+ Zene

Különleges David Bowie-szobor épül adományokból

A szobor fölött elhelyezett hangszórókból a tervek szerint minden órában felcsendül majd egy Bowie-szám.

Közadakozásból sikerült összegyűjteni a százezer fontot (37 millió forintot), amelyből szobrot állítanak David Bowie emlékére a buckinghamshire-i Aylesburyben.

A BBC News keddi beszámolója szerint 19 órával a kitűzött határidő előtt 650 ember adománya révén több mint százezer font gyűlt össze a közösségi finanszírozó kampányban. Akadt, aki tíz fonttal (3700 forinttal), de olyan is, aki hatezer fonttal (2,2 millió forinttal) járult hozzá a bronzszobor felállításához.

A szobrot azért helyezik el Aylesburyben, mert Bowie a hetvenes évek elején a The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders from Mars című lemeznek számait ott adta elő először.

David Stopps, a gyűjtés szervezője elmondta, hogy nagyon izgatott az eredmény miatt, és minden adományozónak nagyon hálásak. Az adományok 30 százaléka az Egyesült Királyságon kívülről érkezett.

Adele lemezcége és Howard Jones, a nyolcvanas években befutott zenész is hat-hatezer fonttal járult hozzá a szobor felállításához. A Bowie előadásait szervező ügynök, John Giddings pedig ötezer fontot (1,8 millió forintot) adott a nemes célra.

A szobrot a Market Square árkádjai alatt helyezik majd el a városban. Az alkotást Andrew Sinclair szobrászművész készíti, aki időnként a királynőtől is kap megbízást.

A szobor fölött elhelyezett hangszórókból a tervek szerint minden órában felcsendül majd egy Bowie-szám.

A szervezők szerint még 50 ezer fontot kell előteremteni a projekt megvalósításához, de mint mondták, ez már könnyű menet lesz a támogatások és közvetlen adományok révén.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top