+ Oktatás

Állami iskola-einstand hat településen

Hát csak jöttek a Pásztorok, egyre közelebb jöttek, és nézték nagyon a golyókat. Mondom a Kolnaynak: – Te, ezeknek tetszik a mi golyónk – és még a Weisz volt a legokosabb, mert ő mindjárt mondta: – Gyönnek, gyönnek, ebből a gyövésből nagy einstand lesz.

Hat önkormányzat nem írta alá a tankerületi központokkal közösen készített megállapodásokat az iskolák átvételéről, ezért Tiszaeszláron, Csömörön, Gödöllőn, Dunaújvárosban, Eleken és Szegeden határozattal döntöttek erről közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ.

A Klik múlt pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy 483 megállapodást készítettek elő a tankerületi központok az önkormányzatokkal az oktatási intézmények átvételéről, nyolc önkormányzattal nem jött létre a megállapodás. Szerdai közleményükben jelezték: a határidő lejárta előtt még két településsel megállapodtak a központok.

A Klik felidézte: a tankerületi központok január elsejétől az oktatási intézmények működtetői feladatait is átveszik a települési önkormányzatoktól. A jövő évtől mind a fenntartással, mind az üzemeltetéssel kapcsolatos feladatokért az állam felel. A szervezet szerint azért van szükség arra, hogy az állam szerepet vállaljon az iskolák fenntartásában, hogy kiegyenlítsék a területi különbségeket, biztosítsák az egyenlő feltételeket és garantálják a pedagógusok bérét.

Úgy fogalmaztak: a működtetői feladatok átvételével „a korábbinál egyértelműbbé válnak a viszonyok”, teljes egészében az állam vállalja a felelősséget az intézményekért, a feladatellátáshoz szükséges forrás pedig tervezhetőbbé válik.

Közölték: a tankerületi központok abban érdekeltek, hogy konstruktívan és a gyermekek érdekeit szem előtt tartva működjenek együtt az önkormányzatokkal.

Az állami intézményfenntartó elkötelezett amellett, hogy biztosítsa a minőségi oktatás feltételeit, támogassa az intézményeket, és a helyi érdekeknek megfelelő, színvonalas iskolahálózatot tartson fenn – tették hozzá.

A Klik múlt pénteki közleményében ismertette: az átadás-átvételről szóló megállapodásokat a működtető települési önkormányzatoknak és a tankerületi központoknak december 15-éig kellett megkötniük. Hozzátették, a jogszabály értelmében ha a felek között a megjelölt határidőig nem, vagy nem teljes körűen jön létre a megállapodás, december 20-áig határozattal döntenek az oktatási intézmények átvételéről.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top