Archív

Fényes papíron

AndrasunkAz Atya: tüskehajú román óriás.

Felülről, mondhatni, feddőleg üt,

többnyire homlokon, arcon talál.

 

Én hátrálok, és amint alkalom

adódik, visszaütök. Rám ront;

mintha hajókormányt forgatna,

úgy próbál megijeszteni. Többnyire

rámozdulok, vesztemre. Olykor

én is eltalálom, de szinte csak

gyomron. Nehezebben viseli,

mint én; szeme összeszűkül,

penge a szája, ha teheti, rögtön

keresztbever. El kell mozogni.

Nem lettem soványabb, mióta

ide járok, de nem is híztam tovább.

Nyilván ő sem lesz már légiesebb.

Csak a lószőr hullik az öreg

kesztyűkből, nincsenek jobbak –

és ez így lesz már mindvégig.

Messziről nézve úgy haladunk,

mintha táncolnánk. Odaérünk a terem

sarkához, ahol most a mennyezetig

érő fenyő áll. Fényes papírba

csomagolt dobozok, vörös, ezüst,

arany gömbök, és mi ott mozdulunk

rajtuk egyszerre, száz alakban.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top