+ Zene

David Bowie utolsó videója forgatásán már tudta, hogy vége

A videó, melyben Bowie bekötött szemmel fekszik az ágyban, nem az énekes betegségére utal.

David Bowie három hónappal a halála előtt tudta meg, hogy betegsége gyógyíthatatlan. A BBC most szombaton sugározza a tavaly januárban elhunyt énekesről készült dokumentumfilmjét.

A David Bowie: The Last Five Years (Az utolsó öt év) című filmben hangzik el, hogy az énekes a Lazarus című videó készítése közben értesült arról, hogy a kezelést befejezik. A műsor az énekes A Reality Tour című, 2003-2004-es turnéját, valamint élete utolsó négy évét mutatja be.

Johan Renck, a Lazarus című videó rendezője a filmben elmondja:

Később jöttem rá, hogy a forgatás hetében tudatták vele, hogy vége… Befejezik a kezelést, a betegség győzött.

Renck arról is beszélt, hogy a videó, melyben Bowie bekötött szemmel fekszik az ágyban, nem az énekes betegségére utal:

Számomra ez a történet bibliai vonatkozásával kapcsolatos, a feltámadással, semmi köze David állapotához. Azért ilyen a jelenet, mert nekem tetszett ez a kép világ.

Bowie producere, Tony Visconti is megszólal a dokumentumfilmben. Szerinte a világsztár csúcsformában volt, amikor utolsó albumát, a Blackstart rögzítették. Az album 2016. január 8-án, Bowie 69. születésnapján jelent meg. Két nappal később az énekes meghalt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top