+ Irodalom

Elhunyt az egyik leghíresebb mangaművész

Sikerei kulcsáról így mesélt: Talán mert a műveim hasonlítanak a nyugati képregényekhez, melyeket harminc éve olvasok. Tudat alatt bizonyára befolyásoltak.

Meghalt 69 éves korában Tanigucsi Dzsiro, az egyik leghíresebb japán mangaművész – írta a rajzoló műveinek franciaországi kiadója, a Casterman közlése nyomán a BBC.

Az elegáns vonalvezetéséről és aprólékosan kidolgozott tájképeiről világszerte ismert képregényrajzoló szombaton halt meg. Munkái különösen népszerűek Franciaországban, Távoli emlékek címmel 2010-ben film is készült az egyik képregényéből, történetei Japánban több tévésorozat alapjául szolgáltak.

Tanigucsi abban a műfajban, amelytől nem áll távol az erőszak és a pornográf ábrázolás, „gyengédségével és humanizmusával emelkedett ki” – írta a Casterman.

Az AFP-nek 2012-ben adott interjúban Tanigucsi elmondta, mennyire meglepte, hogy Nyugaton is olvassák.

Talán mert a műveim hasonlítanak a nyugati képregényekhez, melyeket harminc éve olvasok. Tudat alatt bizonyára befolyásoltak

– emlékezett vissza.

Azt is elmesélte, hogy mindent kézzel rajzolt egész életében, mivel nem tudta,

hogy kell a számítógépet kezelni.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top