+ Oktatás

Ki tud többet az Esterházyakról?

Hagyományteremtő céllal hirdettek versenyt a középiskolák 10. osztályos tanulói számára. A vetélkedő témája az Esterházy-család története a 17. században.

30 középiskolai, tizedik osztályos csapat méri össze tudását az ESTÖRI-Kreatív Történelmi Verseny második fordulójában, 2017. február 21-22-én a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjának dísztermében.

A kismartoni Esterházy Magánalapítvány a 2016/17-es tanévben hagyományteremtő céllal hirdetett versenyt a középiskolák 10. osztályos tanulói számára. A vetélkedő témája az Esterházy-család története a 17. században.

A vetélkedőre 130 csapat jelentkezett, s közülük 94 csapat teljesítette az első forduló mindhárom online feladatát: a versenyzők Instagramos csapatképet készítettek, illusztrált esszét írtak és kvízfeladatsort oldottak meg. A középdöntőbe bekerült csapatoknak megadott határidőre szakmai prezentációval és kreatív videóval kell készülniük.

A középdöntőbe a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium négy csapattal, a győri Audi Hungária ÁMK valamint a budapesti Zrínyi Miklós Gimnázium három-három csapattal, a Soproni Széchenyi István Gimnázium, a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, a budapesti Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium, a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium két-két, míg az Österreichische Schule Budapest, az Österreichische Schule Budapest-ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium, a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium, a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium, a komáromi Selye János Gimnázium, a szentendrei Ferences Gimnázium, a Ráckevei Ady Endre Gimnázium, a budapesti Könyves Kálmán Gimnázium, a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium egy-egy csapattal jutottak tovább.

A döntőt 2017. május 3-án Kismartonban rendezik meg.

Nyitókép: a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum instaképe

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top