Így készült a Mr. West rendkívüli kalandjai a bolsevikok földjén trailere

mr west trailer

Megkértük a Mr. West Bécsben élő zeneszerzőjét, Varga Juditot, hogy mesélje el nekünk, milyen kalandos úton készült az előadás trailere. Az előadást a Müpa 2017. január 12-én mutatja be.

Varga Judit mesél:

Manapság mindenhez kell egy trailer, fesztiválhoz, operához, koncerthez, nemhogy egy filmhez. És mivel ez az egész Mr. West egy teljes műfaji és formai kavalkád, gondoltam, legyen a trailer is rendhagyó.

Itt egy kis videó a trailerek szerepéről, és alatta egy rövid összefoglaló a trailer történetéről.

Az első trailer 1913-ből származik, és a The Pleasure Seekers című musicalt reklámozta.

A Frankenstein filmhez 1931-ben készült trailer is jól mutatja, hogy ha a Mr. Westhez korban illő anyagot szeretnénk készíteni, akkor az nagyban különbözik egy modern trailer formai követelményeitől.

Eleve a hossza. A Frankensteiné is 1 perc 35 másodperc. De voltak akkoriban 4-5 perces trailerek is, melyek általában narrátor közreműködésével vezették be a nézőt a cselekménybe, néhol maga a rendező mesélt a filmről, s mutatta be a forgatás helyszíneit. Az egésznek volt egy olyan kis nyugodt, lassú ritmusa, ami manapság szóba sem jöhet.

Frankenstein Trailer, 1931

Ezek alapján a Mr. West trailerének kb. így kellene kinéznie (Ezt nem én csináltam, egy másik produkció trailere. Amúgy itt nem csak a trailer “normális”, hanem a zene is kb. olyasmi, amit akkoriban hallhatott a közönség a film alatt):

Hogy a mi trailerünk ehhez ne hasonlítson, gondoltam egy merészet, és egy abszolút mai, modern, ritmikus blockbuster movie trailerének a tempóját, vágásritmusát, formáját és dramaturgiáját vettem alapul. Sőt, még a zenéjét is kölcsönvettem a filmes munkához. Így készült el az első trailer a Mr. Westhez, egy modern tempójú, feszített dramaturgiájú, rövid (alig egy perces) modern trailer. (A film és szöveg az én munkám, a zene nem!)

Majd az így elkészült filmes anyaghoz készítettem új zenét:

Így találkozik ebben a trailerben a szovjet némafilm 1923-ból, az amerikai blockbuster a 2000-es évek elejéről, és az európai kortárs zene 2016-ból.

Egyébként ha már formát bontunk és műfaji határokat feszegetünk, álljon itt még a kotta utolsó oldala, melynek sok keresnivalója egy kortárs partitúrában nincs, sokkal inkább emlékeztet minket a filmek végén felvonultatott stáblistát lezáró pár képkockára, ahol a rendező kötelezően megköszöni mindenkinek a közreműködést és az inspirációt.