Archív

Magyarhertelend, 2000 júliusa

 

mhert

Szőke, Laca és Shado szülők nélkül nyaralnak a Mecsekben. Képzelt hegyi kommandó Unicummal és sült hússal.

Összeérő telkek, hétvégi házak portái a hegyoldalon. Esteledik a Mecsekben. A magasból, az erdő fái közül hűvös légáramok ereszkednek a völgybe.

Balra a szomszédban két család nyaral. Gyerekek ricsaja hallatszik. Gallyakat tördelnek, tüzet gyújtanak.

Magasra száll a pernye, ropognak a száraz ágak. A Viola utca kilencben hússütés kezdődik. A parázs fölé helyezett rácsra Szőke óvatosan rakosgatja a pár napja bepácolt tarjaszeleteket.Halk sercegés, a húsok egyenletesen sülnek. Így kell ezt, bazmeg, nem a nagy lángok fölé, mert akkor úgy odaég, hogy szenet rághatunk vacsorára. Szőke szakmáját tekintve vendéglátós vagyszakács, vagy mi,csak tudja, mit beszél -szól közbe Laca. Jól van Lacikám, te azzal törődj, hogy éjjel megmásszuk a hegyoldalt, felkommandózunk a csúcsra, csúcsra pörgetjük az estét – hecceli Lacát Szőke, majd a mélyhűtőből elővett Unicumból megtölti a kikészített poharakat. Ne annyira teli, én a háromcentesre vagyok ráállva – vág közbe Shado, aki épp most lépkedett le a padlásszoba külső fémlépcsőjén, hallatva azt a jellegzetes hangot, ahogy zeng, dong minden lépcsőfok, minden lépéstől. Shado, végre, hogy összekapartad magad, lehoztad az álcafestéket? – kérdi Szőke, majd belemarkol Shado enyhén kidomborodó úszógumijába. Ne baszogass már, ez itt egy aranyöv, tesó. A terepszínű gatyádban, ezzel a betűrt pólóval úgy nézel ki, mint egy kissé pocakos biztonsági őr – ugratja tovább Szőke Shadót. Az a baj, hogy nem szólok vissza erélyesen, nyuszi vagyok, mint Mcfly, de ha én is ilyen genyózós lennék, mint ti, már rég sírnátok. Igyuk már meg ezt az Undokot, mert még megmelegszik, gyerekek! Laca bal lába el van törve, az összefirkált gipszet cipelve, bicegve lép az asztalhoz, majd kiosztja az olajosra fagyott gyomorkeserűket. Sörök szisszennek, alakul a hangulat. Közben elkészülnek a húsok is. Én nem kajálok sokat, mert leül a hangulatom, mint az iszap, ti nyugodtan zabáljatok – menti ki magát Shado a nagy kajálásból. Csapassuk szét egytüskével a húst, úgy az igazi! – Laca még le se nyelte az utsó falat húst, már tölti is a következő kört.

Az Unicum közben kissé langyossá válik a tűzrakóhely mellett, két óra elteltévelmár nem esik jól egyikőjüknek sem. Fintorral rántják le a három cinót. Előkerül az álcafesték. Szőke vette valami katonai boltban, ez mániája, a kommandózás. Hogy ez mit takar? Semmit. Részeg baromkodás terepszínű ruhában, kifestett arccal. Csak hogy ne legyen minden bebaszás olyan sablonos. Ez egy rituálé, ez egy életérzés, már-már vallás, majd meglátjátok – vadítja a fiúkat Szőke, majd lealapozza Shado arcát, és jöhetnek is rá a sötétzöld harántcsíkok.

– Olyan vagyok, mint Schwarzenegger a Kommandóban – feszít Shado az esti félhomályban.

– Csak be ne szarjanak tőled a remeték meg a szellemek fent a hegyen. Arnold mintha egy kicsit jobban ki lett volna gyúrva nálad, Atikám – hűti le Shadót Laca.

– Te ne dumáljál, Lacikám.

– Jól van, nem is én gyúrok otthon a garázsban két éve.

– Nem nyomok semmi szteroidot, baszki, az elején volt egy kis kreatin, mert rohadt gizda voltam, de már csak zabálok.

– Ez meg is látszik a hasadon – vet véget Shado és Laca baráti csevejének Szőke, aki évek óta versenyszerűen kosárlabdázik. Kereken két méteres magasságával „kiemelkedik” a hertelendi hármas mezőnyéből.

