Farnehéz pátosz nélkül Esterházyról

esterhazy-est-mupa

Merjünk akkorák lenni, amekkorák vagyunk! De hogyan legyünk akkorák, amekkorák vagyunk, ha nem tudjuk, mekkorák vagyunk?

Esterházy Péter

Kutatási adatokkal alátámasztott megállapítások, valamint pályatársak írásai, többek közt Nádas Péter szavai idéződtek fel bennem a Müpa Esterházy-emlékestjére haladván. Az előbbiek szerint a nők többet olvasnak, mint a férfiak, jobban érdeklik őket a színházi előadások, irodalmi estek, mint a férfiakat, Nádas pedig egy helyütt azt írta Esterházyról az ÉS-ben: ,,jóval többen szeretik, mint ahányan olvassák”. Férfiak is, teszem hozzá. A Müpa előcsarnokában önkéntelenül fürkésztem, vajon hányan osztozunk ebben a ,,kései siratóban”, és kiegyenlített lesz-e a nemek aránya. Az volt. Viszont üres helyek – az összes jegy eladása ellenére – akadtak a nézőtéren.

E.P.-emlékest (fotó © Posztós János, Müpa)

E.P.-emlékest. Háttérben a ,,folyóméterben is jelentős” életmű  (fotó © Posztós János, Müpa)

,,Aki nem olvasott Esterházyt (vagy csak interjúkat, közéleti publicisztikákat tőle, róla), annak most már, a gyászkifejezés első hullámának elcsitultával, nincs más lehetősége, mint: olvasni. Merthogy most már csak a könyvek vannak. A személyt övező legenda most már tényleg azzá változott, amit szó szerint jelent: olvasandó életművé. Nem lehet már a könyvek tapasztalatát helyettesíteni az eddigi színvonalas pótlékokkal. Az Esterházy-prózát a vele egy tőről fakadó Esterházy-jelenséggel. Az egyetlen tőről fakadó két nagy ág egyike, a törékenyebbike, az élő jelenségé, végképp letörött. Kultusz formájában persze továbbélhet. Mint ahogyan életében is valóságos kultusz vette körül Esterházyt. És nem is csak egy szűk szubkultúráé” – írta Bazsányi Sándor szintén az ÉS-ben.

E.P.

E.P.

Esterházy így köszöntötte Ottlik Gézát a 75. születésnapján: „Szívesen gondol az ember úgy Ottlikra, mint afféle biztosítékra, hogy nagy baj nem történhetik. Mintha ő volna az a derék indián, aki szavatol a lady biztonságáért. Ami persze nem igaz, ezzel csupán biztatgatjuk magunkat. Mert egy szál Ottlik ugyan mit szavatol? Nyilván az égadta világon semmit sem. Bármi megtörténhetik, ezt tudhatjuk máshonnan is. Mégis fontos tudni, hogy Ottlik van.”

Fotó © Posztós János, Müpa

Fotó © Posztós János, Müpa

Kertész Imrét búcsúztató sírbeszédében pedig azt mondta: „A temetés nemcsak arról szól, akit temetünk, hanem akik temetnek, azokról is. Rólunk. De teremt-e a koporsó egy közös mit? Ez is kérdés. Temetésen nem kell a végső szót kimondani. A temetés nem a vége valaminek, hanem a kezdete. És nem az örök életre gondolok, hanem a teendőinkre, amelyeket ránk hagyott a halott. Szokták mondani: az író a könyveiben él tovább. Ezt se nagyon erőltetném.” (…) Kertész Imre szövegeit újra és újra kell olvasnunk. (…) Nagy magyar író, akkor is, ha viszonya a nemzettel finoman szólva nem dráma nélküli, nem rózsás. (…) A nyugtalanság új rendjét hozta Kertész a magyar nyelvbe is”. Esterházy élete fontos eseményének nevezte, hogy Kertész ágya szélén ült, ,,és nem tudhattam, tudja-e, ki vagyok, és tudja-e, ő ki. De hogy meghalt, hirtelen annyian ülnek az ágynak a szélén, így óhatatlanul erről is kéne mondanom valamit, de nem akarok rendet vágni az új üldögélők közt, csak megállapítom a tolongást”.

