Archív

Bütyök – avagy a vér szava

szennyesBorcsának két fia született.

Bütyök és Tódi.

Bütyök jó gyerek volt. Türelmes, megbízható. A felnőttek kedvence. Bármit rá lehetett bízni.

Tódi kevésbé volt kötelességtudó. Ő jobban szerette az izgalmakat.

 

Ha nem tudott aludni, akkor Bütyköt csipkedte. Kitartóan. Egészen addig, míg Bütyökben a felhabzó indulat le nem döntötte a türelem falát. Ilyenkor jól megrakta Tódit.

Más családokban talán szidást kapna a nagygyerek, amiért bántotta szegény picit, de Bütyökéknél ez másképp volt.

Mindenki tudta, hogy Bütyök ok nélkül nem bánt.

Nem is bántott.

Borcsa mindkettőjüket ugyanúgy szerette.

Ugyanúgy. Szerette őket, és szeretetet követelt tőlük. Kizárólagos szeretetet.

Hogy ezt megkapja, cinkosukká vált.

Apjuk, Janó sosem tudott a rossz jegyekről. És nem tudott semmiről, amiért a gyerekeknek büntetés járt volna.

Borcsa is bűnös volt.

Bűnös, mert mindenáron meg akarta védeni a gyerekeit. Mert megvédte őket rosszaságuk minden következményétől.

Tódi szerencsésebb volt. A kollégiumi élet megvonta tőle az anyai oltalmat. A fojtó anyai oltalmat.

De Bütyök Borcsáé maradt.

Áldozata lett Borcsa jóságának, szeretetének, és Borcsa is áldozata lett eltúlzott anyaságának.

Bütyök elmúlt harminc éves.

Borcsáék lakást vettek neki. Mert Bütyök külön, saját életet akart. De Borcsa tudta, hogy Bütyök nem ért a háztartáshoz, tudta, hogy Bütyök nem tud beágyazni, tudta, hogy nem tud mosni, hogy nem tudja szétválogatni a fehér és a színes ruhákat.

Ezért Borcsa minden délután átbiciklizett hozzá. Vitt neki ebédet, rendbe rakta az ágyát, kidobta az asztalon savanyú szájjal ülő kefíres poharakat, kigazolta a kertjét. Összeszedte a koszos ruhákat, zsákba tette, hazavitte és kimosta. Másnap pedig kivasalva visszaszállította.

Addig ment ez így, amíg Bütyök úgy nem döntött: megnősül. Úgy döntött, mert a barátnője teherbe esett. Úgy kellett döntenie.

Legalábbis azt mondták neki, úgy kell.

Négy hónap múlva megszületett Bütyök kislánya: Anna.

Anna szép kisbaba volt. Fehér arcú, kék szemű. Keskeny kis szája mindig felfelé kunkorodott.

Ezt az apjától örökölte.

Bütyök is mindig nevet. Kis hézaggal elválasztott hófehér fogai azonnal kivillannak.

Anna göndör, barna. Akárcsak Bütyök. Volt. Fiatalkorában.

Ma csaknem kopasz.

Borcsának már nem kellett átjárnia Bütyökhöz.

Azért néha átment.

Körbenézett, megvizsgálta, hogy minden rendben van-e. Hogy van-e a hűtőben elég ennivaló, hogy Bütyök inge nem gyűrött-e, hogy nincs-e a mosogatóban többnapos szennyes edény.

Bütyök felesége, Ági gyakori vendég volt Borcsáéknál. Csicsergett, ahogy ifjú feleségnek az anyóséknál csicseregni illik. Annáról nagyon szeretett beszélni.

Borcsa fiúpárti, nem rajongott Annáért. Ágit pedig, aki szerinte csak azért esett teherbe, hogy elvetesse magát Bütyökkel, egyáltalán nem kedvelte.

De azért színlelt érdeklődéssel hallgatta, hogy milyen a gyerek étvágya, székletének gyakorisa és állaga. Érdeklődése csak akkor lett őszinte, amikor a gyerek vércsoportja került szóba. Mert az sem Ági, sem Bütyök vércsoportjával nem egyezett.

Borcsa lelkébe beette magát a kétely, hogy Anna talán nem Bütyök lánya. Két kézzel próbálta elhessegetni, de hiába. Nem tudott szabadulni tőle. Nyomozni kezdett, orvosi könyveket olvasott. Bizonyíték nélkül nem akart vádaskodni. Vívódott. Néha szégyellte magát, amiért ez egyáltalán eszébe jutott. De már késő volt. Ahányszor meglátta Annát, mindig idegen vonásokat keresett rajta. És talált. Egyre többet.

Emésztette magát.

Nem akarta, hogy Bütyök boldogtalan legyen, de azt sem, hogy másnak a gyerekét a sajátjának higgye.

Nem akarta, hogy becsapják.

És döntött. Eldöntötte, hogy ha Bütyök megharagszik rá, ha örökre elfordul tőle, akkor is elmondja neki kételyeit.

Mert ez a kötelessége. Ez egy anya kötelessége.

Bütyök kiborult, kiabált, veszekedett.

Hetekig nem látogatta Borcsát.

Haragudott rá.

És haragudott Ágira is.

Mert Borcsa gyanúja belopódzott a szívébe, és savanyú szagával átitatta édes boldogságát.

Nem tehetett róla. De nem tudta úgy megcsókolni a feleségét, nem tudta úgy megölelni a lányát, hogy a kétely fájón belé ne hasítson. És minél erősebb lett benne a gyanú, annál gyorsabban elkopott a Borcsa iránti dühe.

Átment hozzá. Érveket, bizonyítékokat akart.

Nem kapott.

De már mindegy volt.

Idegenül, hidegen ment haza. Nem bírta tovább. Kifakadt. Kérte Ágit, csináltasson apasági vizsgálatot.

Ági nem értett semmit. Kétségbe ejtette Bütyök bizalmatlansága.

Hetekkel később fásultan, kifosztott lélekkel, üresen ment el a vizsgálatra. A vizsgálat eredménye nem zárta ki, hogy Anna Bütyök lánya.

De már semmit sem lehetett visszacsinálni.

Bütyökben csak indulat volt. Ágiban az sem.

Elváltak.

Bütyök egyedül maradt a lakásában. És bár mindenért Borcsát hibáztatta, szüksége volt a segítségére. Borcsa pedig főzött és mosott rá.

Mert ez egy anya kötelessége.

Bütyöknek azóta született egy másik lánya. Imádja Bütyit. Mindig felmászik az ölébe, simogatja a borostáját, és egyre gyérülő haját. Az apján kívül senki más nem veheti fel. Különben sírni kezd. Szőke, kékszemű. Keskeny, felfelé kunkorodó szájacskával. Úgy hívják Borcsa.

Anna már iskolába jár.

Talán ő is felmászna Bütyök ölébe.

De talán azt sem tudja, hogy Bütyök az apja.{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top