Bódy Gábor rejtélyes élete és halála

body-gabor

Filmes körökben talán mond valamit Bódy Gábor neve, de amúgy sajnos valószínűleg nem túl sokan ismerik ezt a bőven a kora előtt járó, kísérletező, rendkívül sokoldalú és tragikus sorsú filmalkotót, illetve avantgárd művészt. Pedig megérdemelné a nagyobb nyilvánosságot és hírnevet, hiszen művészetével nemcsak a nyolcvanas évek magyar undergroundjára hatott. A Vasfüggöny korszakában különösen fontos volt, hogy Nyugaton is visszhangot keltettek az etűdjei, filmkísérletei, nagyjátékfilmjei

– írja az Amerikai Plán szerzője.

cserhalmi

Cserhalmi György mondja Bonta Zoltán rendező-operatőr Barátom, Bódy Gábor című filmjében (amely a linkre kattintva megtekinthető):

,, … Én akkoriban a Latinovitsnak fogadott szellemi gyermeke voltam. Mondjuk a szellemiségből nem sok látszik rajtam, de hát azért igyekeztem. És ilyen módon aztán összeismertettem a Gáborral, amiből egy nagyon nagy találkozás lett és egy nagyon tartalmas kapcsolat. Talán a barátságig nem jutottak el soha, mert két nagyon erős egyéniség csattant ott, de lényeg az, hogy a kapcsolatuk rendkívül tartalmas volt.

Huszárik Zoltán, Latinovits Zoltán, Bódy Gábor

Huszárik Zoltán, Latinovits Zoltán, Bódy Gábor

A Zoli abban az időben többször keresett föl minket, s többnyire hajnalban. Panorámaablakunk volt a kert felé, kopogott, kezében volt egy kis butélka szilvapálinka, azzal bejött, jó reggelt kívánt, jó korán hajnalban. Ott egy kicsit pálinkázgattunk, akkor meghívott hozzájuk a teraszára reggelizni. Átballagtunk, nem volt messze, az Endrődi Sándor utcában, ott volt mindig egy nagy parasztos reggeli, házi kolbász, házi szalonna, paprika, paradicsom, mindenféle teák, nyugágyak és felkelő nap. Tehát úgy lehet jellemezni, hogy ez a boldogság egy darabja volt az életünkben. Attól kezdve rendszeres látogatója lett a Zolinak, nagyon sok mindent, amiről én csak később értesültem meg is beszélt vele. Nagyon tisztelte a színészben a műveltséget, és hát Latinovits ezen a területen is példamutató volt számunkra. Gyakorlatilag a Gábor mindent meg akart tanulni akkor, amit akkor még nem tudott, és hát a Zolitól akarta megtanulni, mert hát ő volt a legkompetensebb. És emlékszem, hogy amikor az Anzixnak a zenei anyagát állította össze, akkor kikérte a Zoli véleményét, hogy mi legyen. A Zoli azt mondta, hogy – már akkor megnézte a Csutorossal készült kópiát, tehát tudta, hogy kit kell utószinkronizálni, – olyan remek ez a mozi, hogy ehhez méltó magyar zeneszerző kell, ő Lisztre gondolt,” és a Gábor akkor nagyon büszkén előhúzott egy lemezt a háta mögül és azt mondta, hogy én is erre gondoltam és abból is a Teleki-tételre. Ezt soha nem felejtem el, hogy nagyon összemosolyogtunk a Gáborral, mert Zolinak rövid, tömpe ujjai voltak, zömök, tömzsi ujjai és a lemezborítón pedig egy bronz Liszt-fej, kézfej volt látható. És ahogy hevert az asztalon ez a lemezborító a Zoli nagyon lassan rácsúsztatta a kezét és összemérte. Győzött a Liszt.

Bódy Gábor az Agitátorok című filmben

Bódy Gábor az Agitátorok című filmben

És emlékszem, a Latinovits halálakor merült fel a Gáborban először az a kérdés, hogy a halál az ő számára mit jelent. Addig elég cinikusan állt ezzel a kérdéssel, mert talán nem merte elismerni, hogy ez egy fontos kérdés, hogy annyira fontos, hogy ezt kívülállóknak is látni kell. És akkor emlékszem egy beszélgetésünkre – Huszárik, én és ő – amikor végérvényesen elveszített valakit, de úgy, hogy volt már másik két ember mellette, akik nem riadtak ennek a, hogy úgy mondjam a látványos kimutatásától sem. Én akkor láttam a Gábor szemében először könnyet, és aztán később soha.”

