Archív

Rubens leveleiből – a Műhely folyóiratban

Muhely_2011-01_borito_Press-1“Antwerpen városának vezetése 1877-ben úgy határozott, bizottságot hoz létre, melynek feladata pontosan és egyszerűen meghatározható: a magisztrátusnak szándékában állt valamennyi, PieterPaul Rubens életére és munkásságára vonatkozó és még fellelhető dokumentum összegyűjtése. Bár a levelek egy része az idők során elkallódott, a munkát sikeresen elvégezték.” Désfalvi-Tóth András írását ajánljuk a Műhely folyóirat ez évi első számából.

 

 

 

Rubens leveleiből

Három város is verseng PieterPaul Rubens születésének helyszínéért: a westfáliai Siegen, Köln és Antwerpen. Tény, hogy Rubens egy évesen, 1578-tól már Kölnben él családjával, ahol katolikus hitre térnek, ám az apa váratlan halála után visszatérnek Antwerpenbe. Rubens ekkor tizenegy éves, életében pedig kezdetét veszi a folytonos utazgatás. A későbbi művész legelső krónikása bátyjának fia: Vita Petri-Pauli Rubenii című munkája ad hírt a Rubens-család életében bekövetkező változásokról. Többek között arról, hogy PieterPaul Rubens Adam van Noort, Tobias Verchaecht és Otto van Veen műhelyében tökéletesíti mesterségbeli tudását: van Noort az emberi alakok, Verchaecht a tájképfestészet titkaiba vezeti be őt. Ami pedig van Veert illeti, ő Antwerpen, illetve egész Németalföld elsőszámú festőjének számít. Alessandro Farnese szolgálatában állott egykor, és végtelenül művelt, tudós embernek ismeri őt a kora. Ehhez járul az a tény, hogy Itáliába elzarándokolni és ott tanulni-dolgozni valamennyi flamand művész, illetve polgári család leszármazottjának szemében a tanulásnak és a felnőtté válásnak egyfajta kötelező része. Így indul Rubens is, 1600 tavaszán, Itália földjére, Mantovába, hogy szolgálatába álljon annak a nagyúrnak, akivel már Antwerpenben, még legifjabb tanulóévei során szerencséje volt találkozni. Vincenzo di Gonzaga hercegről van szó, aki annak a gazdag életnek elindítója, amely a Vita további oldalain kibontakozik.

Antwerpen városának vezetése 1877-ben úgy határozott, bizottságot hoz létre, melynek feladata pontosan és egyszerűen meghatározható: a magisztrátusnak szándékában állt valamennyi, PieterPaul Rubens életére és munkásságára vonatkozó és még fellelhető dokumentum összegyűjtése. Bár a levelek egy része az idők során elkallódott, a munkát sikeresen elvégezték. A kutatás jelentős eredménnyel zárult, melynek összegzése a Belga Királyi Könyvtár egyik munkatársának a Rubens-életműben máig alapvető fontosságú munkája. Charles Ruelens 1887-ben jelentette meg azt az ötkötetes kiadványt, amelyben valamennyi fellelhető, Rubens által, illetve neki és vele kapcsolatban írott levél eredeti és francia nyelvű változata, valamint Ruelens az egyes levelekhez fűzött kommentárja olvasható. A levelek nagy részét Rubens olaszul és latinul írta, kisebb számban spanyol és angol nyelven, egynémely levelét pedig flamandul vagy franciául. A korpusz tehát elég jelentős terjedelmű, aminek viszont az az előnye, hogy a levelekben nem csupán a festőről–látni fogjuk, hogy Rubens-et pusztán festőnek titulálni elég leegyszerűsítő szemléletmód lenne–, hanem a vele kapcsolatban álló személyekről és az őket vezérlő szándékokról, vágyakról és érdekekről is átfogó képet alkothatunk. A levelekben–mint minden levélben–az adott pillanat, az Aktualitás tör napvilágra, sokszor kiáltó módon, ilyen vagy olyan formát öltve: a hadi helyzet értékelése ürügyén, atyai vagy baráti érzések kifejeződésében, udvarias, ugyanakkor a leghatározottabb meggyőzésbe csomagolva, nagyon sokszor pedig anyagi ügyekhez kapcsolódó, feszengő, ám elutasítást nem ismerő megnyilatkozások formájában. Ruelens-et, mint számos más, a Rubens-életművet kutató levéltáros szakembert az a cél vezérelte, hogy a művészen túl az ember bontakozzon ki a levelek olvasója előtt: a zseniális művész mellett a tudós és művelt ember, a felfedező, a diplomata, valamint a köz- és a magánember. Ismerünk egy anekdotát Rubens-szel kapcsolatban. Amikor egyik diplomáciai útján ecsettel a kezében látta őt egy nemes úr, ez így fordult a flamandhoz: „Spanyolország királyának követe tehát festegetéssel múlatja az időt.” Mire Rubens így felelt: „Pont fordítva. Rubens, a festő, követeskedéssel szerez magának üdítő perceket.” Igaz vagy sem, ez a kis történet alátámasztja a Belga Királyi Könyvtár alkalmazottjának meggyőződését: a levelek kötetbe rendezésének egyik legfőbb elve szükségszerűen az időrendiség, nem pedig Rubens adott tevékenységének jellege, mely tevékenységet–missziót– a flamand itt vagy ott, ekkor vagy akkor folytatott. A számos és sokféle levélből egy a művészetet és a művészi alkotást korántsem elméleti oldalról megközelítő, hanem nagyon is gyakorlatias Rubens-et ismerünk meg. Hivatása sokszorosan összetett, az élet számtalan területére kiterjedő hivatás volt. Azt is elmondhatjuk róla, hogy esetében a „küldetés” szó valamennyi jelentéstartalmának helye van. Talán nem túlzás azt állítani, hogy nekünk, közép- és kelet-európai embereknek már-már gyanús vagy egyenesen ijesztő, ha a művész elhivatottsága a köz szolgálatában politikai tartalommal párosul. Rubens talán mosolyogna értetlenségünkön. Azután türelmesen magyarázná azt, ami számunkra idegen: hogy a diplomáciai-politikai „misszió” igenis összeegyeztethető az érdekek nélküli Szép művelésével. (A Mesternek némileg hosszabban kellene győzködnie igazáról jelen sorok íróját.) „Rubens levelei olyanok–írja előszavában Charles Ruelens[1]–, akár a képei: az egyes oldalakon az élet nyilatkozik meg teljes valójában. A művész nem zárkózik el semmi elől, ami az élethez köthető. Rendkívüli intelligenciája ugyanazzal a biztonsággal vezérli őt a politika, a tudományok, az irodalom és a képzőművészet világában.” A Rubens-levelek tehát egyfajta prizmaként fogadják be és tükrözik az életet mint fényt, az olvasó pedig ámulva próbálja befogadni a feltáruló, összetett valóságot.

