A véletlen műve, kit ismerünk a múlt nagyjai közül – beszélgetés Vashegyi György karmesterrel

vashegyi_gyorgy_017

Napjaink egyik leghíresebb énekese, Philippe Jaroussky áriakoncertjével indul a Müpa harmadik Régizene Fesztiválja február 19-én. Abban, hogy mára a magyar közönség is széles körben megkedvelte a historikus előadásokat, és a natúrhangszerek hangzása is bármikor képes ámulatba ejteni őket, nagy szerepe van Vashegyi Györgynek és az általa alapított Orfeo Zenekarnak és Purcell Kórusnak. A régizene egyik legjelentősebb hazai képviselőjét nem máshol, mint Versailles-ban értük utol, ahol éppen a fesztivál záró előadását és a jövőbeli bemutatókat készíti elő.

– Mivel sokaknak talán maga a régizene kifejezés is ismeretlen lehet, kezdjük a legalapvetőbb fogalom tisztázásával.  Mitől régi a régizene? 

– Sokan és sokféle választ adnak e kérdésre, az én véleményem erről elég radikális: szerintem minden zene „régizene”, ha már nem él a zeneszerző, hiszen közvetlenül már nem kérdezhetünk meg tőle az előadás szempontjából létfontosságú dolgokat, így kutatnunk kell. Akit igazán komolyan foglalkoztatnak egy mű előadási kérdései, valószínűleg egyetért velem abban, hogy egy élő szerző nélküli, „halott” kotta hiába igyekszik szerzői szándék szerint lehetőleg precíz lenni, bizony sok minden így sem lesz egyértelmű. De ettől függetlenül, a mai magyar zenei gyakorlatban „régizenén” elsősorban az 1800 előtt született, reneszánsz, barokk és klasszikus műveket értjük – köztük sok-sok felfedeznivalóval!

– Ha már a kutatást említette! Köztudott, hogy Bach miatt lett zenész. Aztán az ön szavaival: „minél többet foglalkoztam a barokk zenével, annál több izgalmas szerzőt és művet fedeztem fel.” Mi van ezekben a zeneművekben, ami ennyire elvarázsolta?

– Minél többet kutatok, annál inkább meggyőződésem, hogy teljesen a véletlen műve, kit ismerünk és kit nem a múlt nagyjai közül. Ez persze nem vesz el semmit Monteverdi, Purcell, Bach, Handel, Rameau, Vivaldi, Haydn, Mozart, Beethoven és Mendelssohn értékeiből. Náluk inkább az a nagy kérdés, ismerjük-e őket eléggé, s főleg, elég jól-e? De engem manapság különösen lázba hoznak elfelejtett, de remek szerzők is: például Caldara, Conti, Stölzel, Erlebach, Desmarest…

 – Ha a hazai régizene-játszást nézzük, évtizedek óta folyamatosan jelen vannak nagyon magas színvonalon játszó együttesek és művészek, akik kiemelten foglalkoznak a műfajjal. 2015-ben a Müpa az első Régizene Fesztiválja azonban mégis évtizedes hiányt pótolt. Vajon miért kellett ennyire sokat várni egy ilyen átfogó, budapesti programsorozatra?

A Régizene fesztivál programja: Philippe Jaroussky és az Ensemble Artaserse
2017. február 19. 19:30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Europa Galante
2017. február 27. 19:30
Fesztivál Színház
Simone Kermes: Vihar
2017. március 1. 19:30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Bach Consort Wien
2017. március 2. 19:00
Fesztivál Színház
Rameau: Naïs
2017. március 4. 19:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