,,Bódy Gábor szokatlanul melegszívű és nyitott gondolkodású ember volt, aki mindig tele volt ötletekkel, és állandóan új projekteken dolgozott. Lelkesedését másokkal is meg tudta osztani, így erős hatást gyakorolt környezetére, számos művész vagy médiacsoport fejlődéséhez is hozzájárult. Gyakori vendége volt a Berlinale Nemzetközi Fórumának, valamint a berlini Arsenal mozinak. Személyesen gondoskodott filmjei vetítéséről, több ízben is maga fordította németre mikrofonba a Nárcisz és Psychét (hosszú változatában) az Arsenal moziban, hiszen akkoriban még nem állt rendelkezésére feliratozott kópia.

Életének utolsó éveiben egyre többet foglalkozott a videó műfajával. Több kísérleti rövidfilmet készített videó formátumban: Der Dämon in Berlin (A démon Berlinben, 1982), valamint az Either/Or in Chinatown (Vagy-Vagy a Chinatownban, 1984/85). Ösztöndíjas vendégművészként Berlinben és Vancouverben élt, tanított a berlini Filmakadémián (DFFB), előadásokat tartott (Végtelen kép és tükröződés), több országba utazott filmprogramokkal, videokazettákat és könyveket adott ki. 1980-ban alapította meg az Infermentalt, a videokazettákon terjesztett első nemzetközi videomagazint, amelyből tíz sorozat jelent meg, s amelyet halála után özvegye, Bódy Vera folytatott és koordinált. 1980-ban, Eadweard MUYBRIDGE amerikai fotográfus és úttörő filmes emléke előtti tisztelgésként elkészítette Mozgástanulmányok 1880-1980 című filmjét, 1982-ben pedig a televízió számára leforgatta a Hamletet.” – olvashatjuk a bodygabor.hu-n.

Feleségével és Gáspár fiúkkal 1982-ben, Berlinben

Feleségével és Gáspár fiúkkal 1982-ben, Berlinben

BÓDY GÁBOR 70

A Bálint Ház (1065 Budapest, Révay utca 16.) Társadalmi-művészeti beszélgetéssorozatának keretében 2016. november 23-án (szerdán) 18.00 órai kezdettel Bódy Gáborra emlékeznek. Horváth Zsolt társadalomtörténész, kritikus beszélgetőtársai Gelencsér Gábor filmesztéta, az ELTE BTK MMI Filmtudományi Tanszékének docense) és Kádár Anna (PhD-hallgató, ELTE BTK MMI) lesznek.

,,1985-ben bekövetkezett halálát követően Bódyt és munkáit egyfajta intellektuális kultusz vette körül, melynek hatását azonban jelentősen csökkentette, amikor 1999 környékén, a balatonboglári kápolnatárlatokkal összefüggő kutatás fényt derített arra, hogy az állambiztonság Pesti fedőnév alatt beszervezte Bódy Gábort. Ez az érdemben máig feldolgozatlan és kibeszéletlen mozzanat mintha némileg »tabuizálta« volna Bódy művészeti, kritikai munkásságát és főképpen személyét, így a beszélgetés – a tények tiszteletben tartása mellett – elsősorban film- és értelmiségtörténeti szempontból igyekszik mérlegre tenni Bódy Gábor életművét” – írják a BÓDY GÁBOR 70 ajánlójában.

Végtelen kép és tükröződés. A Négy bagatelle című 35 mm-es film utolsó része, ami az első magyarországi videóműnek is tekinthető:

Bódy Gábor az 1970-es, 1980-as években az egyik legeredetibb kísérletező volt mind a mozgóképnyelv és a filmkészítés, mind a színház, sőt az akkor újnak számító médium, a videó területén. A kritikusok akkoriban ,,új érzékenységnek”, ,,új narrativitásnak”, sőt akár ,,új eklektikának” is nevezték – mások mellett – Bódy szubverzív munkásságát is. Ami kiemeli a korszak más kísérletező rendezői közül, az talán az a kitartó szemiotikai és narratológiai kutatássorozat, amelyet szinte egyetemista korától folytatott, s amely több, máig is igen jelentős mozgókép-elméleti dolgozatot, kötetet eredményezett.

