+ Film

Megjelentek az első berlini kritikák Enyedi Ildikó új filmjéről

A Die Welt kritikusa a többi között hozzátette: meglepő, hogy még soha nem vitték filmre a Testről és Lélekről alapgondolatát: lehetséges-e vajon, hogy két ember, akiknek semmi közük egymáshoz, ugyanazon az éjjelen ugyanazt az álmot álmodják.

Jól fogadta a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) közönsége és a kritika is a legjobb filmnek járó Arany Medvéért versenyző magyar filmet, Enyedi Ildikó Testről és Lélekről című alkotását.

A 18 év után új nagyjátékfilmmel visszatérő rendező alkotását a péntek kora esti világpremieren teltház ünnepelte a Berlinale Palotában, és az összes többi előadásra is minden jegy már elővételben elkelt, pedig a filmet hatszor vetítik a február 19-ig tartó fesztiválon.

A kritikák többsége is lelkes, nem egy filmes szakújságíró az Arany Medve és a különböző alkotói kategóriákban odaítélt Ezüst Medvék várományosai között tartja számon Enyedi Ildikó rendezését, kiemelve a női főhőst, Máriát megformáló Borbély Alexandra alakítását.

A Die Welt című német lap

például a Kérem ne mosolyogjon című kritikájában kiemelte, hogy ugyan nem feltétlenül jelent bármit is, de érdemes megjegyezni, hogy az utóbbi húsz Berlinale díjazottjainak több mint háromnegyedét egy reggel 9 órakor kezdődő vetítésen mutatták be az újságíróknak.

Ezt a jelenséget a „reggel kilenc ómen” néven emlegetik, és a csütörtök este megnyitott fesztivál első teljes napjának reggelén – 9 órakor – tartott sajtóvetítésen bemutatott magyar film alapján megállapítható, hogy az idei Berlinale rögtön egy „Medve-jelölt” alkotással indult.

Enyedi Ildikó „egyedülálló koncepciót” valósított meg vágóhídon játszódó filmjében:

minden idők egyik leggyengédebb történetét beszéli el egy olyan környezetben, amelynél erőszakosabbat alig lehet elképzelni (…) végtelenül visszafogott csomagolásban mesél el egy lenyűgözően szenvedélyes szerelmi történetet

– fejtette ki Hanns-Georg Rodek.

A Die Welt kritikusa a többi között hozzátette: meglepő, hogy még soha nem vitték filmre a Testről és Lélekről alapgondolatát: lehetséges-e vajon, hogy két ember, akiknek semmi közük egymáshoz, ugyanazon az éjjelen ugyanazt az álmot álmodják. Ebből a kérdésből bontakozik ki a „kettősségek komédiája”, amely bármelyik pillanatban tragédiába fordulhat, a néző pedig „a lélegzetét visszafojtva” figyel és szurkol az álom megvalósulásáért, azért, hogy „a gondolat anyaggá váljék”.

Morcsányi Géza élete első színészi alakításában

csodálatosan sérülékeny erővel

formálja meg a férfi főhőst, Endrét, de a Testről és Lélekről egyre inkább Mária filmjévé válik, akinek szerepében Borbély Alexandra feladta a leckét a színészi alakításokért járó Medvékre pályázó versenytársaknak. A budapesti Katona József Színház „humort és érzékenységet, feszültséget és erotikát látványosan egyszerűen sugárzó” művésze egyszer sem mosolyoghat, de

ez az arc mégis a megható érzékenység derűs fényével ragyogja be a filmet és az egész fesztivált

– áll a Die Welt írásában.

Több más kritikában is kiemelték Borbély Alexandra munkáját.

Der Tagesspiegel című berlini lap

például csodálatosnak nevezte az alakítást, a Variety című nemzetközi filmes szaklap írása szerint pedig a művész „okos, melankolikusan visszafogott” játékának köszönhető, hogy az izgulós, befelé forduló alakból depressziós, „őrült tündér álomlánnyá” változó Mária végig rokonszenves marad.

A Screen International című brit filmes szaklap

által felkért – brit, francia, német és orosz – szakírók összességében a lehetséges 4-ből 2,7 pontra értékelte a munkát, ami nemcsak messze a legjobb az idei Berlinalén eddig bemutatott versenyfilmek közül, hanem az utóbbi évek felhozatalát tekintve is jó eredmény.

A Berlinalén a különböző szekciókat együttvéve 399 filmet mutatnak be, a versenyfilmek közé pedig 18 alkotást válogattak be. A nemzetközi zsűrit Paul Verhoeven holland rendező-forgatókönyvíró vezeti, tagjai között van Vang Csüan-an, a 2007-es Berlinale fődíjasa, Diego Luna mexikói színész és rendező és Maggie Gyllenhaal amerikai színésznő. A díjkiosztó gálát február 18-án rendezik.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top