+ Média

Schmidt Mária új esélyt adott a Figyelő dolgozóinak

A Figyelővel szemben tavaly novemberben indult felszámolási eljárás: ennek lezárásához több mint 70 követelést kellett kielégíteni.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója vette meg a Figyelő című hetilapot; a megállapodást már alá is írták.

Az új tulajdonos az Origónak hétfőn elmondta: legfontosabb célja a „magas szintű szakmai munka folytatása”. A Figyelő korábban is nagyon fontos orgánum volt, amelynél sok tudás halmozódott föl; ennek az elvesztése óriási veszteség lett volna a hazai sajtóvilágban.

A lap dolgozói új esélyt kaptak. Schmidt Mária elsősorban pénzügyi befektetőként tekint magára.

Schmidt Mária úgy fogalmazott: a „minőség, méltányosság és mértéktartás” szóval jellemezhető, hogy milyen újságot szeretne csinálni a Figyelőből.

A Figyelővel szemben tavaly novemberben indult felszámolási eljárás: ennek lezárásához több mint 70 követelést kellett kielégíteni. A Figyelőt eddig kiadó Mediacity Magyarország Kft. adja ki többi között az IPM-et, a Családi Lapot, a Motorrevüt és a Műszaki Magazint

A Figyelő példányszámát jelenleg nem mérik, de a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség korábbi méréseinél 7-8 ezer körül mozgott.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. szerint:

    Ahová és ahogy ő néz ott és úgy vár ránk a jövő. Ez Magyarország.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top