Archív

Egy másik ember – Szkárosi Endre új könyve

megh_Szkarosi_Egy-masik-ember_B1_RGB_150-dpiA könyvborító alapján mondhatnók, akasztott emberről jót vagy semmit, de ehelyett ezt mondjuk: Megjelent Szkárosi Endre Egy másik ember című kötete.„Eszmélkedéstörténeti emlékirata” a kortárs magyar avantgárd szcéna alakulásának kiemelkedően fontos, személyes ésforrásértékű dokumentuma. A könyvből a Szalmaillat című írás az ízelítő.

Szalmaillat

1985 tavaszán történt, hogy – sajnos, már elhomályosult, milyen konkrét meggondolásból, de – fel akartam dolgozni kedvenc Ady-versemet, A fekete zongorát, és ehhez egy hangzó változat elkészítése volt szükséges. Felkerestem régi, általános iskolai osztálytársamat, Tarján Palit, akinek volt egy pici stúdiója otthon – egy négysávos kazettás magnóval, ami nagy dolognak számított akkor -, és ott megcsináltuk azt az első változatot, amelyet performanszokban többször is megszólaltattam, majd pedig az időközben Konnektorra keresztelt zenekar későbbi hangfelvételéhez is felhasználtuk. Ilyen performansz volt például az, amelyet Kalocsán csináltam 1985 augusztusában, a Magyar Műhely Schöffer-szemináriumán. Emlékszem, az én trabantommal mentünk le kettesben Hekerle Lacival, szép volt az idő, sütött a Nap, jókedvűen beszélgettünk, amikor is egyszercsak az út mellett egy mezőn kocka formában összedrótozott szalmabálákat láttunk meg. Azonnal megálltam, és valamiféle belső késztetésre megragadtam egy ilyen bálát, és bedobtam hátra a kocsiba, azzal a sugallattal, hogy – még nem tudom, mi módon, de – jó lesz a performanszhoz.

Megérkeztünk, a teremben már ott volt mindenki, üdvözöltük egymást, sokan, jóbarátok, közben kiderült, hogy a megnyitó után én kezdek. Annyira emlékszem, hogy a Light Disco Music című konceptversem előadása közben – amely néhány akkor ismert afrikai vagy ázsiai politikus (Mubarak, Rafszandzsani, Al Hadzsi Sehu Sagari, Nkomo) nevére, majd a “Zsugás Vili” poénra épült – diszkó-stílusban ugrálva megragadtam a szalmabálát, és tánc közben rázni kezdtem. A szám alatt a szalma fokozatosan kitört drótkeretéből, és szétszóródott a padlón. Utána ráheveredtem a szétszórt szalmára, és a magnóról megszólaló, nemrégiben készített hangzó háttérre élőben rászavaltam A fekete zongora szövegét. Az akció befejezése után mondta Abody Rita, hogy élményszerű volt, amint a bála szétrázódása közben kellemes szalmaillat árasztotta el a termet. Erre nagyon felfigyeltem, már csak azért is, mert egyike volt ez azon történéseknek, amelyek sok alkalommal erősítettek meg abban, hogy a műalkotás látszólagos véletlenek során áll össze, persze az alkotó figyelő szeme előtt, aki megtervezi ugyan előadását, de mindig hagy helyet ezeknek a metafizikus véletleneknek. Ki gondolta még Budapesten, hogy szalmabálát fogunk látni? Hogy azt magunkhoz vesszük? Ki gondolt rá, hogy az akciónak szaga is lesz?

Ugyanezen a kalocsai Magyar Műhely-rendezvényen a zárónapon egy közös akciót terveztem meg és készítettem elő. Egyrészt ismét elővettem a Brobo Súlyos csiszár-etűdjét, és levezényeltem az egészet kánonban. A növekvő jókedv nyomán pedig a helyszinen megalapítottam az Édes Gergely madrigálkórust, amelynek egyik része ütemesen ismételgetve szavalta a „nájlon bokafix” szópárt, a másik pedig beintésre rákezdett a „roppant puritán” jelzős szerkezet ritmikus hanggimnasztikájára. E két motívum hangzását vezényeltem, hangerőben, dinamikában, együtthangzásban, időnkénti kiállásokkal variálva a lehetőségeket. Élvezetes közös akció, mintegy zárórituálé alakult így ki a végére. Mindenki részt vett benne, aki ott volt: Abody Rita, Bujdosó Alpár, Györe Balázs, Hegyi Loránd, Hekerle László, Kukorelly Endre, Kurdi Fehér János, Nagy Pál, Németh Gábor, Papp Tibor, Petőcz András, Pomogáts Béla, Rácz Péter.

Ősszel kezdett megéledni a koncertélet, szeptember közepén Hegyi Loránd, akivel akkor barátilag és gondolkodásban is közel álltunk egymáshoz, meghívta a zenekart az Új szenzibilitás III. kiállítás megnyitására a Budapest Galériába. Szürreális volt a helyszín, ugyanis az udvaron játszottunk, szembe velünk a galéria reneszánsz stílusú épülete, balra nagytotálban az óbudai lakótelep részlete, hátunk mögött meg a lakótelepi park a játszótérrel. Bernáthy egy súrolókefét kötött a feje búbjára, kezében könyv, abból olvasta fel egy Pogány Ödön Gábor által írt, sematikus képzőművészeti bírálat részletét. Én közben az “Elegem van” című versemet szavaltam, meglehetősen ordítós stílusban, miközben Nagy Atilla egy háromszög alakú elektromos bőgővel, Márta István pedig egy állványra helyezett szintetizátor mögött jelentőségteljesen várt. A kezdőprodukció után begyújtottuk a Bornemisza-verset (Siralmas énnéköm), ami szintén igen csak ordítós szám: közben akkor még igen piciny lányom, Niké a fülét befogva szaladt hátra – nyilván nem látta még az apját ilyen helyzetben, magából így kikelve. Körülbelül a negyedik számnál Hegyi Lóri odajött, hogy be kell fejeznünk, mert a galéria igazgatója, Zsigmond Attila teljesen kiborult, hogy a lakók feljelentenek, meg talán egyébként is megijedt, nem erre számított.

Szeptember végén került sor az első nagy hajókirándulásra az Örley Körrel, amely után ezt a minden évben megismételt rendezvényt Örley-hajónak neveztük el. Rácz Péterék néhány órára kibéreltek a MAHART-tól egy folyami hajót, amely aztán a meghirdetett program idejére megtelt író- és művészbarátokkal, kollégákkal, családjukkal, diákokkal és rokonszenvezőkkel. Sokan olvastak fel a többórás hajóút alatt. A mi szerepünk pedig a zárókoncert volt, amely frenetikusra sikeredett. A Tankanyar repertoárból játszottunk, odakint már sötét volt, égtek a város fényei, a hajó pedig körözött a Szabadsághíd és a Margithíd között, tiszta volt az ég, és szép félhold világlott rajta. A koncert végére Attila teljesen begerjedt, egy hentesbárddal verte az elektromos bőgő húrjait. Vele ellentétben István komoly nyugalommal játszott, a végefelé egy improvizációt kezdeményezve, amellyel lezártuk a koncertet. Gondoljuk meg, hogy ez 1985-ben volt, a lakosság még egyáltalán nem volt hozzászokva az efféle dunai rendezvényekhez: egy kísértethajó mászkált föl-alá, arról ordító zene és hujjogatás hangzik, dől belőle a hang és a fény.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top