Ferber Katalin, aki a Librariusnak tudósít a Berlináléról, így értékelte a díjat:
Mivel egyike vagyok azoknak, akik az elmúlt évek egyik legszebb és egyúttal legfontosabb filmjének tartják Enyedi Ildikó alkotását, hadd egészítsem ki a néhány napja e filmről írt rövid ismertetésemet azzal, hogy nem pusztán a színészek játéka, még csak nem is a remek operatőri munka miatt nyert ez a film, hanem talán azért, mert mindannyiunk életének legfontosabb terhéről és egyúttal öröméről beszél ez a film.
Arról, hogy bármennyire vágyunk az igazi bensőséges kapcsolatra, legtöbbünk esetében ennek mi magunk vagyunk az akadályai. Erről persze többnyire nem tudunk, kapaszkodunk a körülményekbe, a megszokottba, görcsösen félünk kilépni a napi rutinjainkból (holott nekünk van ezekből leginkább elegünk), mert az új, legyen bármennyire vágyott és vonzó, nemcsak a legnehezebb, de a legfenyegetőbb is.
Tartozni valakihez és megőrizni önmagunkat: ez a legbonyolultabb és egyúttal legörömtelibb része életünknek.
Ezt értette meg velünk Enyedi Ildikó csodálatos filmje.
Gratulálunk!
tényleg nem kötözködésnek szánom, de mi az, hogy „tudott nyerni”? miért nyert? miért nyerhetett? ha már ez kérdés. lehetett volna az is, hogy miért nagyszerű, vagy csodálatos, vagy miért tetszett annyira… najó.