Archív

Új könyv: Döglött kutyával őrzött terület – A nő – A férfi

Kutya_bort

Ezeken az oldalakon csajok és pasik mesélnek titkos vágyaikról és álmaikról, olyan eseményekbe engednek bepillantást, amelyekről itt és most beszélnek először. Kínzó szerelmek, szexuális bizarrságok, csalások és szenvedélyek, elveszített társak és gyermekek, szóval, az élet sűrűje, amelyben a véletlen és a sors írja a könny- és mosolyfakasztó történeteket.

 

 

Részlet A nő oldalról

Anyámnak hiába mondom, hogy menjünk el valahova nyaralni, mindig kitalál valamit. Képes kihúzatni a fogát, csak hogy egy helyben maradjon. Azt mondja, menjek egyedül, legalább összeakadok valakivel. De minek nekem összeakadni, mikor nem tervezek házasságot.

Az óvoda teli van gyerekkel, reggel odahozzák őket, este meg elviszik. Ennél jobbat el se tudnék képzelni. Ha akarom, egyszerre húsz gyerekem van, és még fizetnek is érte. Ezt a luxust senki nem engedheti meg magának.

Anyám attól fél, hogy öreglány maradok. Márpedig miért fél ő ettől, mikor ő is az? Állítólag elvette volna az apám, de anyám folyton szervi bajokra hivatkozva halasztotta az esküvőt, aztán apám besokallt, pedig már hároméves voltam. Aztán elment külföldre szobafestőnek. Még most is küld képeslapot karácsonyra, színeseket. Van, hogy Spanyolországból, máskor meg az írektől, attól függ, hol koszolták el a falat. Arról sosem ír, hogy megnősült volna, meg arról se, hogy különösebben látni akar. Azt hiszem, anyám globálisan kikészítette, mint embert.

A múltkor beírattak hozzánk egy érdekes kisgyereket, alig múlt négy, de már verseket írt, és olyan választékosan beszélt, mintha filmet néznénk. Ahhoz képest, hogy a legtöbb gyerek már a szülőcsatornában bazdmegel, ő egy fehér holló. Most azt várja, hogy nőjön öt centit, és elérje Arisztotelészt a polcon, mert annyira büszke, hogy nem kéri el az apjától. Anyja meg sajnos nincs neki. A férfi, aki hozza, nagyon csendes és kedves ember, de akkora bajsza van, ha belép az ajtón, besötétedik az előszoba. Soha nem panaszkodott még, hogy nehéz egyedül, pedig meghallgattam volna.

Az olyan nőnek, mint nekem, kész az élete, ott vannak a ruhái tisztán, és reggel csak fölvesz egyet, nem válogat. Mindegy nekem, hogy kék vagy zöld, az a lényeg, hogy ne piros legyen, mert azt utálom. A piros a legföltűnőbb szín, amivel eddig találkoztam.

Emlékszem, egyszer pirosban mentem el az esti iskolába, és úgy megmolesztáltak, hogy alig bírtam leérettségizni. Azt mondta a férfi, akinek babkonzervszaga volt, de csak közelről, távolról mintha fenyőillatot árasztott volna, azt mondta, hogy én vagyok az élete értelme, és benyúlt a pulóverem alá. Legszívesebben nyakon vágtam volna, de olyan közel volt, hogy nem bírtam lendületet venni, ezért inkább hátraléptem kettőt, mire ő jött utánam, egész a női mosdóig. Alig hogy bemenekültem, oda már nem mert utánam jönni. Belenéztem a tükörbe, és láttam, hogy a piros pulóver az oka. Szépen levettem, elraktam a retikülbe és kisétáltam. Így már nem voltam rá hatással, elengedett, és bement a férfi vécébe. Soha nem csináltam ilyet, de most az egyszer kinyitottam a férfi klozet ajtaját. Először csak hallgattam a zajokat. Kinyitott egy vécéajtót, és mintha levetkőzött volna. A lélegzetemet is visszafojtottam, a szívem a fülemben trombitált. És akkor meghallottam, hogy lecsukja az ülőke fedelét, rákönyököl, és imádkozni kezd. Drága Istenem, drága Istenem, segíts rajtam, mert már nem bírom sokáig! Akkor ott elsírtam magam, és úgy bőgtem, hogy abbahagyta az imát. Kijött a vécéből és megkérdezte, mit keresek itt. Annyira sajnáltam, hogy nem tudtam neki mit mondani. Kivettem a táskából a piros pulóvert és fölhúztam. Azt mondta, ért mindent, és nem haragszik rám. Csak a nemi vágy néha megőrjíti, nem tehet róla, ki van szolgáltatva a hímtagjának, már alsóban olyan erekciója volt, hogy azt hitték, vakbélgyulladása van. Megnyugtatott, hogy már elmúlt, és hazakísért. Azóta nem vettem föl a piros pulóvert, ne okozzak nemi szenvedést.

