Archív

Perverz karóvésők

naploShado! – Bimbi kiált át a főutca túloldaláról, majd integetve áthívja a szemben zsebre dugott kézzel ácsorgó srácot. Shado körülnéz, és átnyargal a forgalmas úton.

-Cső, be kéne jönnöd lassan a suliba, a tanárok vadásznak rád, ez most komoly, ki fognak vágni, ha nem kapod össze magad – támadja le Shadót Bimbi.

Évek óta barátok, már általánosban is egy padban ültek. Shadót nem igazán hatja meg a dolog, vállrángatva reagál.

– Ne aggódj, be fogok menni, talán már holnap, vagy a jövő héten. Egyébként meg tényleg elég rázós ez az örökös lógás, a bokám már tökre bedagadt a korizástól. Kemény volt a múltkor, délután lent volt a jégen a kémiatanár, én meg be voltam vodkázva. Ahogy közeledett felém, én úgy hátráltam, nehogy rájöjjön, hogy szinten vagyok. De nem volt gáz. Érdekes, ő nem említette, hogy milyen szar a helyzetem.

– Mert egyedül nála nem állsz bukásra, minden másból igen. Meg szarik bele, mit számít neki, mi lesz veled, lehet, nem is tudta pontosan, melyik osztályba jársz, csak ismerős voltál neki. Neked ő a kémiatanár, te meg egy vagy neki a több száz diákból. Ez már túl van a vagánykodáson, rá fogsz fázni, de te tudod. Vége a téli szünetnek, meg kéne jelenned párszor a féléviig, legalább pár fontosabb dogát kipuskázhatnál. Gondolod meg, majd beszélünk – Bimbi kezet nyújt Shadónak, majd elsiet a délutáni forgatagban.

Tényleg be kéne mennem, lehet, hogy nem ártana – kezdi nyugtatgatni magát Shado.

Basszus, vége lesz a szabadságnak, jönnek a tenyérizzadós napok. Rühellek minden megpróbáltatást, versenyt és dolgozatot. Mi a faszért kell örökké szenvedni? Vagy velem van a gond? Mindenki más szorgalmasan látogatja az órákat, kis tanulással hozzák a közepes szintet a haverok, csak nekem nem megy. Pedig megpróbáltam. Év elején bekaptam három egyest zsinórban. És azt sem tudtam, hogy felelek. Csak kihívott a matektanár a táblához, s amikor elakadtam a feladattal, annyit mondott, hogy „menj helyre”. Röhej. Három „menj helyre” egyenlő három egyes. Ez az én kis egyenletem. Nem én vagyok a hibás. Az ilyen sunyi, perverz karóvésők miatt tartok itt. Meg az örökös „nem kötelező ide járni” dumák. Ezt elbasztam, kétségtelen. Kinyírom magam. De nem, az túl durva lenne, anyuék kikészülnének. Kedves szülők, ezúton tudatjuk önökkel, hogy a rendkívül szorgalmas kisfiuk felkötötte magát. Az öngyilkosságot fiatal kora ellenére alkoholos befolyásoltság alatt követte el. Attilát a Melegedő büfé és az Akácos bisztró saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. Örülnétek, mi? Gecik. Az álmaimat szeretem. Valamelyik nap azt álmodtam, hogy elkorizok a Kiskörös torkolatáig, és onnan kezdődik a befagyott tenger. A nap narancssárga krémet csurgat a végtelen jégmezőre, azon siklok időtlenül, míg egy vízeséshez érve felébredek. Nem is időtlen az álom. Vége van, mint a szabadságomnak. Szabad voltam pár hétig. Órákig nem néztem az órámra. És nem jártam órákra. Tudtam, rosszat teszek, átverem a szüleimet, de mégsem volt kínzó lelkiismeret furdalásom. Engem nem érdekelnek a tantárgyak. Semmi. Csak a felelőtlenség és a semmittevés. Meg fogom szívni, az biztos, nagyon úgy tűnik. Ebből a szituból csakis én kerülhetek ki vesztesként, de most már kurvára mindegy. Nincs mese, hétfőn csak be kell mennem, lesz, ami lesz. Ha nagyon genyóznak majd, akkor lelécelek flipperezni valamelyik kocsmába. Velem nem fognak szórakozni.{jcomments on}

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top