– Magyarországon – hála az úttörők, például Zádori Mária, Komlós Katalin, a Festetich Vonósnégyes, a Capella Savaria és a Concerto Armonico munkájának – az utolsó bő 30 évben mindig volt magas színvonalú régizene-játszás, sőt a nyolcvanas évek óta folyamatos régizenei fesztiválunk is van Fertődön. Ugyanakkor a Müpa megalapítása a régizenén is hatalmasat „lendített”: rendszeresen járnak ide ilyen világsztárok, szinte minden héten hallhatjuk őket a Müpában, vagy felújítása óta a Zeneakadémián is. A mai fiatalok nem is tudják, milyen jó dolguk van ezzel – a mi időnkben nem egészen így volt. De a Müpa Régizene Fesztiválja valóban nagy hiányt pótol, hiszen egészen lehetetlen állapot volt, hogy éppen Budapesten nem akadt ilyen összefüggő, magas színvonalú nemzetközi fesztivál. Hadd tegyem ehhez gyorsan hozzá, hogy a következő lépés a magyar régizene-játszás állami finanszírozásának a megteremtése kell, hogy legyen – s erre sokan, régóta várunk, hiszen e területen sajnos szinte semmi fejlődés nem volt az elmúlt 20 évben. Gyakorlatilag a régizene az egyetlen terület a mai magyar klasszikus zenei életben, amelyhez nincsen érdemi állami költségvetés rendelve (még a szintén mostoha helyzetű kortárs zene is valamivel „jobban áll” nálunk) – úgy vélem, e helyzet erősen megérett a gyökeres változásra.

– Nálunk a mai napig inkább német kultúrhegemóniáról beszélhetünk. Ezzel szemben mit rejthet a francia barokk zene?

Fotók © Nagy Attila, Müpa Budapest

– A francia barokk felfoghatatlanul gazdag repertoár: csak operából közel 500 egész estés francia barokk opera maradt ránk! XIV. Lajos azon rendelete, hogy minden, a párizsi Királyi Operában bemutatott mű partitúráját kötelező nyomtatásban is megjelentetni, szó szerint művek százait mentette meg a biztos pusztulástól. A német barokk repertoár „túlélési aránya” sajnos sokkal rosszabb, pedig megérdemeltek volna ők is egy Napkirályt… És ezek a fennmaradt francia darabok mindig „jók” – aki ugyanis nem tudott „jó” zenét írni, azt akkoriban nem tartották zeneszerzőnek -, Rameau esetében pedig egyenesen zseniálisak. Róla mindig is tanultunk és tanítottak az iskolában, de hogy mekkora zseni – számomra Bach-hal és Mozarttal egyenrangú -, azt a mai világ még nehezen tanulja meg. Biztos vagyok benne, hogy egész hátralevő életemben aktívan fogok vele foglalkozni. De például óriási és örömteli meglepetés volt számunkra felfedezni Mondonville első, 1742-ben bemutatott s azóta soha és sehol nem játszott, Isbé című operáját: ezt a művet tavaly márciusban szintén a Müpa Régizene Fesztiválján adtuk elő és vettük lemezre, azóta az album is megjelent. Az Isbé igazi remekmű, melynek korabeli sikertelensége valószínűleg annak volt „köszönhető”, hogy egyszerűen túl nehéz lehetett az akkori előadók számára – hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy a francia kultúra és zenetörténet egy rendkívül jelentős művét 274 év elteltével mi, zömmel magyar előadók hozhattuk napfényre.

Március 4-én pedig Rameau Naïs c. operáját adják elő a Purcell Kórussal, az Orfeo Zenekarral és számos világhírű szólistával a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Miért pont ezt a művet választotta az idei fesztiválra?

– Benoît Dratwicki-vel, a Versailles-i Barokk Zenei Központ művészeti igazgatójával 2011 óta dolgozunk együtt, s évek óta azt keressük, mikor, melyik francia opera előadásához és lemezfelvételéhez lássunk hozzá. Hogy mit választunk, azt sok minden befolyásolja, például az is, melyik remekműhöz adottak ma ideálisan énekesek. Ez jelenthet újkori világbemutatót is, mint a már említett Mondonville: Isbé volt, vagy egy már többször – a Naïs esetében 1980 óra többé-kevésbé rendszeresen – játszott és lemezre vett remekmű újragondolását. Nagy öröm számunkra, hogy munkánkat nemzetközileg sokra értékelik: első francia barokk operafelvételünk (Rameau: Les Fêtes de Polymnie című, 2014-ben lemezre vett operája) megnyerte a Német Hanglemeznagydíjat és a párizsi Opera Magazin Gyémánt Nagydíját, valamint a rákövetkező albummal (Mondonville: Nagy motetták) együtt a „Diapason d’Or”-t is. Nagyon sok a tennivaló, és sok egyéb mellett amiatt is igen szerencsének tudom magamat, hogy ilyen szép dologgal foglalkozhatom: most éppen a 2018/2019-es évadban előadni tervezett francia operán gondolkozunk – addig hála Istennek már előre látjuk, mit fogunk csinálni.