Archív

Jókai-óvoda – Orosz kém halála a Kaukázusban

 

jokaijo1Vigyázzon az életére, és külön az egészségére. Szőke haját fesse feketére, ha nem akarja, hogy rögtön az út elején megöljék. Válasszon magának jó kalauzt: ne abházt, mert az ostoba, ne is csecsent, mert az áruló, hanem oszétet: az hűséges és okos.

Ilyen tanácsokkal indítja el a Kaukázusba, felderítőútra Kalamov Teodorovics Rjumin Oleg ezredest Veljaminov tábornok, a körzetet ellenőrző orosz hadsereg parancsnoka. Orosz-oszét, két jóbarát; így látszott ez a világsajtót nézve 2008-ban, a Dél-Oszétia miatt kitört orosz-grúz háború idején. A fenti jelenet viszont nem akkor játszódik, hanem egy 1877-ben írt magyar regényben. Görögtűz a címe, Jókai Mór írta.

Ez volt az a könyve, amit felnőtt fejjel először kinyitottam. Amikor nagyapám második felesége néhány éve megtudta, hogy macula degeneratio nevű szembetegsége gyógyíthatatlan, meg fog vakulni, arra kért, vigyem el tőle a Jókai-köteteket. Negyvenéves korában rendelte meg a sorozatot, és fizette éveken át, abban a reményben, hogy ha nyugdíjas lesz, elolvassa az összes kötetet. Ez most már nem fog menni, de hátha majd én. Ha pedig nekem nem kell, odaadja az antikváriumnak. Kellett. A bicikli csomagtartójára fölgumipókoztam egy faládát, pokróccal béleltem ki, ebben hoztam el az életművet. Este tizenegy is elmúlt már, amikor fölpakoltam a polcra a könyveket. Belenéztem egyikbe-másikba, és elkezdtem olvasni, mama helyett.

Most körülbelül a felénél tartok.

Szóval: Jókai a Kaukázusról. Aztán jött a többi stúdium: kommün Párizsban, kis pukkancs népek a Balkánon, szénbányászat a monarchiában, unitáriusok Erdélyben a szabadságharc idején, téli halászat a Balaton jege alatt, és persze örökkévaló török világ, dunai gabonaszállítás, ingatlanüzlet, közigazgatás, árvíz és korrupció Magyarországon. Bűnügyi viselkedéskutatás. Elsősorban tényleg felnőtteknek való, mert általában ők értékelik többre a pozitív csalódás élményét, és szeretik azt érezni, hogy már megint okosabbak és komolyabbak lettek. Egy internetes könyvajánlóblog szerzőjét kirázza a hideg ettől, mégpedig azért, mert amit utálni lehet a romantikában, az Jókainál megvan, „a halálos adag négyszeresében”, és aminél nincs lejjebb: a bakfis szót is használja. Én nem éreztem, hogy épp ez kínos lenne. Ha valami mégis, akkor némely cím, egy kicsit, az első pillanatban, mint az Egetvívó asszonyszív. De ez az érzés nálam már a kezdő mondat után eltűnt, mert nem azt kapja az olvasó, ami diákkorából rémlik neki, és amit a regényrövidítő projekt menedzserei is sugallnak: unalmas leírásokat. Hanem élő beszédet és derűt, ami komoly dolog, találkozik vele az olvasó például Mikszáth Kálmánnál, Tömörkény Istvánnál, Gárdonyi Gézánál, Móra Ferencnél, Szerb Antalnál, Hamvas Bélánál, Ottlik Gézánál, Esterházy Péternél. A Görögtűz második orosz tárgyú, szibériai ihletésű története például ezzel végződik: „Így vesztett el az orosz birodalom egy pár szép szem epedő ragyogása miatt egy millióra menő, békében, harcban erős népet, annak minden lábon mozgó gazdagságával együtt. Azóta folyvást igyekezik az üresen maradt paradicsomot benépesíteni száműzött lengyelekkel, elfogott cserkeszekkel, és szabadelvű oroszokkal; de lassan megy a munka. No, majd ha a szerbek, románok és bolgárok is hozzájárulnak a maguk illetékeivel, akkor gyorsabban fog menni Szibéria benépesítése.” Mindehhez még hozzá kell tenni, hogy olyan ember látta el a tizenkilencedik század második felében tisztességes mennyiségű minőségi irodalommal a magyar kortársakat, aki tudott mesélni, és szemlátomást nagy szenvedélye volt a kép árnyalása. Petőfi Sándor széles gesztussal fölcsatolja a Pató Pálok nyakára a szégyengallért, Jókai Mór viszont megmutatja az Egy magyar nábobban, hogyan lehet a semmirevaló, idős nemes emberből egy örömlánytanya virágszálával kötött házassága révén jóravaló férfi. Petőfinek A nép nevében című verse élcelődik a győri vitézségen, vagyis a nemesi felkelők csatavesztésén Napóleon hadával szemben. Jókai pedig a Névtelen várban a mesét rövid időre félretéve dokumentumriportot közöl az ütközetről. A franciák tényleg győztek, főleg, hogy némely vármegye egyszál fokossal, vagy nyereg nélkül, illetve ólom- helyett agyaggolyókkal küldte csatába a fiait – aztán ezek a vesztesek, miután igenis keményen harcoltak, menekülés közben keresztülgázoltak a franciák egy részén, és a győzteseknek nem maradt erejük arra, hogy ezt megakadályozzák.

Jókait olvasni nekünk, magyaroknak nem ugyanolyan ezoterikus bíbelődés, mint víz alatt rögbizni, vagy pisztránghorgászathoz használatos fantázialegyeket kötni. Inkább olyan érzés rábukkanni erre a könyvállományra, mint megtudni, véletlenül, hogy a földdel foglalkozó családban volt egy dédnagyapa, aki szintén gazdálkodott, de közben képzett nehézbúvár volt, hídépítéseken dolgozott; a sárba ragadt lovas kocsit úgy segítette ki, hogy alábújt és a hátával fölemelte. Mindenki tartott tőle a faluban, pedig sose bántott senkit. Illetve egyszer kitépett tövestől egy kisebb meggyfát a kocsma előtt, de csak fogadásból.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top