+ Film

Önzetlen mecénások támogatták a Szeretföld forgatását

Több hónapos előkészítés után 2015 nyarán indult meg a forgatás első 20 napja, majd ősszel és 2016 telén további 5-5 napig zajlott a felvétel.

Négymillió forintos költségvetéssel, közösségi finanszírozással készült el a Szeretföld című film, melynek díszbemutatóját február 14-én, kedden 18 órakor tartották Veszprémben.

Buvári Tamás rendező elmondta, a 109 perces nagyjátékfilm megvalósítása főként helyi és környékbeli támogatók – civil szervezetek, önkormányzatok, vállalkozások és magánszemélyek – segítségével sikerült. Több hónapos előkészítés után 2015 nyarán indult meg a forgatás első 20 napja, majd ősszel és 2016 telén további 5-5 napig zajlott a felvétel. Az utómunkálatok tavaly februárban kezdődtek: a képvágást helyben, míg a hangi és képi utómunkák egy részét budapesti stúdiókban végezték.

Egy hatéves kisfiú játssza a főszerepet, aki egyébként a fiam. A regény történetét mintha csak rá írták volna. Nem teljesen idegen számára a kamera, hiszen játszott már Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című filmjében is. Ennek ellenére sokszor nehéz volt vele forgatni, mert rendkívül szélsőséges pillanatai voltak. Megesett, hogy egyszerűen nem volt hajlandó dolgozni, mi meg ott álltunk, és ki kellett találnunk valamit.

A filmet 15-20 fős alkotói stáb, tíz főszereplő – Lipták Jeanne, Nagy Zsolt, Turós-Máté Kinga, Trokán Anna, Trócsányi Gergely, Lengyel Ferenc, Kőrösi Csaba, Máté P. Gábor, Módri Györgyi, Buvári Csege – és további 30 epizódszereplő készítették. Néhány jelenetben nagyszámú statiszta is közreműködött. A fényképezés Ladányi János és Lovasi Zoltán munkája, a film producerei Gecs Mónika, Németh Csaba és Dósay Norbert voltak.

A Szeretföld Iancu Laura azonos című regényének felhasználásával készült. Főszereplői a háború elől menekültek egy magyarországi munkásszállóra. Itt egy szociális munkás, Anna (Lipták Jeanne) meséli el Szeretföld történetét, mely az ott élők előadásában elevenedik meg a háború egy szűk közösségre gyakorolt hatását kirajzolva.

A szakmai bemutatót március 7-én 18 órakor Budapesten a Toldi moziban tartják. Veszprémben február 20.-án 18 órakor újra vetítik a filmet.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top