+ Irodalom

15 ezer dollárt fizettek egy meteorért

Egy parasztember kihívta a Nemzeti Múzeum munkatársait, hogy megmutassa nekik a földjére hullott hatalmas meteort, amely olyan mélyre fúródott a talajba, hogy csak lovakkal tudták kiemelni…

Különös történetek a XX. századból magyar sajtócikkek alapján – 1935

július, Oroszország – Artamov falu mellett repülős bemutatót tartottak. Az egyik helybéli paraszt arra vállalkozott, hogy kipróbálja az ejtőernyős ugrást. A sikeres földet érés után megkérdezték tőle, mit érzett. Borzalmas volt, mondta, soha többet nem akarok olyan magasban lenni, és látni, hogy a szomszéd tehenei az én gabonámat zabálják.

július, Románia – Hétvégén az ötvenfokos hőség elől a zöldbe menekültek Bukarest lakói, miközben abban reménykedtek, majdcsak megerednek az égi csatornák. Így is történt, csakhogy nem víz, hanem sáskaeső hullott, amely elől kénytelenek voltak az átizzott falú, fülledt épületekbe menekülni.

július, Kína – A kormány már régebben meghozta azt a rendeletet, amely szerint legalább ezer jelet ismerni kell a kínai abc-ből. De hiába a rendelet, ha nem lehet számon kérni, ezért a napokban beindították a jelismereti vizsgákat. Aki ezer betűnél kevesebbet ismert fel, tudatlansági adót kellett fizetnie.

augusztus, Besszarábia – Albertben egymásnak ugrottak a Julián-naptár és a Gergely-naptár hívei. A két naptár között ekkor 13 nap volt az eltérés, így később abban sem értettek egyet, mely napon zajlott köztük e véres ütközet.

augusztus, Lengyelország – Meghalt Bielsk legnagyobb vendéglőjének tulajdonosa, aki mellette hatalmas lómészárszéket üzemeltetett. Végrendeletében azt kérte, hogy minden nap vezessék ki hozzá kedvenc hátaslovát, amit a hozzátartozók meg is tettek. Bielsk utcáin éveken át sétáltatták a gyásztakarós paripát.

augusztus, Anglia – A Deal nevű fürdőhely partjain nagyüzemben folyt a horgászat. Hogy a pecásokat szórakoztassák, délutánonként kipakolt egy dzsesszzenekar, és egész alkonyatig játszottak. Nem telt bele egy hét, a horgászok egyhangúlag állították, hogy a zene, minden eddiginél több halat csalogat a partok közelébe.

szeptember, USA – Denverben szanatóriumot nyitott egy orvos a halálosan unatkozó milliomosok számára. A szanatóriumban gyakoriak az éjszakai betörőhajszák, lövöldözések a szanatóriumkertben, nem ritka a szellemjárás, és a halálsikolyokkal tarkított tűzeset. Olykor tömeges halálesetekről számolnak be a gondozók, végül a csodával határos módon megkerülnek az eltűnt páciensek.

szeptember, Mexikó – Egy parasztember kihívta a Nemzeti Múzeum munkatársait, hogy megmutassa nekik a földjére hullott hatalmas meteort, amely olyan mélyre fúródott a talajba, hogy csak lovakkal tudták kiemelni. Az önzetlen bejelentésért 15 ezer dollárt fizetett a múzeum a parasztnak. A kiállítás előtt megvizsgálták a földöntúli képződményt, amelyről a tudósok megállapították, hogy vas és réz ötvözetéből készült. Másnap felkeresték a parasztot, aki addigra nyomtalanul eltűnt, mintha soha nem létezett volna.

szeptember, Kanada – Kies, sziklás helyen ácsorgott egy kikötött szamár, és unalmában a földet rugdosta. Mikor végre elvezették, a föltúrt földben egy aranyeret fedeztek föl. Csakhamar beindult az aranybánya, amely gazdaggá tette a tulajdonost. Mikor a szamár elhunyt, emlékül méretarányos szobrot állítottak neki, amint életének legnagyszerűbb pillanatában unottan rugdossa a földet.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top