+ Életmód

Bill Gates szerint nagy a valószínűsége egy világméretű járványnak

A járványügyi szakemberek azt mondják, hogy egy levegőben terjedő vírus kevesebb mint egy év alatt elpusztíthat 30 millió embert, és valószínű, hogy a következő 10-15 évben fel fogja ütni a fejét egy ilyen járvány.

A nemzetközi közösségnek fel kell ismernie, hogy valódi a veszélye egy világméretű járványnak, és a lehető leggyorsabban fel kell készülnie rá – jelentette ki a Microsoft-alapító Bill Gates szombaton, az 53. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) második napján elmondott beszédében.

A 2014-15-ös nyugat-afrikai ebolajárványt és az 1918-as spanyolnáthát felidézve, valamint megemlítve annak veszélyét, hogy terroristák kifejlesztenek valamilyen vírust, Gates „valószínűnek” nevezett egy világméretű katasztrófát.

A járványügyi szakemberek azt mondják, hogy egy levegőben terjedő vírus kevesebb mint egy év alatt elpusztíthat 30 millió embert, és valószínű, hogy a következő 10-15 évben fel fogja ütni a fejét egy ilyen járvány. Azáltal, hogy nem veszünk tudomást az egészségügyi és a globális biztonság közötti kapcsolatról, veszélybe sodorjuk magunkat

– mondta.

Bill Gates ezért arra kérte az országokat, hogy fektessenek be az olyan technológiák kifejlesztésébe, amelyekkel néhány hónap alatt le lehet gyártani nagy mennyiségű vakcinát. Ezenkívül azzal a felhívással fordult a nemzetközi közösséghez, hogy ugyanolyan komolyan készüljön fel egy világméretű járványra, mint amilyen komolyan készült egy esetleges atomtámadásra a hidegháború idején.

Egy világméretű járványra való felkészülés költségét évi 3,4 milliárd dollárra becsülik. Egy pandémiával azonban évente akár 570 milliárd dollár kár érheti az emberiséget.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top