Munkáját mindig szenvedéllyel és lélekkel, reménnyel és hittel végezte – életének utolsó pillanataiban valószínűleg megrendült a hite, hiszen egyre fokozódó nehézségekkel kellett szembenéznie filmjei megvalósításakor és budapesti munkakörülményeinek megteremtésekor. 1985. október 24-én halt meg máig tisztázatlan körülmények között Budapesten.

Erdély Miklós és Bódy Gábor a ,,Direkt héten”, Kápolnaműterem, Balatonboglár, 1972. július 8. (fotó: Gulyás János)

Erdély Miklós és Bódy Gábor a ,,Direkt héten”, Kápolnaműterem,
Balatonboglár, 1972. július 8.
(fotó: Gulyás János)

Máté Krisztina 2004-ben a TV2 Nyom nélkül című műsorában vizsgálta Bódy Gábor halálának körülményeit. Megszólaltatta többek között Hobót, Tarr Bélát, Csaplár Vilmost is.

1995-ben a svájci Viper fesztivál retrospektív vetítéssel tisztelgett Bódy Gábor életműve előtt, ahol munkásságának jelenkori aktualitását hangsúlyozva így emlékeztek meg róla: ,,Elméleti fejtegetései, a digitalizációról, a hálózatokról és a multimédiáról manapság folytatott viták fényében nagy horderejű, új jelentőségre tettek szert. Ars poeticája, művészi eszméi és az a törekvése, hogy az őt foglalkoztató, összetett kérdésekhez megtalálja a megfelelő filmes ábrázolást, fontos kihívást jelenthet sok mai filmes és videós alkotó számára is.”

2011 októberében a Berlini Akademie der Künste A képek állása. Zbigniew Rybczyński és Bódy Gábor – a  média úttörői című kiállítással emlékezett Bódyra. Bódy Gábor és Zbigniew Rybczyński (1949, Wroclaw) soha nem találkozott egymással. A lengyel és magyar partnerekkel együttműködésben létrehozott kettős életmű-bemutató alkalmával a Collegium Hungaricum Berlin (.CHB) médiahomlokzatának, valamint belső tereinek multimediális installációi sajátos ötvözetben jelenítették meg Bódy és Rybczyński forradalmi képfelfogását, a képek „állását“ a mozgókép és az építészet kölcsönös viszonyára is kiterjesztve.

,,Nehéz megérteni, hogy ez a nagyformátumú művész, radikális filmnyelvi újító egy másik, titkos szerepben, hálózati személyként éppen az elveivel ellentétesen viselkedett. Meggyőződésből vagy taktikai megfontolásból konzervatív, párthivatalnoknak is becsületére váló (kultúr)politikai nézeteket képviselt, s a kezdeti időszakot leszámítva készségesen vett részt mások megfigyelésében, ellehetetlenítésében. Ráadásul többnyire mindenkiről negatív, pejoratív, nem ritkán kifejezetten gonoszkodó megjegyzéseket tett. Ugyanakkor szeretett társaságba járni, barátkozni, ahogy Forgách András, az egyik barát állítja, mindig volt benne »embergyűjtő hajlam«” – írja Bódyról Gervai András Fedőneve: „szocializmus” című könyvében.

1973. november 19-én szervezte be „Pesti” fedőnéven Kazai Zoltán rendőr hadnagy és Hanusz Gyula rendőr őrnagy. A titkos megbízott beszervezési dossziéja nincs meg, így nem tudjuk, hogy mivel vették rá az együttműködésre. (Elképzelhető, hogy ez volt az ára a főiskolai felvételnek.) Az 1973. november 20-án kiállított 6-os karton szerint „A beszervezés alapja: hazafias, foglalkoztatási vonala: kulturális.” 1981. május 25-én „Pesti”-t kizárták a hálózatból. (A kartonján ez a bejegyzés szerepel: „Feladatát nem végezte”.)

body_gabor_filmkultura