+ Tudomány

Kapcsolat lehet a koronavírus és a cukorbetegség között

Egy kisléptékű brit tanulmány szerint csaknem megduplázódott az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyerekek száma a pandémia brit csúcspontjának idején. A kutatók szerint lehetséges, hogy a két betegség között kapcsolat áll fenn, s ezt alaposabban meg kell vizsgálni.

Bár a tanulmány mindössze egy maroknyi esetet dolgozott fel, ez az első olyan kutatás, amely kapcsolatba hozta a Covid-19-betegséget az 1-es típusú cukorbetegség kialakulásával gyerekeknél – közölték kedden az Imperial College London kutatói.

„Elemzésünk azt mutatja, hogy a pandémia csúcsán az 1-e típusú cukorbetegségben megbetegedő gyermekek száma szokatlanul magasra emelkedett két kórházban, ahol a kutatás folyt, az előző évek adataihoz viszonyítva”

– számolt be róla Karen Logan, a tanulmány társszerzője.

„A további vizsgálatok során megállapítottuk, hogy e gyerekek közül többen koronavírus-fertőzésben szenvedtek, vagy korábban estek át a fertőzésen”.

Korábban kínai és olasz jelentések is szóltak arról, hogy a pandémia alatt 1-es típusú diabéteszt diagnosztizáltak kórházba került gyerekeknél.

A Diabetes Care folyóiratban publikált tanulmány 30 gyermek állapotát elemezte, akiknek 1-es típusú diabéteszét londoni kórházakban állapították meg a pandémia első hullámának csúcsán. A korábbi évekhez képest az esetek száma megduplázódott.

A gyerekek közül 21-nél végeztek koronavírustesztet vagy antitesttesztet, hogy megtudják, kapcsolatba kerültek-e a vírussal, és öt gyerekeknél koronavírus-fertőzést állapítottak meg.

Az 1-es típusú cukorbetegségnél elpusztulnak a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjei, így a szervezet nem tud elegendő inzulint termelni a vércukorszint szabályozására. Az Imperial tudósai szerint egy lehetséges magyarázat, hogy a koronavírus tüskefehérjéi megtámadják a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjeit.

„További kutatásokra van szükség, hogy megállapíthassuk, valóban fennáll-e a kapcsolat, de közben remélhetőleg az orvosok is tudatában lesznek ennek a lehetőségnek”

– fogalmazott Logan.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top