Archív

Babablog. Kicsit érjen hozzám

 

 

terep_nov22Itt ül, és megátalkodottan nézi ki a kezemből a billentyűzetet. Hozzá kissárkányos-mímelőt játszik, hoáááá, kiáltja és befelé szívja a levegőt. A szabály az, hogy ilyenkor feltétlenül ránézek, mert akkor jól össze lehet nevetni.

 

Máté korábban taoista, szemlélődő típus volt. Remekül elnézegette az alkonyi fényjátékot a falakon. Aztán mikor öthónapos volt, valóságos fitnesz-edzéseket tartottam neki, hogy megtanuljon átfordulni. Hasáról a hátára. Megmutattam neki, hogy a legkönnyebb. Belejött.

 

Hathónapos korától kéri, hogy ültessük. Igen, tudom, a szakértők szerint nem szabad a gyereket ültetni, csak ha már ő fel tud ülni. De mi van abban az esetben, ha baromira vinnyog, mikor fekve kell játszania, azt viszont még nem tudja, hogy tolja fel magát ülő helyzetbe? Ha viszont felültetem, szépen tartja magát, tesz-vesz, matat, pakolja a dolgokat. Egyáltalán nem dől el, mint egy zsák, csak és kizárólag zsarolási célzattal. Úgy értem, azzal, hogy ha nem jössz ide, anyám, azonnal, én, bizonyisten, jól be fogom verni a fejem, úgy hátraengedem magam. És puff. Oáááááá.

Pedig polifoam matracot tettünk le a földre, ne koppanjon. Meg párnákat körbe.

Azért még rájátszik.

Akkor persze, felveszem.

 

Életemben nem volt részem még ennyi finom ölelésben. Van, hogy kifejezetten csak azért veszem fel. Ölelésfüggőség, ha lehet ilyet mondani.

 

sakkHanem a játék legalább ilyen komoly dolog. Igényli azt a napi egy-két órát, mikor ő szabadon tesz-vesz, kapar, csapkod és tépáz. Ott van például az a formafelismerést segítő fejlesztő játék a színes faalakzatokkal. Itt a sakkod, mondom, ha már végképp mindent végigvett, és kirakom elé a szépen elrendezett fatáblát, mire ő villogó szemekkel lesöpri a formákat a tábláról. Eleinte azt hittem, a rombolás ösztöne. De végülis arra jutottam, hogy csak a változás akarása. (Igen, elég veszélyes teoretikus álláspont, tudom.) És annak öröme, hogy hatalmában áll változtatni. Kipotyognak a színes faformák, üres lesz a tábla, és ezt ő vitte végbe. A hatalom akarása. No, meg az oroszlán, a macska, a béka, a zebra és a satöbbi szabad akaratból történő rágcsálása. Néha direkt gnómokat rakok össze neki, macsoszlánt vagy zecskát, de ez még nemigen zavarja. Lerágja róluk a festéket, mire odajutunk, hogy játszani is tudna velük.

 

És hát, ott van, Oszkár. A szintén készségfejlesztő, kitömött, varrott Kockafej (l. itt). A szintén gyerekszakértő keresztanyjától kapta. No, és Oszkár egyik készségfejlesztő hátán piros szalagon lóg egy kis csengettyű. Azt elkapni… Becélozza, előre dönti a felsőtestét, nyög, kapar, támaszkodik, tülekedik, hörög, és megvan! Elkapja, be a szájába és elkezdi jóízűen rágni. A fémet. Kicsit csikorog.

 

kotes_nov22

Mindazonáltal még mindig jobb, mintha a fogait rágná. Azt a hat fogát. De erről majd máskor.

 

A játékelkapási technika lényege – mivel még mindig nem képes felülni magától – az, hogy a letámasztott keze körül forog. Felemeli a fenekét és leteszi öt centivel odébb, hogy egy játékhoz közelebb kerüljön. És így, körbe-körbe. Már haladni is képes ezzel a technikával. Van, hogy számára is zavarbaejtően felemeli a fenekét, már-már négykézlábra áll, de akkor ugye, mászni kéne. És az még nem megy. Holott ha négykézlábra állítom, ügyesen rugózik előre-hátra. Ha azonban ülésből emelkedik fel, az egyik lába folyton leragad, nem emeli ki, és akkor billeg a fenekével a levegőben, majd hatalmas nyögések közepette valahogy visszanyeri az egyensúlyát. Vagy nem. És akkor pofára esik. De ez nem gond.

 

Van olyan, hogy én John le Carrét olvasok, ő meg mellettem szerel. Csak néha kicsit érjen hozzám. És ki-ki teszi a dolgát.

 

De a legizgalmasabb mégis az, mikor beszélgetünk. Majdnem perfekt tudok mátéul. Ő elkezd visítani, mire én ugyanazon a hangfekvésen, kicsit más artikulációval visszavisítok. Ő kinevet, és folytatja egy másik mondattal, amire én megint csak legjobb igyekezetem szerint próbálok válaszolni. Végül elintéz egy kissárkányos-mímelős futammal.

Hoááá.

Igen, főnök, világos, főnök.

Csak akkor necces picit, mikor hordozókendővel a hátamra kötöm, és a szemből jövők nem látják, hogy a fiammal beszélgetek séta közben.

 

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top