Ezen az előadáson mindenki máskor nevetett. Vagy sírt.


Nem szeretek játszani. Nem szeretsz Te senkit.

A lány az apjával beszélget. A barátjával beszélget. Magával beszélget. „Futok a parton, meglátom ezt a tócsát, és a haveromat, vigyorgok, mondom neki, helló, hogy vagy, beszélgetünk? Erre ő: Na, kisütött a nap, jönnek a legyek meg a bolond nő a gépével.” Csinos, jó munkája van, irodában dolgozik, mindig valami jót vár. Képszerkesztővel alakítja magát egy fotón, aránytalanul vékony karokat, irreális derekat rajzol, egyre torzabb a kép. Mókuskerék, körforgás, lángolt kolbász, torta, krémes, kilátástalanság, magány, munka, iroda. OpenOffice. A negyvenkettedik széken ül. Sajnálom. Vagy a helyére ülnék.

Nem volt még író és rendező, aki örült volna, ha a nézőnek hányingere támad a közönség soraiban. Sőt, hogy ennek még maga a színésznő is örül, aki egy személyben ad elő egy darabot a színpadon? Totális zavar. Vagy visszaigazolás. Tallér Edina, A negyvenkettedik széken ülő nő című monodrámáját november 16-án mutatták be a B32 Galéria és Kultúrtér szervezésében. A teltházas előadás felforgatta, borzolta a nézők kedélyeit vagy szórakoztatta a közönséget. Mindenki máskor nevetett. Vagy sírt.

„Most nincs partnerem. De mióta futok, megváltozott az életem. Boldog vagyok.”

„Most nincs partnerem. De mióta futok, megváltozott az életem. Boldog vagyok.”

Testkép. Zavar

A negyvenkettedik széken ülő nő mai történet. Annyira mai, mint a probléma, melyet a darab felvet. A testképzavar jelenünk csődje. Elvárások, média, ideálok, torzított képek kergetnek bennünket egy olyan világba, melyben megkérdőjelezzük önazonosságunkat. Nem látjuk reálisan magunkat. Az effektek, a szűrők, a filterek és a közösségi média által nyújtott felület mind hozzásegítik az embert, hogy elidegenedjen másoktól, távolságot tartson saját magától.

Bámulja a telefonja kijelzőjét, fotókat nézeget, majd ezeket áttölti a számítógépre. A képek megjelennek a kivetítőn is. „Hopp! Na! Csak sikerült! Ott van! Lekaptam őt is! Végre! Háhá! Barátocskám, megvagy!

Bámulja a telefonja kijelzőjét, fotókat nézeget, majd ezeket áttölti a számítógépre. A képek megjelennek a kivetítőn is. „Hopp! Na! Csak sikerült! Ott van! Lekaptam őt is! Végre! Háhá! Barátocskám, megvagy!

Míg a barokk korszak háromdimenziós kreációkkal növelte a testfelszínt a nőiesség érdekében, a 20. században fiús elemek kerültek divatba. A vékonyságra való törekvés az idő múlásával egyre inkább csak kiteljesedett. Az ötvenes években az ideális testalkat még soványabb lett, nagyobb szerepet kapott a fiatalos, sportos külső. Utána egyre vékonyabb és egyre alacsonyabb testtömeg indexű nők diktálták a tempót. A nyolcvanas évek annyit változtatott, hogy a sportos külső mellett ismét előtérbe került a nőiesség. Fényes dresszekben, csillogó body-ban, testhez simuló cicanadrágban buzdították mozgásra a nőket. A férfias jegyek különböző korszakokban eltérő formákban kúsztak be a női divatba. A két pólus egymáshoz közelítése gondolkodásban, életszemléletben, fogalmakban, öltözködésben a mai napig jelen van, esetenként az androgünitásig fokozva a férfi-női szerepek, az identitás összemosását.

A korszakok változnak, a hurok szorul. Legyél szép, legyél a legszebb, legsoványabb, legkeményebb, legkívánatosabb. Hogyan lehet mindezeknek az igényeknek megfelelni?

Gerner Csaba rendező szerint:

Tallér Edina monodrámája számtalan kérdést vet fel, felkavaró és provokatív. Nem hagy békén, foglalkozni kell vele. A történet azokról szól, akiket mindenáron fel akar címkézni a társadalom, azokról, akik mindenáron meg akarják szerezni ezeket a címkéket. Legyél szép, jó, kedves, okos, erős, vidám, hibátlan, sikeres. Hogyan tud ezeknek az elvárásoknak megfelelni napjainkban egy nagyvárosi huszonéves lány? Milyen energiák, vágyak, érzések, hiedelmek mozgatják, honnan indul és hová jut? És mi, többiek, mit veszünk észre mindebből? Egyáltalán: mit veszünk észre egymásból? Emberi viszonyaink milyen minőségűek? Egymás mellett vagyunk, vagy csak egymás mellett ülünk, társas magányban?

Tarsoly Krisztina, színésznő:

Jó és rossz? Minden az utam része. Elfogadom? Szeretem? Elfogadom. Szeretem.

Stúdió 13 előadását, A negyvenkettedik széken ülő nőt, legközelebb november 27-én, a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztiválon láthatja a közönség, az RS9-ben.

Vigyázz! Felforgat, megráz, meghökkent, kijózanít.

Ki ne szeretné elfogadni önmagát? Ki ne foglalna helyet A negyvenkettedik széken ülő nő mellett.

Viland Gabriella