De mióta meghalt, a Dezső felesége szakít rám három percet. Van nekik egy használt piacuk a város szélén, aztán ha jó árut viszek, akkor az asszony hálából ledúrja a hajam, és bekölniz.

Három éve temettük el anyámat, az volt a kívánsága, hogy hamvasszuk el, és szórjuk bele a halastóba. De nem maradt utána semmi pénz a hamvasztásra, úgyhogy a Dezsőék a kertben csináltak ilyen máglyát, azt mondta, látta a tévében, hogy Indiában is így szokták. Én valahogy nem tudtam végignézni, bementem a konyhába, és elszívtam egy doboz cigarettát. Szegény anyám nagyon sokáig égett, nem fogott rajta a tűz, mert jó ember volt. Már egész este lett, mikor jött a Dezső egy szerszámos ládával, hogy nesze, itt van anyád, alul a kulcsos rekeszben.

Először úgy gondoltam, hogy ilyen sötétben nem megyek én már sehova, hazaviszem anyámat, aztán majd holnap délelőtt beszórom a tóba. De alig mentem vele ötszáz métert, valahogy nem bírtam elviselni, hogy anyám a kulcsos rekeszben van, úgyhogy bármennyire is sötét volt, inkább nekivágtam a halastónak.

Még utoljára fölültem anyámmal a huszonhárom y-os buszra, leszálltam a végállomáson, és megittam vele két nagyfröccsöt.

Nem akartam anyámat a földre rakni, úgyhogy az ölemben szorongattam, aztán föltettem az asztalra. A csapos meg azt hitte, hogy szajrézok, aztán meg akarta venni a táskát. Hiába mondtam, hogy az anyám van benne, csak akkor akarta elhinni, ha megmutatom. De mondtam neki, hogy ilyen állapotban még én se láttam, úgyhogy ne nagyon nézegessük. Pedig az a múltkori talpmasszírozó nagyon jól jött a csaposnak, azt mondta, azóta nyugton ül a felesége a tévé előtt, zúgatja a talpát a meleg vízben, és csak akkor áll föl, ha kihűlt. Úgyhogy mielőbb szerezzek neki olyat, ami melegíti is a vizet, hátha eztán ki se mozdul a lábvízből.

A halastónál olyan sötét volt, hogy belegyalogoltam a sásba, csak aztán vettem elő a világító kombinált fogót. Kinyitottam a ládát, és belevilágítottam. Ott volt anyám alul a kulcsos rekeszben, csupa por. Eldúdoltam neki egy dalt, amit főzés közben szokott énekelni, aztán szépen beszórtam a vízbe. Először arra gondoltam, hogy rakok a táskába egy követ, és bevágom a tó közepére, hogy ne kint legyen a parton, de anyám világéletében utálta a repülőt, még a körhintára se ült föl. Azt mondta, hogy ami elhagyja a földet, az vagy madár, vagy baj lesz belőle.

Beszórtam a vízbe, és egy bottal elkevertem a vizet. Szerettem volna sírni, de bárhogy erőlködtem, nem jött ki belőlem semmi. Amikor hazaindultam, nem kaptam levegőt, és valami összecsavarta a torkom, és úgy bőgtem, mint amikor kiégett a nadrágom. Visszafordultam, és abba az irányba bőgtem, ahova anyámat szórtam. Így valahogy elbúcsúztunk.

Aztán ahogy megbékéltem, valami elkapta a karomat. Azt hittem, hogy megáll a szívem. Azt hittem, hogy az anyám az, hogy miért nem szórtam be rendesen a tó közepére, és mindjárt kaptam két nagy pofont. Megvagy te szemét rabsic, most szétrúgom a seggedet. Azt mondta a halőr, hogy nem visz engem a bíróságra, ott fog kiherélni a parton, és a halaknak adja a tökömet. Én meg fogtam a szerszámos ládát, és fejbe csaptam vele. Úgy futottam, hogy kétszer elestem, és kifordult a bokám. A sötétben nem ismert meg, de nagy ügy lett belőle, mert a rendőrség annyira megvizsgálta a ládát, hogy emberi maradványokat is talált. Szegény anyámból még a rendőrségi laboratóriumba is jutott.

Még szerencse, hogy apámat nem ismertem, ha még azt is hamvasztani kell, biztos börtönbe kerülök.

Van egy bátyám, az kamionos. Járja a világot, van, hogy évekig nem látom. Nem érdekli semmi, csak hogy vezessen. Se családja, se lakása, hanem megy. Ami pénze van, azt mind elkölti, ott alszik a kamionban. Még az elején kaptam tőle egy képeslapot, nem írt rá semmit, csak a címzést. Valami nagy város volt rajta, és kész. Amikor legutóbb tavaly itthon volt, adott egy kis pénzt, hogy gondozzam anyám sírját. Meg se mertem mondani, hogy beszórtam a halastóba, mert a bátyám egész gyerekkorában ott horgászott. Akkor még nem halastó volt, csak téglagyári tó, és amikor halastót csináltak belőle, a bátyám összetörte a horgászbotját, és megcsinálta a kamionvizsgát. Azt mondta, hogy el fognak itt pusztítani mindent, semmi nem marad olyan, amilyen volt, és ő nem várja meg, amíg őt is elpusztítják, vagy rákényszerítik, hogy másféle ember legyen.

Akkor nagyon mérges voltam rá, mert nem értettem semmit, meg az anyám is csak hallgatott. Nem értettem, hogy képes elmenni, ránk nem is gondol, csak hogy neki jó legyen. De mégis neki lett igaza, járja a világot, anyám halott, én meg mászkálok a Dezsőhöz ezzel a dögnehéz mosógéppel. Csak azt nem tudom, kinek kell még az ilyen? Vagy ebből csinálják a repülőgépeket, amik belezuhannak a tengerbe?

A Dezsőnek van egy lánya, nagyon ronda szegény. Fehér a bőre, és olyan sűrű és vörös a hajszőre, mint egy medvének. Az arca csupa szeplő, és olyan vékony, hogy hátulról átlátni rajta. De az a baj, hogy nagyon rendes. Amikor meglát, úgy mosolyog, mintha kiscicát hoztam volna neki. Egyszer majd lehet, hogy hozok is. De nem szeretném, ha szerelmes lenne belém, mert hiába jó a szíve, én ilyenformán nem tudnám szeretni. Meg az az igazság, hogy a húgomra hasonlít, aki fiatalon meghalt. Nem volt nyolcéves. Tüdőgyulladása lett, kórházba nem tudtuk vinni, az orvos meg a hétvége miatt nem jött ki, és el is volt utazva Tihanyba. Hétfőn reggel már nem ébredt föl. Vasárnap még élt, hétfőn már nem. Anyám szerint apám hibája ez is. Amiről nem tudtuk, hogy miért történt, azt apám csinálta velünk.

Szereti ezt a zenét? Ez komolyzene, ugye? Amiben van zongora meg hegedű, az komoly, ugye? Ha az ember sokat hallgatja a rádiót, akkor nagyon megszereti a komolyzenét. Ha viszem az ilyen dobtárcsás mosógépet, anyámra gondolok. Szól a zene, a bátyámra gondolok. Aztán a húgomra, vagy a Dezső lányára. Apámra valahogy nem tudok gondolni. Vagy mégis. Mióta nem él az anyám, és olvasom a Bibliáját, néha az jut eszembe, hogy a Krisztus is így vitte a keresztet a vállán, mint én a mosógépet, csak neki nem szólt a nyakában rádió, mert hát én mégis csak a Dezsőhöz, és nem a halálba megyek.{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top