Helsinkiben tartották a csempészek európai kongresszusát

saint_nicholas_church_hels

Furcsa sztorik a XX. századból magyar sajtócikkek alapján – 1932 – a képen a Szent Nicholas templom Helsinkiben, 32-ben

július, Dánia – Tengerparti halászfaluban tartott előadást egy vándorcirkusz, s mert az igazgató sejtette, az embereknek kevés a pénze, kihirdette, hogy belépődíjként heringet is elfogad. A népek tódultak, a pénztáros hatalmas hordókban gyűjtötte a heringet, mikor is egy férfi fókával akart fizetni. Némi mérlegelés után elfogadták a fizetőeszközt, majd a visszajáró húsz font heringgel az első sorban helyezték el.

július, Törökország – Izmír mellett egy faluban azon tanakodott két szegény család, hogyan rendezzék meg a gyerekek esküvőjét. Lakodalomra nem volt pénz, de a rokonokat illet meghívni. Addig töprengtek, míg megtalálták a megoldást. Mindkét család bejelentette a fényes esküvőt, de még előtte titokban összeházasodtak a fiatalok, majd a férj a lagzi hajnalán megszöktette a menyasszonyt, ezért a vendégek nagy bánatára elmaradt az eszem-iszom. Rá néhány hónapra Izmír környékén elszaporodtak a leányszöktetések.

július, Gibraltáli-szoros – A gibraltári erőd egyik őre elunta magát a poszton, és sportolni támadt kedve. Úgy döntött, ahogy eddig a világon senki más, hogy a 400 méter magas szikláról lemászik a tengerhez. Már majdnem az út feléig jutott, mikor olyan helyre ért, ahonnan se le, se föl nem tudott mászni. Időközben besötétedett. Megjelentek a sziklán élő majmok, és megpróbálták a mélybe taszítani a férfit, aki rémülten kiáltozott segítségért. Egy torpedórombolóval megvilágították a majmokkal viaskodó katonát, a társa kötélen ereszkedett alá, hogy megmentse szorult helyzetéből. A férfi azóta biztos benne, hogy a majmok az ember ősei.

augusztus, Ausztrália – Nehézsúlyú tolvajok lebontottak, majd elszállítottak egy templomot. Ezt követően egy kilenc méter hosszú és két méter magas híddal próbálkoztak. A hidat ugyan lebontották, de a híd hiányában nem tudták átszállítani a folyón.

augusztus, Hawai-szigetek – Azon töprengett a kormány, hogyan lehetne úgy elhelyezni az elítélt gonosztevőket, hogy ne kerüljön sokba, és egyúttal abszolút szökésmentes legyen. Az egyik kormánytag remek ötlettel állt elő, amely szerint a bűnözőket úgy lehet a legbiztonságosabb elhelyezni, ha leengedik őket egy vulkán kráterébe.

augusztus, Finnország – Tizennégy ország képviseletével tartották Helsinkiben a csempészek európai kongresszusát. A felszólalók felháborodásukat fejezték ki a vámhatóságok fokozottabb ébersége miatt, egyúttal azt is leszögezték, hogy a tengeri csempészet nagyságrendekkel veszélyesebb, mint a szárazföldi. Végül megválasztottak egy bizottságot, amelynek tagjai tengerentúli kiküldetésben tanulmányozzák majd az amerikai banditák módszereit.

szeptember, Chile – A munkanélküliek foglalkoztatására szervezetet hozott létre a kormány. Működése során már negyvenezer munkanélkülinek biztosított munkát, amelyért napidíjat, teljes ellátást, és mozielőadásokat kaptak a dolgozók. A munkájuk nem igényelt különösebb szaktudást, az Andezekből lezúgó folyókban mosták az aranyat.

szeptember, Franciaország – Egy amerikai női pilóta azt állította, hogy azért tudta átrepülni az Atlanti-óceánt, mert elefántkörömből készült karkötőt viselt, mire a párizsi nőkben fölébredt az amulett iránti vágy. Ettől kezdve egyetlen nyugodt pillanata sem volt az elefántoknak, pedig arról még nem is tudtak, hogy a vezető divatcégek szerint a téli sikk az elefántbőr köpeny lesz.

szeptember, Dánia – Történt, hogy a piaci viszonyok változása miatt nem tudta eladni a disznóit egy földbirtokos. Erre azt találta ki, hogy amíg nem rendeződik a helyzet, disznóval fog fizetni. A felesége négy disznót hagyott a fodrásznál egy tartós ondolálásért.