Archív

Az is ember

babe– avagy rövid történet arról, hogy vajon lehet-e csajozni akkor, ha két nővel élünk együtt, és az egyiket csak hangsúlyos erőltetettséggel veszik emberszámba.

 

Bálintnak kislánya született. Duci, pirospozsgás, egészséges kisbaba. Az apa is ott volt a szülésnél, bár nem töltött minden percet a szülőszobán: időnként kiment a folyosóra elintézni néhány hívást, valamint a mobiltelefonján keresztül megnézte az e-mailjeit. A kollégák egy emberként, együttes erővel drukkoltak, Bálint nem győzött válaszolni a folyamatosan érkező SMS-ekre: ezek már nem is ötperces fájások, inkább hárompercesek, igen, a burokrepesztés megvolt, a doki folyamatosan ellenőrzi a tágulást stb. Szerencsére a szülést pont elkapta, akkor épp nem a folyosón tartózkodott.

Régóta tudták, hogy kislány. Már a beutalós ultrahangos vizsgálatoknál sejteni lehetett, aztán amikor elmentek a színes négydimenziósra, végképp bebizonyosodott. Utóbbihoz a felesége ragaszkodott, pedig Bálint többször elmagyarázta neki, hogy olyan, hogy negyedik dimenzió, egyelőre csak a sci-fiben létezik, mi viszont maradjunk szépen a realitások talaján. Nem baj – így Ági –, ő akkor is látni akarja a kicsit nagyban és színesben. Hát meglátták. Tényleg lány. Ági nagyon örült ennek, hiszen, mint mondta, a kislányok olyan cukik. Persze, Bálint is örült.

Kialvatlanul és büszkén ment be a céghez. Délután volt, közeledett a munkaidő vége. A kollégák pezsgővel és ajándékszatyrokba rejtett babaruhákkal várták. A férfiak a hátát csapkodták, a nők meghatott puszikat nyomtak az arcára.

– S tényleg lány? – kérdezte a főnöke.

– Tényleg – felelte Bálint.

– Nem baj – mondta a főnök. – Az is ember.

Bálint mosolyogva bólogatott. Bár nagyon fáradt volt, a céges pezsgőzés után még elfogadta pár kolléga invitálását egy közös sörözésre. „Ezután már nem nagyon lesz módod ilyesmire” – cukkolták. Bálint félig tréfásan, félig komolyan tiltakozott. Ittak az újszülött egészségére. Meg persze az édesapjáéra és az édesanyjáéra is. „Milyen érzés, öregem?” – kérdezgették a még gyermektelen kollégák. Bálint nem tudott erre mit mondani. Nem érzett semmi különöset.

Aztán elcsendesedtek, mert a söröző nagy plazmatévéjén elkezdődött a Manchester–Juve.

Bálint két hetet vett ki a szülés után. Ági bizonyára örült volna, ha hosszabb szabadságra megy, ám ő is tisztában volt vele, hogy a cég érdekei ezt nehezen engednék: Bálint felelősségteljes posztot tölt be, és noha kiváló munkatársai vannak, huzamosabb időn keresztül nem tudják nélkülözni a jelenlétét. Az első három nap többnyire lustálkodással telt. Bálint bejárt a kórházba, megnézte a kicsit, fényképezett, videózott, majd hazament DVD-zni, vagy éjszakába nyúlóan játszott egy számítógépes stratégiai játékkal. Aztán hazaengedték Ágiékat. Ugyanezen a napon megérkezett a nagymama is, ám Bálintnak ettől az elkövetkező napokban akadt még némi dolga: zárójelentésért ment, a kis új állampolgár iratait kellett intéznie, megvette azokat a babakellékeket, amelyekről kiderült, hogy hiányoznak, és így tovább. Amikor ezek elrendeződtek, várta az újabb feladatot. Ami egyelőre nem nagyon akadt. Bármit akart csinálni, a nagymama mosolyogva elhárította, hogy ő azt majd elintézi, vagy már el is intézte. Bálint csak örüljön az apaságnak.

