+ Irodalom

Az irodalmi lépegetők és ahol az ügyesebb kutya kopogtat

A tüntetésen részt vett Kukorelly Endre, Kabai Lóránt és Nemes Z. Márió irodalmárok, valamint Konok Péter történész és Gulyás Márton aktivista.

Zacskónyi aprópénzt, légfrissítőt szaíniakonzervet és ajánlott tartalmú köteteket adományoztak a Kezdjük el kicsiben! – demonstráció a kortárs magyar irodalomért protestálói a Magyar Kultúra Napján a kormánynak kedves tehetséggondozó kft. részére.

2017. január 22-én, órakor demonstrációt tartottak a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. székhelye előtt Budapesten. A résztvevők botrányosnak tartják, hogy a kormányzat kistafírungozta ezt a szervezetet. A kormányzat a szakmaiságot mellőzve, egyeztetés nélkül elköltött 1,5 milliárd forintot, pedig ennek a pénznek lenne helye a magyar irodalom szervezeteiben és műhelyeiben

A demonstráció főszervezője Pion István költő, a Magyar Nemzet kultúra rovatának vezetőhelyettese köszöntötte a megjelenteket, utána Selyem Zsuzsa irodalomtörténész, író, esszéíró, egyetemi oktató, valamint Krusovszky Dénes költő, kritikus, szerkesztő, műfordító mondta el beszédét. Mindezek után a megjelentek a székház előtt helyezték el ajándékaikat, melyeket a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-nek szántak.

Részlet Krusovszky Dénes tüntetésen elmondott beszédéből:

Értem én – hiszen olvastam többek között Orbán János Dénes ujjongva ugrabugráló tárcáját Trump elnökké választásáról a Magyar Időkben –, hogy az igazság utáni politika érkezett el hozzánk, és a tények utáni társadalom napja virradt fel, csak épp mégsem gondolom, hogy mindez felmentést ad a hazugság alól. Nem az Előretolt Helyőrség Íróakadémia vette észre, hogy fontos a fiatalokkal foglalkozni, nem az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tűzte először zászlajára a tehetséggondozást ezen a téren, viszont egyedül az Előretolt Helyőrség Íróakadémia engedte meg magának, hogy a NER jelenvalóságának megfelelően félredobjon mindenféle demokratikus elvet, konszenzuálisan elfogadott szabályrendszert, pályázati mechanizmust, szakmai párbeszédet és szolidaritást, és a megfelelő kiskapun besurranva félmilliárdos állami támogatással tömje meg a zsebeit.

És végül fityiszt mutatva a többieknek, lerendezze a dolgot annyival, hogy az ügyesebben kopogtató kutya kopulál.

(…)

És ez itt nem a savanyú szőlő esete, hanem a peronoszpóráé, ez a mód, ahogy megvalósult és ahogy létezik a KMTG, fertőző, és az egész szőlőültetvény kipusztulásával fenyeget. A kortárs magyar irodalomnak nem OJD-féle önjelölt megváltókra van szüksége, hanem egy stabil és hosszabb távon is kiszámítható támogatási rendszerre, aminek adott pályázatain a KMTG vagy a FISZ, a JAK vagy a Szöveggyár egyenlő esélyekkel tud elindulni.

A nyitóképen az adományozó kedvű demonstráló, Kabai Lóránt

fotó: Oláh Gergely Máté

Peter Závada, Simon Márton és Babiczky Tibor – fotó: Oláh Gergely Máté

Pion István és Krusovszky Dénes – fotó Oláh Gergely Máté

fotó Oláh Gergely Máté

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Kara Kozgun szerint:

    Udvari költők

    (Istenem, de sokan vannak!
    Alázkodó nyomorultak!)

    Ha a fennállót dicséred
    Babér lesz a te béred,
    Áll, ami díjas, koszorús,
    Amolyan se hal, se hús.
    Hatalom ellen, sose lázadsz
    Vajas kenyered az alázat
    Ünnepled vígan a diktátort
    Asztalánál ülhetsz tort.
    Úszol könnyűként boldogan,
    Lesüllyed az, kinek súlya van
    A jövőnek nincsen szavad,
    Cserébe jól érezheted magad.
    Úszkálsz, mint szar a lében
    A magasak elismerésében.
    Jelened van, jövőd nincs,
    Néked többet, ér talmi kincs
    Helyed nincs az irodalomban
    Csak ott ahol, iroda lom van.
    Megvet a jelen, jövőd jeltelen,
    Az életed kényelmes, értelmetlen
    Hiába a vagy hatalom kegyeltje
    Nem lett hallhatatlan egy se!

    Tiszta bolondsággal

    Nincsen rímem, nincsen ütem!
    Se gondolatom, se üzenetem!
    Se új témám, se szemfedőm
    Mit elsírhatnék szenvedőn!

    Harmadnapja nem lelek,
    Sehol semmit, se rímeket
    Nagy butaságom hatalom
    Most világba, ki kiáltom!

    Hogyha nem kell senkinek,
    Úgy az állam, veszi meg!
    Tiszta bolondsággal betörök!
    A Tv-ékben, csak feltűnők!

    Elfogadnak, felemelnek
    Bő fizetéssel meglöknek,
    Kábító, hamis, fű terem
    Minden egyes léptemen!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top