Laca tesz még pár felaprított száraz gallyat a parázsra, megfújkálja, majd hátradől a padon ülve, lábait kinyújtja. Kezében dobozos sörrel bambul a lángokba. Beletörődve figyeli a tüzet, tudja jól, képtelenség lenne számára, hogy begipszelt lábbal megmássza a hegyet, főleg ebben a korom sötétben. De láthatóan nem zavarja, mosolyogva kortyol egyet a söréből. Szőke és Shado teljes harci díszben felkommandóznak a hegyoldalon. Egyikőjük sem lát szinte semmit, csak a gallyak ropogásából, és a meredek részekből tájékozódnak. Mire felérnek, iszonyatosan leizzadnak. Kifújják magukat, és kiterülnek a füvön. Lenyűgözi őket az éji kilátás:

– Gyönyörű látvány. Ott távol Komló fényei látszanak. Hogy remegnek az apró fénypontok ebből a távolságból. Mienk az egész világ. Belegondoltál, mennyi veszély leselkedik ránk egész életünk folyamán? Undorító betegségek, balesetek, bármi lehet. És eszünkbe sem jut. Különben én gyakran gondolok arra, hogy elpatkolok, ilyen fiatalon, huszonévesen. Mi a szarért tör ránk néha a rosszkedv? Semmi okunk rá, és parázunk. De most minden kurvajó. Itt fekszünk, egy éji tisztáson a Mecsekben. Ha nem jön vaddisznó vagy medve, egész jó kis túra lesz ez. Hoztál sört a kulacsban?

– Hoztam, hogyne hoztam volna, egy túlélő túrához elengedhetetlen a sör, illetve bármilyen nemű alkohol, tartja benned a lelket, mielőtt végleg feladnád!

Szőke leakasztja övéről a kulacsot, majd tölt Shadónak pár kortynyit a kupakba.

– Ez nem igaz, ez a sör tiszta pálinka ízű lötty, ráadásul langyos is, mikor töltötted tele a kulacsot? – kérdi köpködve Shado Szőkét.

– Még dél körül, csak nem tettem be a hűtőbe. Meg elfelejtettem kimosni, és ha az arcodra nézek, úgy tűnik, a pálinkás sör nem a legnyerőbb italkombináció, de én iszom belőle, mert rohadtul megszomjaztam – azzal Szőke meghúzza a kulacsot, majd fintorogva köp egyet. Kurva szar, tényleg húgy. Egyébként én is szoktam néha olyan hülyeségeken gondolkozni, hogy nem elég az életem, kevés. Állandóan kalandokra vágyom, ismeretlenre. Megismerni az ismeretlent. Utána pedig lusta vagyok kikelni az ágyamból is. Lényeg, hogy nem kallódtunk el, te is csak elvégzed majd ezt az újságíró sulit, le is érettségiztél, pedig egy egész város réme voltál még pár éve. Versesköteteid jelentek meg. Nem gondolta volna rólad senki, hogy írsz.

– Ja, két kötetem van, közölt néhányszor a Népszabi is, meg pár irodalmi lap. Ez a kemény, nem az ötkilós veréb. Írok, nem aggódom, mi lesz. Azon például sohasem trinyóztam, hogy úristen, miről kéne írnom. Nem tudom, lesz-e ilyen velem valaha. Írj meg mindent, és az ellenkezőjét is – ezt olvastam valahol, tetszik. Írok, nem erőlködöm. És írni is fogok szerintem, amíg élek. Vagy abbahagyom, mit tudom én. Utálom az előre eltervezett kötelezettségeket. Egyelőre élvezem az írást, és azt hiszem, nem nulla, amit művelek. Ez a fontos számomra, hogy amíg írok, a mennyekben járok. Boldog vagyok, amikor írok. Kielégít lelkileg az irodalom, amit művelek, már ha irodalom egyáltalán. Pár okostóni szerint nem az, de hova szarjak?

– Rólam mikor írsz már verset? Valami kemény, Rambós tételt, hogy mondjuk terepszínű ruhában, kifestve odakúszom az áldozatomhoz, majd hatástalanítom. Vagy egy regénybe is beleírhatnál. Szentelhetnél nekem egy bőrkötéses albumot, minimum. Terepszínű bőrkötésben Szőke élete és főbb bevetései, vagy kitalálhatnál valami frappánsabb címet – komolytalankodik Szőke.

Egy faszt, a regény hosszú és unalmas, senki sem olvassa végig. Nem tudom, hogy valaha írok-e prózát. Egyáltalán miről? Talán majd ötvenévesen. Addig meg a bevetések, hajrá!{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top