Örült. Megpróbált örülni. Nézte a pirospozsgás, gömbölyű, ordító gyermeket, és az jutott eszébe, hogy persze-persze, az a legfontosabb, hogy egészséges, de azért egy fiú lehet, hogy jobb lett volna. Milyen klassz lenne: együtt néznék a BL-meccseket. (Magyar futballt, csak úgy, mint a kollégái, soha nem nézett Bálint. Hangsúlyozottan nem is érdekelte őket.) A nagymama, aki ott állt mellette és fényképezett, mintha megérezte volna a gondolatait. Rámosolygott a kicsire, s így szólt:

– Hát nem gyönyörű? Nagyon szép kislány. Meglátod, a következő fiú lesz.

Bálint nem tudott erre mit mondani, mint hogy:

– Jó.

Letelt a két hét, Bálint visszament dolgozni. Csodálkozó megnyugvással tapasztalta, hogy az életében semmi nem változott. A meló szépen haladt, időnként egy-egy munka utáni lazító sör is belefért, és a péntek esti céges focizásról se kellett lemondania. A dolog azután nehezedett, hogy a nagymama hazautazott. Közben elkezdődött az Európa-bajnokság, és hiába invitálták a kollégák, Bálint azt már nem engedhette meg magának, hogy velük közösen, a söröző plazmaképernyőjéről nézze. Egy gyerek mégis csak felelősség, és ő tisztában van a feladataival – mondogatta magának és a kollégáinak is. Azok értőn fogadták. Maradt az otthoni meccsnézés.

Egyik nap, már a munkaidő vége felé, megcsörrent Bálint mobiltelefonja. Ági volt az. Bálint épp a cég teakonyhájában ült a kollégákkal, kávéztak, és régi egyetemi, meg kollégiumi történetekkel szórakoztatták egymást. Fölvette a telefont, s a szokásos módon megkérdezte: „Na, mi újság? Vártok már nagyon, ugye? Sietek.” Amire Ági meglehetősen zaklatott hangon közölte, hogy igen, nagyon várja, ugyanis a gyerek órák óta sír, nem tudja, mi a baja, úgyhogy Bálint azonnal jöjjön haza. Bálint faggatózni kezdett a tünetekről, majd miután kiderült, hogy semmi komolyabb nincsen, csak a sírás, ami lehet hasfájástól kezdve bármitől, közölte, hogy ő most még nem tud menni, mert rengeteg dolga van, ha Ági tart valamitől, hívja ki a gyerekorvost, egyebet ő se bírna tenni. Azzal letette a telefont, és újra bekapcsolódott a társalgásba.

A babának szerencsére nem volt semmi baja. Csak egy kis hasfájás lehetett.

Amikor a kicsi háromhónapos lett, Ági leutazott vele egy hétre vidékre, a szüleihez, úgymond, kikapcsolódni egy kicsit, meg hát hogy a nagyszülők megmutathassák a gyönyörű unokát a falunak és a rokonoknak. Bálint is úgy érezte, hogy ideje most már neki is kikapcsolódnia. Egyik este egyedül ment be egy bárba. Rövid nézelődés után észrevett a pultnál három csinos lányt, akik nagyokat kacarászva társalogtak, de közben láthatóan ők is stírölték a férfiakat. Amikor kettő közülük pisilni ment, Bálint odalépett az egyedül maradt harmadikhoz, egy hosszú hajú, karcsú szőkéhez, és megkérdezte, meghívhatja-e egy italra.

– Ne haragudj – válaszolta a lány –, de ez most egy csajos buli.

– Tudom – mondta Bálint elbűvölő mosollyal –, viszont én mégis nagyon örülnék, ha elfogadnád a meghívásomat.

A lány gyors és rutinos pillantásokkal végigmérte Bálintot. Aztán azt kérdezte:

– Miért nem a feleségedet hívod meg inkább?

Bálint zavarba jött. Kínjában csak annyit tudott hebegni, hogy a felesége jelenleg vidéken van.

– Legközelebb – mondta erre a lány – ha egy hasonló alkalommal csajozni indulsz, vedd le a jegygyűrűdet.

Majd elfordult Bálinttól, és kivillantva gyönyörű fogsorát ránevetett a mosdóból visszaérkező barátnőire.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top