Az érettségiig összebarátkoztunk, anyám azt hitte, jegyben járunk, mint az iskolások. Végül a Zoli csak kinyögte, hogy annyira csúnya vagyok, már ha nem sért meg vele, hogy egyedül velem bír lenni, énrám nem akar egyből ráugrani. Most azért lekevertem neki egy fülest, mert nem állt olyan közel hozzám. De a lényeg az őszinteség, és valamivel jobban értett az iskolához, mint én. Nekem minden egyből kiesett a fejemből, hiába olvastam el, hogy az Andok Norvégiában van, ahogy becsuktam a könyvet, már el is felejtettem. Vagy ott volt a binomiális együtthatók tétele, meg a nyolcatomos szénhidrogének térbeli fölépítése. Ha elhasznált harisnyákat kell életem végéig kétcentis darabokra szaggatni, akkor se ment volna a fejembe. Végül is úgy érettségiztem le, hogy minden vizsgán megbuktam, és az augusztusi pótvizsgán engedtek csak át, azzal a feltétellel, hogy három héten belül elhagyom a bizonyítványomat, és nem kérek helyette másikat.

Az volt életem legszebb nyara. Akkor valahogy kötélnek állt anyám és lementünk a Balatonra. Egész nap feküdtem a fűben és böfögtem a kólától, sütött a nap, legyek meg méhecskék szálldostak a fejem körül, én meg a társalgóból kihozott újságokkal csapkodtam őket, de hát tavalyi magazinnal nem lehet nagyot ütni.

Mivel nem hasonlítok anyámra, ezért azt hitték, hogy testvérek vagyunk, és a második este két férfi meghívott minket egy italra. Szerintem hetvennél több volt a fiatal, anyám szerint az idősebb meg nem a bárszéken ült, hanem a járókeret tetején. Végtére is jól elbeszélgettünk, három órán át arról panaszkodtak, hogyan rontották el az életüket egyetlen év alatt. Mindketten a mezőgazdaságból éltek, és a leszbikus nőket szerették. Egyébként méhészettel foglalkoztak, de kizárólag szolidágómézzel. Ennyi információ hallatán majdnem lefordultam a székről. Szerencsére anyám észnél maradt, és azt mondta, sajnos, mennünk kell, a holdfényes vízben még le kell pillangóznunk ötezer métert. A férfiak, vagyis aggastyánok csodálattal néztek ránk, és kifizették a koktélt. Nekem a liftben szállt fejembe az alkohol, anyám a tükörben pödörgette a bajszát. Elalvás előtt mindig olvasni szokott, de most csak feküdt mellkasára kulcsolt kézzel és szuszogott. Azt hittem, ma este meg fog halni, ezért tapintatosan kimentem az erkélyre. Tényleg sütött a hold, a vízen aranyló futrinkák vibráltak, a túlpart fénycsillagait mintha zsinóron húzta volna egy száztonnás tehervonat.

Mire visszatértem, anyám már aludt, szemére húzta a paplant. Sokáig nem tudtam elaludni, azt szerettem volna, ha mindig így marad. Anyám fekve, és én is az elalvás szélén, a szél nem fúj, csak a gyerekek suttognak az ablak alatt. Illatos dohányfüst száll be a függöny alatt, két emelettel lejjebb kéjesen nyöszörög a pincérlány, s a pincében friss dinnyéket hasít ketté az éjszakai portás. És akkor lassan elaludtam.

Így telt minden áldott nap, a szerdai hasmenést kivéve, mikor a krumplilevesbe nem citromot, hanem savanyú tejfölt kevert a szakács.

Hétfőn már újra dolgoztam az óvodában, anyám pedig varrta tovább otthon a munkavédelmi kesztyűket. Imádtam otthon lenni, mikor jött a szállító, mert mintha kétszáz pár mocskos tapintást vinne ki a lakásból, és végre föllélegeztem. De anyám újra nekilátott és szakmányban gyártotta a test nélküli kezeket.

Aztán eltelt az ősz, úgy hullottak a levelek, mint a legyek. Párszor kisétáltam a gyerekekkel az erdőbe levelet szedni, de már korán sötétedett, és a frászt hoztam rám a kis Tomi, aki a baglyokat tudja utánozni.

Ebben az évben is küldött apám karácsonyi képeslapot, ezúttal Lengyelországból. A kép Krisztust ábrázolta, ahogy a kereszt előtt tartja valaki a kezében. Azt írta a képeslapra apám, hogy „Mennyi lehet a Föld súlya, mikor egy halottat fölemelnek?”

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top