+ Film

Egy élő embert is eltemettek az Oscar-gálán

Nem az Oscar-díj téves kihirdetése volt az egyetlen nagy baklövés a gálán: a szervezők egy élő embert is eltemettek.

Nem az Oscar-díj téves kihirdetése volt az egyetlen nagy baklövés a gálán: a szervezők egy élő embert is eltemettek.

A Dolby Színház filmvásznán bemutatott In Memoriam című filmben megemlékeztek a filmszakma 2016-ban elhunyt nagyjairól, köztük a 60 évesen meghalt Janet Patterson ausztrál jelmeztervezőről is, akit négyszer jelöltek Oscar-díjra. Ám a montázsban Jan Chapman ausztrál filmproducer fotóját mutatták be a néhai díszlettervező neve mellett. Chapman rendszeresen együtt dolgozott Pattersonnal.

Élek és jól vagyok és még aktívan dolgozom producerként

– nyilatkozta a baki felfedezése után az ausztrál filmproducer a Variety című filmes szaklapnak.

Chapman elmondta, hogy még a díjátadó gála előtt kérte Patterson ügynökségét, hogy nézzék át, milyen fotókat tudnak felhasználni az Oscar-gála szervezői. Azt a választ kapta, hogy a szervezők már megoldották a kérdést. A producer sajnálatának adott hangot amiatt, hogy a hibát nem vették észre.

Jan Chapmant és Janet Pattersont egyebek között A Zongoralecke című 1993-ban bemutatott ausztrál, új-zélandi és francia filmdrámáért jelölték Oscar-díjra.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top