Désfalvi-Tóth András



[1] Correspondence de Rubens et documents épistolaires concernant sa vie et ses œuvres. Publiés, traduits, annotés par Ch.Ruelens, t.1-5, Anvers, Veuve de Backer, 1887.

 

A Műhely további tartalma:

Su-la-ce: Feljegyzések Lin-csiről – Közreadja Sári László

 

„A valóságban nincs kicsi és nagy, nincs külső és belső, nincs közeli és távoli, nincs létezés és nem-létezés. Nincs kérdés és nincs válasz. Nincs kettősség. Vagy az egy van, vagy a végtelen. A jelenségek és a fogalmak párba állítása csupán az elme korlátozottságából fakad. Mert az értelem nem a természet rendjét fedi fel, hanem a sajátját.”

 

Karátson Endre: Mitől magyar író a magyar író?

 

„A magyar írót mindenekelőtt az határozza meg, hogy magyarul ír. Elvégre az írás elsősorban nyelvi teljesítmény. Ezáltal tudják a művet taksálni azok, akik a nyelvet érzékeikkel és tudatukkal bensőségesen ismerik.”

 

Ferencz Győző, Baán Tibor, Szlukovényi Katalin, Takács Nándor, Hyross Ferenc, Dobszay Balázs, Kapás Sándor, Simek Valéria, Petrik Iván, Novák Éva, Szabó Máté Mihály, Burkus Zoltán, Danyi Zoltán versei

 

Deák László: Repkény

 

Lábass Endre: Szindbád bolyongásai

 

Radnóti-díj 2010

Életmű-díj: Ferencz Győző

Költői díj: Danyi Zoltán

Lator László: Szakadások, kötődések (Laudáció Ferencz Győzőről)

Jász Attila: „mindent újra kezd” Az egyetlen verseskötet felé (Laudáció Danyi Zoltánról)

 

Parti Nagy Lajos: Novelza

 

Halmai Tamás: Rába György, Kovács Krisztina: Tolnai Ottó, Olasz Sándor: Ferdinandy György, Röhrig Eszter: Györe Balázs, Szemes Péter: Falvai Mátyás, Juhász Attila: Baán Tibor új könyvéről

 

Sebald utazása – Szűts Miklós művei

 

A folyóirat megrendelhető: szerkesztoseg@muhelyfolyoiratgyor.t-online.hu {jcomments on}

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top