Sötét magyar jövőkép 2021-ből, túszejtés élő egyenes adásban és politikai propaganda – a Trafó és a STEREO Akt közös produkciója egy utópia-rémmese, ami arra a kérdésre keresi a választ, hogy létezik-e boldog tudatlanság. A Boross Martin – Thury Gábor alkotópáros által jegyzett Emlékek Klinikája március 24-én harmadik alkalommal kerül bemutatásra a Trafóban. Boross Martin színházi dramaturg szakon végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és eddig 18 előadásban működött közre. A STEREO Aktot Rácz Anikó producerrel alapította meg 2013-ban. A társulat nevéhez köthető többek között a CÍM NÉLKÜL (hajlék-kaland-játék) elnevezésű interaktív színházi társasjáték, mely egy hajléktalan életébe engedett betekintést a nézőknek. A Junior Prima Díjjal kitüntetett Boross Martinnal beszélgettünk legújabb rendezéséről, a színház adta közösségi élményről és a magyar nép társadalmi problémákhoz való hozzáállásáról. Interjú.
– Az Emlékek Klinikája januárban debütált a Nextfeszten, majd februárban is bemutatásra került a Trafóban. Nem sokkal a harmadik előadás előtt hogy látod, kell még csiszolni a darabon?
A meglehetősen kísérleti dramaturgia révén, valamint a rendhagyó műfaji elemek miatt benne volt a pakliban, hogy a bemutatót követően dolgozunk még a hangsúlyokon, hogy a történet sci-fi elemei érthetőbbek legyenek. Egy színházi előadásnak muszáj találkoznia a közönségével 3-4 alkalommal, hogy „elkészüljön”. A ritmusnak és a színészi játéknak is az tesz jót elsősorban, ha játszva van egy előadás. A második előadás egy jóval nézőbarátabb verzió volt már, de a darab esszenciája változatlanul megmaradt.
– A darabban fontos szerepet kap a média és a politikai propaganda kérdésköre is. A mai magyar közélet mennyire inspirált?
Elsősorban a magyar állapotok inspirálták a közéleti vonalat. Ez az a típusú munka volt, amikor a téma előttünk hever a földön. Ennek ellenére nem egy állapotbemutatás volt a cél, a darab is távol áll a napi pártpolitikai kórképtől. Ennél univerzálisabban jelenik meg a propaganda és a korrupció.
– Magyarország erősen polarizált ország. Nem féltél attól, hogy sokakat esetleg elriaszt az előadás politikai felhangja?
Ha állítasz valamit, esetleg fájó dologra kérdezel rá, az mindig elriaszthat embereket. Elképzelhető, hogy megsértődnek nézők, ha tyúkszemre lépünk, még úgy is, hogy nincsenek sértő gesztusok egy előadásban. De fontos megjegyezni, hogy az Emlékek klinikája elsősorban emberi történet a jók és rosszak táborához való tartozás dilemmájáról és lehetetlenségéről, és kompromisszumokról, amelyek felé érzelmileg hajlunk, de elvi szinten nehéz megkötni.
– A sci-fi alapvetően mozgóképes műfaj, hiszen fontos szerepet kap benne a látványvilág és a hang. Mennyire volt nehéz beemelni a science fiction stíluselemeit a darabba?
Az alkotófolyamatban inkább az utópia-teremtésen volt a hangsúly. Nyilván repülő autós-teleportálós-óriásbogaras előadást csinálni enyhén szólva öngyilkosság lenne. Nálunk a sci-fi inkább egy hangulat, ami Bartha Márk zenéiben, Horváth Jenny díszletében, jelmezeiben, és egy-két dramaturgiai elemben mutatkoznak meg. A cél nem egy jövőkép, hanem egy alternatív valóság megteremtése volt, amelyben az agymosás abszurditása csak kis mértékben tér el attól, amit a való életben tapasztalhatunk.
– Julia Jakubowskával ez a negyedik közös produkciótok.
