Így hülyítette a csehszlovák kislányt a néger amerikai katona


Érdekes történetek a xx. századból magyar sajtócikkek alapján – 1946.

január, Kína – E hónap 25. napján különös ünnepet készített elő az ország, amelyről akkor még nem tudott senki. Férfiak, nők és gyerekek tették a dolgukat, ahogyan eddig. Csak egyetlen egy apróságot hagytak ki az életükből, amihez fogható tizennyolc évvel ezelőtt történt. Ezen a napon harcban vagy katonai összetűzésben senki nem ölt embert.

január, USA – Az Európában állomásozó sok tízezer amerikai katonához, hogy kedélyállapotukat javítsák, és honvágyukat csillapítsák, kiszállították a rokonságot. Ez pontosan 35 ezer feleséget, 33 ezer gyereket, 4 ezer menyasszonyt és nagyjából 5 ezer, úgynevezett egyéb rokont jelentett. Így most már nem csak a katonák, de a rokonok is a megszállók közé tartoztak.

január, Szovjetunió – Moszkvából azzal a kéréssel fordultak az amerikai kormányhoz, hogy országuk jobb megismerése érdekében küldjenek számukra néhány könyvet. Truman elnök személyesen indította útnak a szállítmányt, amelyben 40 kötet szerepelt, főként történelmi tárgyú könyvek és klasszikus írók remekei. Úgy voltak vele, hogy az indiánok kipusztításáról szóló műveket elég, ha később ismerik meg.

február, Skócia – Stirlingben egy este bridzselni ült le négy bridzsjátékos. A 18. parti után a 19. következett. Nem akartak hinni a szemüknek. A 19. partiban mind a négy játékos pontosan ugyanazt a 13 lapot kapta, mint az előző partiban. Ennek a ritka véletlennek a matematikai valószínűsége: 85 és utána egy millió darab nulla aránya az egyhez. Ők ezt ugyan nem tudták, de néhány hétig kerülték a bridzsasztalt.

február, Csehszlovákia – Egy fiatal lány beleszeretett egy Willie P. Brown nevű amerikai néger katonába. Willie ünnepélyesen megfogadta, hogy feleségül veszi a lányt, de pár nap múlva nyomtalanul eltűnt. A hoppon maradt menyasszony a parancsnokságra ment, és izgatottan tudakozódott a vőlegénye felől. Átböngészték az összes névjegyzéket, de Willie P. Brown neve nem szerepelt egyikben sem. A lány kétségbeesetten magyarázta, hogy a vőlegénye éjszakai repülős volt. Azt mesélte, hogy eredetileg fehér ember, de bizonyos injekciókkal feketévé változtatták, hogy az ellenség éjszaka meg ne lássa. Majd ha hazamegy, mondta csüggedten a lány, megint fehér ember lesz.

február, Anglia – A háború vége óta elsőként a kanadai Hudson Bay Company hozta Európába a prémvadászat és szőrmetenyésztés új termékeit. A cég Londonban nyitotta meg első nagy árverését, ahol 17800 ezüstróka, 1100 platinaróka és 3200 kékróka került kalapács alá, és talált azonnal vevőre. A nők a háború alatt csak az értékes szőrméiket veszítették el, vonzalmukat a szőrme iránt nem.

március, Ausztrália – Ebben a hatalmas országban ez idő tájt összesen 7 millió ember élt, ezért nagyszabású bevándorlási tervet indított el a kormány, amellyel megháromszorozhatja a lakosságot. Küldöttséget menesztettek Európába, amelynek az volt a feladata, hogy kinyomozza, hányan települnének át Angliából, Norvégiából, Svédországból, Hollandiából és Svájcból, de évente csak hetvenezer embert tudnának fogadni. A terv valóban nagyszabású volt, ahogy az egyik Európába érkezett ügynök utánaszámolt. Hetvenezer ember egy év, hétszázezer tíz, hétmillió száz év, a duplája pedig kétszáz év. Összehívta az európai ügynököket, és megkérdezte: Biztos, hogy jó ez az ütemterv?

március, Etiópia – Egy angol-skót építész és titkárnője, egy fiatal leány Etiópia fővárosába utazott, hogy ott modern lakóházak felhúzásával tervszerű városépítésbe fogjon. A városban díszes középületeken és a bennszülöttek viskóin kívül más épület nem állt. Sokan úgy gondolták, kiváló a skót szimat, mert ilyen környezetben rendkívül sok költséget megspórolhat a vállalkozása.

március, Japán – A Yoshiwara negyedben fölszabadították az örömlányokat az eddigi rabszolgaszerződések alól, s már nem kellett addig dolgozniuk, míg a megvásárlásukért járó összeget le nem dolgozzák, ami, anno, egyetlen lánynak sem sikerült. A vigalmi negyed 310 házából csak kilencet kíméltek meg a bombák. Ha a lányokat is ilyen arányban pusztították a bombák, nem sok szerződést kellett fölbontani.