Szinte ugyanezeket mondjuk mi most – Esterházyról. És szoktatjuk szívünket a csendjéhez.

Fotó © Posztós János, Müpa

Fotó © Posztós János, Müpa

A Müpa emlékestjén Veiszer Alinda Bán Zsófiával, Dés Lászlóval, Parti Nagy Lajossal, Spiró Györggyel és Závada Pállal beszélgetett, de fontos szerepe volt Dés Andrásnak is, aki nemcsak érzékeny zenészként, hanem felolvasással is megidézte E.P.-t. A három férfi író és a két jelen lévő zenész (a harmadik, Barcza Horváth József ezúttal távol maradt) számtalanszor utazott és lépett fel együtt Esterházyval a Szó és Zene esteken, amelyek hangulatát Spiró úgy jellemezte: mintha egy nagyon jó gimnáziumi osztálykiránduláson lettek volna. ,,Lehet, hogy most nem látszik rajtunk, de mindannyian gyors észjárásúak vagyunk” – mondta. ,,Megállás nélkül dőltek belőlünk a szóviccek.” Az élmények közül kirajzolódtak az Esterházy mint gourmet képek is. Ínyenc volt és értett a gasztronómiához, minden fogást részletesen megtárgyalt a pincérekkel, illetve a séfekkel, ugyanakkor semmiből nem csinált faxnit. Olyan értelemben igénytelen volt, mesélte Dés László, hogy megfelelt neki bármilyen szállás, soha nem kötözködött sem szervezőkkel, sem pincérekkel. Kedélyesen állt hozzá mindenhez, tudomásul vette, hogy az van, ami van.

A Szó és zene stábjának turnéja 2013 őszén (fotó: Geszti Margit)

A Szó és Zene stábjának turnéja 2013 őszén (fotó: Geszti Margit)

E.P.-hez, – aki Spiró definíciója szerint értelmiségi néptribun, Dés László kiegészítésével értelmiségi arisztokrata néptribun volt – mindig odamehettek a fiatal írók, és sokan küldték el neki a zsengéiket. ,,Nem is értem, hogy bírta szuflával. Mindenkinek megpróbált visszajelezni, segíteni. Egyszer egy felolvasás után rákérdezett: ez most hogy van, akkor te író leszel? Eléggé dermesztő pillanat volt. Erre mit válaszol az ember? Nem tudom, majd meglátjuk, majd a Mester megmondja” – emlékezett Bán Zsófia. A történet mellett egy Esterházyról szóló, a Litera.hu-n júliusban közölt írását is megosztotta a közönséggel:

Bán Zsófia (fotó © Posztós János, Müpa)

Bán Zsófia (fotó © Posztós János, Müpa)

,,A legnagyobb ajándék, egy könnyed, mégis komoly, csak rá jellemző, elegáns gesztussal átnyújtva; szabaduljatok föl, legyetek végre szabadok. Nevessetek, maflicsekek. Nevetést vissza nem veszek.

Hát akkor rendben, gondoltam. Hogy nem csak a farnehéz pátosz, nem csak a szigorú, felemelt mutatóujj, hanem hogy ezt is lehet. És mégis van pátosz, és van mutatóujj, amely azonban nem a feddésről, a fölülről lefelé gesztusáról, hanem egy, a szó legmélyebb értelmében úri gatyába rázásról, a hely megjelöléséről szól. A helyünkről nyelvben, kultúrában, lélekben, játékban. Mutatja, erre gyertek, utánam srácok, és mi, a sötétben botorkálva, mentünk, megyünk utána. Ott megy, utolérhetetlen.

