Archív

Testmeleg

testmeleg_jan10

A testmeleg logikáját nem ésszel mérik. De nincs nála megfellebbezhetetlenebb. És megérteni se lehet. Megmagyarázni, indokolni. Csupa olyan művelet, amivel gyereked jelzéseinek megfejtésekor valamennyire boldogulhatnál. A testmeleg az olyan, hogy kell, és kész.

 

 

Jaj, jaj. Nagy a baj. A családi kupaktanács eldöntötte, hogy megszüntetjük az ágybetétes csövezést, Máté vissza fog szokni a kiságyába. Abba a szép, rácsos, polgári kiságyába. Kismacis, Oszkáros. Csillivilli, fullextrás, high safety kiságyába.

 

kisagy_jan10

 

De Máté magasról tesz a kupaktanács döntésére. És ez az ő végleges, vad és megmásíthatatlan döntése. Esetleg kívülről. Kapaszkodni a rácsokba. Nézelődni. Ácsingózni, az igen. De ha bármelyikünk beteszi a kiságyba, megmered, kifeszíti magát, és ha álmos is volt, azonnal diónyira tágul a szeme, és nyüszíteni kezd benne a dac. Hogy nem fogsz te engem ide elásni, rácsok közé zárni, elrekeszteni a szabad mászás örömétől, anyaszagtól, szőrös játékmaci és gülüszemű Oszkár közé, nem fogsz, még egyszer mondom, te utolsó, Szülői Elrekkentő!

 

De foglak.

És itt vagyok.

És simogatlak.

És stb.

 

De hiába. Kifeszül, üvölt, ugyanazt a monoton melódiát, hosszan, végeérhetetlenül. Némán mormolod magadban a szakirodalom biztató szavait, alig két hét és minden egyenesbe jön, gyerek a kiságyában, szülő a nagyágyában, így kerek a világ. Mormolod, mormolod, közben pedig lehetetlen pózban görnyedsz a kiságy fölé, beviszed az anya- illetve apaszagodat, injektálod, hogy úgy mondjam, hót feleslegesen. Mert nem. És közben hajtogatod magadban, hogy az sem buli, de még mennyire, nem, hogy az ágybetéten hajnalban beájulsz, a gyerek meg elkezd mászni, kora reggeli felfedezőútra indul a szobában, és jóllehet gyerekbiztos az egész szoba, mégis lüktet az aggodalom ájult álmod mélyén, hogy mikor visszatérsz a való életbe, honnan fogod elővakarni a pulyádat. Vizesen, rémülten ébredsz és hadonászva ülnél is fel, mikor látod, hogy a gyerek felvéve tested görbületét, szépen odakucorodott melléd, és úgy alszik, mint egy mormota. Jól kipárnázott testszagodban.

 

Akkor viszont miért visszaszoktatni? Ha percek alatt sikerül az ágybetéten elaltatnod, kicsit megölelgeted, simizgeted a buksiját, és már húzza is a lóbőrt. Minek kuporognál akkor üvöltő gyereked mellett az ágy rácsain kívül, lehetetlen testhelyzetben? Minek hallgatnád a konyhából megvadult bömbölését, mikor azt veszed a fejedbe, hogy az önálló alvást is meg kell tanulnia?

 

Hát, azért például, mert az esti lefekvésnél borzasztóan zavar, hogy egy óra múlva, mikor épp hulla fáradtan elvermelnél a hitvesi ágyban elterülő hulla fáradt hitvesed mellett, szól a kisöreg, hogy ügyelet van, tessék átjönni. Ne szóljon, a büdös kölyke, aludjon. Mélyen és nyugodtan, mint a csecsemők. Nem úgy, mint egy éber nyuszi, megrezzenve minden neszre, és órákig üvöltve, mert valamelyikünk eltüsszentette magát.

 

agybetet_jan10És jóllehet azt is mondja a szakirodalom, hogy vannak természetes alvásproblémák. Például amikor elkezd a gyerek közlekedni. Megrémül a saját helyváltoztatási képességeitől, a Kitárult Nagyvilágtól, és nem tud aludni ijedelmében. Oké. De a kiságy éppen, hogy frankón leszűkíti a Kitárult Világot Biztonságos Kuckóvá. Akkor meg?

 

A testmeleg logikáját nem ésszel mérik.

De nincs nála megfellebbezhetetlen.

Elkerekíti a száját, és mint egy madárfióka, odanyomja az arcomhoz.

Puszi anyának.

Egye meg mámmá…

 

A Babablog partnere: mini_logo_web

 

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top