+ Film

Elhunyt Amerika anyja

Testőrök kísértek minket. Nem mehettünk ki egyedül az utcára, olyanok voltunk, mint a Beatles! – mesélte egykor a színésznő.

Elhunyt 82 évesen Florence Henderson amerikai színésznő, a The Brady Bunch családsorozat sztárja, akit szerepe révén „Amerika anyjának” neveztek.

Henderson a Los Angeles-i Cedars-Sinai kórházban halt meg csütörtökön, ahová előző nap szállították be – közölte a BBC News.

Az Indiana államból származó Henderson tizenkilenc évesen lépett először színpadra, a Broadway-n is debütált az ötvenes években. Legnagyobb sikerét azonban nem színházban, hanem a televízióban aratta. Családanyát alakított a The Brady Bunch című, 1969 és 1974 között öt évadot megélt sorozatban. A széria gyerekeiket egyedül nevelő szülőkről szólt, akik összeházasodnak és így mozaikcsaládot alkotnak. A sorozat nemzetközi hírnevet is szerzett neki.

Testőrök kísértek minket. Nem mehettünk ki egyedül az utcára, olyanok voltunk, mint a Beatles!

– mesélte erről az időszakról.

A The Brady Bunch különböző formában, egyebek mellett egy 1995-ben bemutatott mozifilmes feldolgozásban még nagyon sokáig élt. A filmben Henderson már az eredeti karaktere anyját alakította.

Az Oscar-díjas Marlee Matlin és Patricia Arquette is Twitter-üzenetben búcsúzott Hendersontól. Boy George szintén lerótta tiszteletét egy bejegyzéssel, amelyben azt írta, hogy a The Brady Bunch-sorozaton nőtt fel. Larry King televíziós műsorvezető pedig Amerika anyjának nevezte a színésznőt.

Számos más tévés produkcióban is láthatta a közönség. A The Tonight Show című népszerű szórakoztató műsor első női vendége volt. A Csupasz pisztoly 33 1/3: Az utolsó merénylet című vígjátékban önmagát alakítva tűnt fel.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top