Bán Zsófia és Parti Nagy Lajos. Háttérben az E.P.-kötetek (fotó © Posztós János, Müpa)

Bán Zsófia és Parti Nagy Lajos. Háttérben az E.P.-kötetek (fotó © Posztós János, Müpa)

Megtörtént, amit már csak árnyalni lehet, ki fogja ezt megbocsátani? Mert a megbocsátás, ugye, az is olyan elegáns dolog, és ki lesz most már minálunk, bei uns, elegáns. Büszke voltam rá, nekünk van ilyenünk, ilyenünk is van. Mutogattam fűnek-fának boldogan, idenézzetek, kéne, mi. És igen, kellett; kellettél.

Ettem neked egy pacalt, rösztivel (!), fenn a nyári hegyek közt, ahol hó is volt és mondhatnám, noha akkor még csak fejben, félelemben, halál. Nem szeretem a pacalt; szégyentelen, nyilvános felajánlás volt, hogy akkor én ezt most megeszem, te pedig meggyógyulsz, nincs más választásod, szikrázott a nap a júliusi havon, és csak a nyugodt gránitsziklákon látszott, hogy pontosan tudják, milyen elhaló, horpadt kis próbálkozás ez.

E.P.-emlékest (fotó © Posztós János, Müpa)

E.P.-emlékest (fotó © Posztós János, Müpa)

Ki kell bírni, biztatott édesapám, a valódi, egy másik halál általi cserbenhagyás alkalmával, amikor a biztonságomért szavatolva a szív segédigéivel siettél a segítségemre, ugyanabban az évben. Most én hajtogatom magamnak, magunknak, nincs kibúvó, ki kell bírni, hát mi mást, most akkor így fogunk élni. Maradok, maradunk függők.”

Spiró György és Závada Pál (fotó © Posztós János, Müpa)

Spiró György és Závada Pál (fotó © Posztós János, Müpa)

1968 után értelmiségi körökben közmegegyezés volt arról, hogy a Kádár-rendszer végérvényesen megingott. Érezték, hogy befellegzett neki, csak nem tudták, mikor és hogyan múlik ki, mesélte Spiró. Esterházy, aki a rendszerváltás előtt ,,csak” megkerülhetetlen jelentőségű író volt, a rendszerváltás után igazodási ponttá vált az értelmiség számára. Úgy, mint ő senki nem tudott rátapintani a kelet-közép-európai létezés alapsajátosságára, az önismeret hiányára. A jobboldal szlogenje az volt, hogy „merjünk nagyok lenni”, amiben benne van, hogy ne érjük be a kevesebbel, törekedjünk mindig a többre, a jóra. Balról a „merjünk kicsik lenni”-t hangoztatták, amivel azt jelezték: merjük vállalni önmagunkat, fogadjuk el a tényeket. Esterházy azt kérdezte: nem tudnánk egyszer pont akkorák lenni, mint amekkorák vagyunk? „Merjünk akkorák lenni, amekkorák vagyunk!”. De ez mifelénk úgyszólván lehetetlen. „Hogyan legyünk akkorák, amekkorák vagyunk, ha nem tudjuk, mekkorák vagyunk?”

Spiro György (fotó © Posztós János, Müpa)

Spiro György (fotó © Posztós János, Müpa)

Hihetetlen, hogy a munka, az alkotás mellett – ami, folyóméterben is jelentős, noch dazu: kézzel írt – volt ideje annyi vidéki fellépésre, felolvasóestre, gasztronómiai kalandozásra, társasági életre, közös főzésre, mondta Parti Nagy Lajos. A napi nyolc óra kemény munkát a tehetség velejárójának tartotta. A barátok tudták, hogy reggel kilenc és délután kettő között semmiképp sem ildomos felhívni, de nagy ritkán megtörtént. Ilyenkor azért vette fel a telefont – mesélte Dés László –, mert azt gondolhatta, hogy valami rendkívüli történt. Aztán meghallgatta a mondandót, amiből persze kiderült, hogy koránt sem eget verő, majd rosszallóan, tán még egy odavetett ,,hülye” kíséretében is azt kérdezte: és ezért hívtál fel, amikor dolgozom? Egyébként kortól és nemtől függetlenül édesemnek, drágámnak szólította a legtöbbjüket, ami Désnek eleinte furcsa volt. Garaczit Lacikának becézte. Rajta is ragadt.

