+ Film

Így lehetsz te is filmkészítő

Az alkotótábor a legfontosabb erdélyi filmes szakmai műhely, eddig több száz fiatal alkotó és film iránt érdeklődő vett részt a kurzusokon.

A Nyitóképen: Bán Attila: Szufla c. munkájából (2011)

Az erdélyi Filmtett Egyesület idei nyári alkotótáborába, a forgatókönyvíró-rendezői és az animációs csoportba várnak jelentkezőket a szervezők.

A Filmtett Egyesület csütörtöki közleménye szerint március 19-ig küldhetik be pályázataikat azok a fiatalok, akik a forgatókönyvíró-rendezői és az animációs csoport munkájában akarnak részt venni a 16. Filmtett Workshopon. Az egyesület minden nyáron megszervezi erdélyi alkotótáborát, ahol a jelentkezőknek lehetőségük nyílik saját filmes ötleteik kivitelezésére, vagy a filmes munkák elkészítésében való részvételre.

Július 17. és 28. között lesz a Sepsiszentgyörgy melletti Árkoson az idei alkotótábor, amelynek újdonsága, hogy nemcsak a rendező-, hanem az animációs csoport tagjai számára is szerveznek egy bónuszképzést, ezúttal Budaörsön, május 4. és 7. között.

Ez utóbbi képzésen a résztvevők kiegészíthetik forgatókönyvírói ismereteiket, továbbfejleszthetik beküldött munkáikat, megtalálhatják a témának megfelelő animációs technikát, illetve animációs gyakorlatokat végeznek annak érdekében, hogy pályamunkáikat kivitelezhessék a júliusi táborban. A budaörsi képzésen segítségükre lesz Maruszki Balázs és Kerékgyártó Yvonne forgatókönyvírók, valamint Patrovits Tamás animációsfilm-rendező.

A szervezők eredeti, fiatalos forgatókönyveket várnak műfaji megkötés nélkül. Mindkét csoport esetén követelmény, hogy valamilyen formában jelenjen meg a leltár motívuma, illetve az idén kötelező helyszín, egy park.

A tábort 2002 óta rendezik meg, eddig több száz fiatal alkotó és film iránt érdeklődő vett részt a kurzusokon. Az alkotótábor a legfontosabb erdélyi filmes szakmai műhely, a táborban készült munkák fesztiválokra is eljutnak.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top