+ Képzőművészet

Most itthon látható a több mint 100 évre eltűnt Czóbel-festmény

A több mint száz éve lappangó és elveszettnek hitt festmény felbukkanása és leütési rekordja már a múlt év végén is szenzációt okozott a BÁV műtárgy aukcióján.

A több mint száz éve lappangó és elveszettnek hitt Czóbel-festmény felbukkanása és leütési rekordja  már a múlt év végén is szenzációt okozott a BÁV műtárgy aukcióján. A Körhinta (Ringelspiel) című kisméretű olajképet a fiatal Czóbel Béla még a múlt század elején, Párizsban festette – szignója alatt a ‘904 évszám látható. A napsugaras, kora őszi hangulatot árasztó, tarka színfoltokból összeálló kép a Luxembourg-kert egyik körhintáját ábrázolja.

Az 1904-ben készült művet összesen kétszer állították csak ki, azután korán nyoma veszett. A véletlennek köszönhetően először egy budai lakás eladásakor került elő.

A kép péntektől január 13-tól ideiglenesen Szentendrére.

A vevők – az Ernst Galéria tulajdonosai – a festményért a 12 milliós kikiáltási ár többszörösét, 44 millió forintot fizetették ki. A Ernst Wastl – Korani Eleni műkereskedő házaspár sajátos mecénási tevékenységéről is ismert. Különlegesen becses műtárgyaikat alkalmanként múzeumoknak kölcsönzik ki – és ez történt most is. Mielőtt Czóbel Béla Körhintája tehát véglegesen külföldre költözne, két hónapig a szentendrei Czóbel Múzeumban látható.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top