Parti Nagy Lajos (fotó © Posztós János, Müpa)

Parti Nagy Lajos (fotó © Posztós János, Müpa)

Nemcsak rengeteget írt naponta, hanem olvasott is. Mindenről tudott, mindent birtokolni akart. Spiró szavaival: mátrixnak tekintette az utóbbi háromszáz év magyar nyelvű irodalmát a kortárs írókig bezárólag, befogadta, jogot formált rá, és saját tulajdonaként kezelte. Ahogy Dés László mondta: E.P.-t az olthatatlan kíváncsisága tette páratlanul nyitottá és tájékozottá. Mindenkivel szót tudott érteni. Már csak azért is, mert a „blasz kettőben” focizott, ahol Grófnak szólították ugyan, de éppúgy felrúgták, mint bárki mást.

Dés László, Dés András (fotó © Posztós János, Müpa)

Dés László és Dés András (fotó © Posztós János, Müpa)

Hogy előadónak is nagyszerű volt E.P., arról egy felvétel bejátszásából is meggyőződhetett a Müpa közönsége. Elmesélte például, hogy egyszer Hraballal ebédelt egy elegáns párizsi étteremben, ahol a leglepusztultabb pincér is úgy nézett ki, mint egy márki. Hrabal olyan fölsőt viselt, amiről ember nem tudta megmondani, hogy kardigán-e vagy zakó, a színét viszont pontosan meg lehetett állapítani: Trabant-libafos zöld. Hrabalnak volt egy olyan tévképzete, hogy tud franciául, magához intette ezeket a márkikat, és hosszas irodalomelméleti fejtegetésbe kezdett. Ilyen az igazi szuverén egyéniség.

Závada Pál (fotó © Posztós János, Müpa)

Závada Pál (fotó © Posztós János, Müpa)

A pályatársak Weiszer Alinda kérdésére elmondták, hol, hogyan találkoztak E.P.-vel először és utoljára. Szívet facsaró volt, amikor Závada Páltól megtudtuk: még arra is volt figyelme, ereje és méltósága, hogy telefonon elbúcsúzzon tőle. Mindannyian érezték egy-egy gesztusából, hogy kimondva-kimondatlanul búcsúzik. Szemérmesen, eleganciával, hogy megkönnyítse a ,,mi lesz velünk?” sokkjának elviselését. A sajtóban azóta sokszor idézett ,,szaxofonozz, majd” dedikálás-végakarat is újra szíven ütötte a közönséget. ,,A könyvheti megnyitóra készültünk, előtte való nap nála voltam, és dedikálta nekem a Hasnyálmirigynaplót” – idézte fel Dés László azt a napot. ,,Többnyire tőmondatokban dedikált, valahogy úgy alakult, hogy nem is néztem meg, mit írt. Másnap reggel nyitottam ki a könyvet, ez állt benne: ’szaxofonozz, majd’.” És ő teljesítette a végakaratát.

Dés László (fotó © Posztós János, Müpa)

Dés László (fotó © Posztós János, Müpa)

Hogy mit jelent az ,,esterházyság”, azt a ,,farnehéz pátosz” nélküli személyes vallomásokon kívül remek felolvasások és zenei improvizációk sorából hallhattuk. Számomra az est egyik legfelemelőbb, legmegrendítőbb, már-már mágikus pillanata az volt, amikor Dés András kezében hangszerré vált egy Esterházy-kötet, és mintha E.P. dobolt, zizegett, susogott volna leheletfinoman az új, túlvilági nyelvén. Nekünk, még e világiaknak.

Dés András (fotó © Posztós János, Müpa)

Dés András (fotó © Posztós János, Müpa)

  • Esterházy Péter könyvei a linkre kattintva megvásárolhatók a Librarius Könyvesboltban.