Julia lengyel színésznő, aki most már két éve él Budapesten. Nemcsak színészként, hanem alkotótársként is tekintek rá. Sokféle műfajban, a próbafolyamat kezdetétől nagyon sok ötlettel tudja gazdagítani a koncepciót, a figuráját, vagy a jeleneteket. A magánéletben pedig a párom, így magától értetődő számunkra, hogy a kezdetektől beavatom, miken töröm épp a fejem.
– A STEREO Aktnak nincs állandó társulata. Hogyan döntöd el, hogy ki lesz a megfelelő alkotótárs az adott produkcióhoz?
Részben intuitív alapon, részben az egyre gyarapodó tapasztalataim révén. A koncepció eléggé meghatározza, hogy épp egy énekelni tudó, erős női karakter kell, vagy egy fáradt arcú, de drámapedagógiához jól értő férfiszínész, esetleg egy punk-zenekar, vagy egy vadabb természetű kortárstáncos. Minden próbafolymatba érkeznek új emberek más-más tudással, energiákkal, de mostanában van egy szűkebb alkotói kör, akikkel már többedik produkcióban dolgozunk közösen: a már korábban említett Bartha Márk elektronikus zeneszerző és Julia Jakubowska mellett Thury Gábor dramaturg is ilyen.
– Azt mondtad, fontosnak tartod, hogy az általad rendezett előadás közösségi élményt is nyújtson. Hogyan tudod lemérni, hogy ez sikerült-e? Szoktál például beszélgetni a nézőkkel a darabról az előadások után?
Az, hogy egy valóban esemény-szerű előadás jött-e létre, az nagymértékben lemérhető már az előadás alatt is, sokszor nagyon egyértelmű nézői részvételt kínálunk, amiben látszik, hogy mennyire esik jól az ajánlatunk az embereknek: például a szintén repertoáron szereplő Cím Nélkül nevű előadás egy színházi társasjáték. Nagyon egyértelműen látszik, hogy hány fővel, melyik jelenetekben működik legjobban az interakció, mikor kezdenek elfeledkezni a nézők arról, hogy színházba jöttek. Az Etikett című előadásunkban nagyon hamar játékba hívjuk a nézőket, onnantól másképp kezdik nézni az előadást. De idén minden repertoáron lévő előadásunk után tartottunk legalább egy közönségtalálkozót. Ezenkívül munkabemutatókat, nyílt próbákat is szoktunk tartani, ami után a nézők észrevételeit fel tudjuk használni a munka során.
Dömölky Dániel fotója
– Egy interjúban említetted, hogy mi, magyarok nem szeretünk mások előtt megnyilvánulni, ez az attitűd pedig a társadalmi problémákhoz való hozzáállásunkban is tükröződik. Szerinted mi az oka ennek a jelenségnek, és hogyan lehetne ezen változtatni?
Biztos szerepet játszik a politikai kultúra, az önérdek-érvényesítés kultúrája szemben egy paternalista hozzáállással. Nem jó általánosítani, inkább azt mondanám, hogy annak a képessége, hogy mennyire vagyunk hajlandóak kiállni magunkért, mennyire vagyunk tisztában a jogainkkal, merünk-e kritizálni, reflektálunk-e magunkra és a környezetünkre, tájékozódunk-e eleget, ezek mind összefüggésben lehetnek azzal, hogy mennyire hoz zavarba egy olyan mű vagy színházi esemény, ami szokatlan számomra, amihez hasonlót még nem láttam, ezért nem vagyok képes azonnal kanonizálni. Végső soron a megújulásra való képesség egy mérce lehet abban, hogy mennyire tudok élvezni valami olyat, ami más, mint amilyen én vagyok.
– Tavaly megkaptad a Junior Príma-díjat. Mennyire fontosak számodra a szakmai elismerések, kitüntetések?
Nagyon sok pozitív és negatív visszhanggal találkozhat egy színházi ember, mert a közönség és a szakma értékel, kérdez, ítél. Annak a számára nagyon nehéz ez a pálya, aki nem viseli el a kritikát. De az elbizonytalanodás, és a kételkedés természetes állapot. Ezeket belül kell megoldania minden alkotónak, de a biztatás – és egy díj is lehet ilyen –, tud segíteni.
A nyitókép forrása: Román Péter
