+ Képzőművészet

Milyen az, amikor megérkezünk? – Josef Nadj kiállítása

A Resident Art Budapest lakásgalériában Bondor Csilla Magas, mély, korlátolt c. kiállítása mellett 2017. január 13-ig Nagy József (Josef Nadj) papírkollázsai is láthatók.

Nagy József (Josef Nadj) 1957-ben született Magyarkanizsán. Kora gyermekkorától kezdve rajzolt, a képzőművészet vonzásában élt. A 70-es évek végétől Budapesten, a Kecskés András vezette Szkéné társulatnál pantomímjátékkal foglalkozott. Ezután Párizsban Marcel Marceau-nál majd Etienne Decraux-nál tanult mímet és mozgást, valamint megismerkedett a butóval, a kontakttánccal, az akrobatikával.

Nagy József: Megérkezünk

Nagy József: Megérkezünk

A butóról mondja Nagy József:

Ebben a táncművészetben nagyon fontos a halvány eltolás, az archasználat, hogy az arcot úgy használjuk, mint a testet és nem mint egy kifejező eszközt, hanem mint testnek egy része, egy felület, ahol drámák játszódnak. Valójában az ember a kezdetektől fogva nem csinálhat mást, mint hogy egyfajta önarcképet rajzol.

1987-ben mutatta be első önálló rendezését, a Pekingi kacsát, amellyel felkeltette a világ érdeklődését. 

A próbaterem az próbaterem, legyen bárhol.

Nagy József a JEL Színház alapítója, számos rangos nemzetközi díj birtokosa. 1995-től az Orléans-i Centre Choréographique National igazgatója. 2006-ban az Avignoni Fesztivál társigazgatója. 2012-től a Trafó Kortárs Művészetek Háza igazgatója. 

Nagy József, kollázs

Nagy József, kollázs

Nagy József irodalmi vonzalmáról így vall (a beszélgetés további részletét itt találod):

Tény, hogy azt próbálom újra és újraformálni, csiszolni, amit induláskor, tehát még a Pekingi kacsa idején leraktam az asztalra. Ahogy Beckett mondotta, mindig ugyanazt a szöget verjük. Indulásnál már kész volt a csomag, csakhogy egy végtelenített táska csomagról van szó, amit nem tudok és nem akarok meghaladni. A Vajdaságban valójában nem volt táncművészet, azt nem tudtam folytatni. Minden más területen: a képzőművészetben és az irodalomban találtam meg azokat a sajátos jegyeket, amik rám is vonatkoznak. A színpadi nyelvbe próbálom behozni ezt a hiányzó teret. Mozgásnyelvi és vizuális eszközökkel fogalmazni meg azt, amit Sziveri János, Tolnai Ottó tudott megírni.

Táncos-koreográfus énjétől elválaszthatatlan a képzőművészeti alkotótevékenysége. Színpadi munkái mellett évtizedek óta foglalkozik szobrászattal, rajzzal és fényképezéssel, újabban kollázzsal. Fotogramjait és cianotípiáit az elmúlt években több európai nagyvárosban állították ki, 2013-ban a budapesti Francia Intézetben is.

A csatolt képek december 22-én, a kiállítás zártkörű megnyitóján készültek. [Fotó: Lukács Gabi / Resident Art Budapest]

A Resident Art Budapest lakásgaléria január 2-áig csak előzetes bejelentkezéssel, 3-ától pedig már a hagyományos nyitvatartás szerint látogatható: keddtől péntekig 13 és 18 óra között.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top