Papp Dániel: Autóvezetés közben szigorúan tilos a komolyzene!

papp-daniel-pfz

November 18-án, Pécsett, a Pannon Filharmonikusoknál vehette át Papp Dániel koncertmester az Év Zenekari Művésze kitüntetést. Jó apropó ez arra, hogy kifaggasuk.

– A társadalomban szerezhető benyomások nem nagyon támogatják a muzsikussá válást. Egy 1979-ben született fiatalemberből hogyan lesz komolyzenész?

– Nem nagyon kellett törnöm a fejemet, hiszen a szüleim is muzsikusok, édesanyám zongorista, édesapám hegedűs. Nekik köszönhetően ezt szívtam magamba, hiszen ők otthon is zenéltek, s ha éppen nem, akkor is zenét hallgattunk. Hárman vagyunk testvérek, s nekem egyértelműnek tűnt, hogy merre vezet az utam…

– Mindhárman zenészek lettetek?

– Nem, a nővérem a pécsi egyetem docense, biológiával és botanikával foglakozik. A húgom fuvolista lett. Én szinte mindent, amit a hangszeremről tudni lehet, édesapámtól tanultam – gimnáziumba jártam és nem konzervatóriumba – egészen a Zeneakadémiáig.

– Nem volt lázadás? Mások kinn fociznak, te meg benn a szobában nyekteted a hangszert…

– Persze, ez nálam is megvolt, de soha nem fogom megbánni, hogy így alakult. Nem csak azért, mert jó közegbe kerültem, jó helyeken játszom nagyszerű zenészekkel, hanem maga a szakma az, ami hihetetlenül szép, és lehetőséget ad az önkifejezésre. Nem tudom elképzelni, hogy erre bármilyen más pályán esély lenne. Az is külön csodája ennek a pályának, hogy mindig a pillanat szüli, minden koncert egyszeri és megismételhetetlen.

– Sokan mondják, hogy nehezen találják meg a helyüket.

– Nekem szerencsém volt, a diploma után három nappal már a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tagja voltam, most már a tizenötödik szezont töltöm ebben a „csapatban”. Pécsett pedig tavaly márciusban kezdtem…

– Hogy kerültél a pannon Filharmonikusokhoz?

– Nagyon szeretem a Nemzeti Filharmonikus Zenekart, de kellett valami frissítés, szükségem volt arra, hogy kipróbálhassak egy másik várost, egy másik közeget. Ráadásul a Pannon Filharmonikusoknál a munka jellege is más, hiszen ott koncertmester vagyok.

– Azoknak, akik nem állnak annyira közel a komolyzenéhez, magyarázd el egy kicsit ezt a „koncertmester dolgot”!

– Én vagyok a karmester után az első a színpadon, az első hegedű legelső székén van a helyem. Én hangolom be a zenekart. Ha arra van szükség, akkor próbát tartok, ha úgy jön ki, akkor az egyéb szakmai jellegű problémákra is nekem kell megoldást találnom. Ebből adódóan nem csak a saját hangszeres feladataimmal kell tisztában lennem, hanem mindenkire figyelnem kell. Ez azzal is jár, hogy máshogy, mélyebben kell ismernem a darabokat.

– A Pannon Filharmonikusok mennyiben más(ok), mint amit korábban tapasztaltál?

– Egy jó értelemben vett vidéki zenekarról beszélünk, és talán éppen ettől kicsit másmilyen az emberek hozzáállása a világhoz, másmilyen a hétköznapok tempója, és – talán éppen az előbbiek miatt – nagyon jó a közösség.

– Számodra, akár koncertmesterként, mennyire különleges, hogy operákat is előad egy filharmonikus zenekar?

– Szakmai szempontból mindenképpen többletet jelent, hiszen más filharmonikus zenekarok csak kivételesen játszanak operát. Az opera egy másik műfaj, amibe bele kell idomulni. Például, ha zenekari árokban kell játszani, akkor egészen mást látsz és mást hallasz, vagy éppen nem látsz, és nem hallasz. Ezzel együtt nagyon szeretek operát játszani, Pécsett tavaly játszottuk Eötvös Péter operáját, de csináltunk már Kékszakállút is…

– Úgy hangzott, mintha nem lennél a zenekari árok feltétlen híve…

– Ez egy összetett dolog. Egyetemista koromban, mint mindenki, igyekeztem minél hátrébb ülni. Aztán, ahogy az ember érik és változik, úgy a hozzáállása is más lesz, és szeretne egyre előrébb kerülni. Ha a zenész távolabb ül, akkor látványban és hallanivalóban is távolabb van a lényegtől. Ha ehhez még hozzájárul az árok, az újabb nehézségeket okoz. Például a kifelé tökéletesen szóló énekesekből lent alig hallunk valamit, pedig velük együtt kell játszanunk. A PFZ terme attól is csodálatos, hogy hang szempontjából minden pontja „ki van találva”: nézőként is mindenhol jól szól, és előadóként is tudom, hogy mit hall a közönség. Ez nagyon nem mindegy.

– Komolyzenéből van olyan, ami számodra fontosabb/kedvesebb, vagy mindig az, amivel éppen foglalkozni kell?

– Én ezt inkább korszakra bontanám, a barokk és a klasszika az, ami igazán közel áll hozzám. Többet is foglalkozom vele, mint például a romantikával vagy a XX. század zenéjével. Ezáltal talán több affinitásom is van hozzá, és ott találok magamnak kutatnivalót – úgy szoktam mondani „asztali munkát” – is. Vannak olyan darabok, melyek kompozíciós szempontból nagyon jók, de a közönség számára, mint zene nem annyira kedves. Ilyenkor bizony érdemes odaülni az íróasztal mellé és kitalálni, hogy miként lehet ez a közönség számára úgy fogyasztható, hogy ne vesszen el a kompozíciós oldala. Pécsett csinálunk barokk koncerteket is, s ezeket nagyon szívesen felvállalom. Elvégre most már tíz éve barokk hegedűn is játszom, ami egészen mást felfogást jelent.

– Kikapcsolódásként tudsz/szoktál zenét hallgatni?

– Nálam autóvezetés közben szigorúan tiltott a komolyzene, mert azonnal felcsavarodnék a kocsival a fára. A fülem elviszi a figyelmemet olyan messzire, ahonnan lehet, hogy hordágyon hoznának vissza. Egyébként „civilben” jazz-rajongó vagyok, amibe belefér sok minden a régi swingtől egészen a kortársak számomra még értelmezhető kísérleteiig. Nagyon szívesen hallgatom a zongoristákat, de elmegyek egészen jazz-rockig. Az, hogy leüljek otthon és meghallgassak „csak úgy” néhány Bach kantátát, nagyon ritka…

+1.

– Mi újság a könyvekkel, az olvasással?

– Nagyon szeretek olvasni, de kevés időm jut rá, így gyakran inkább filmeket nézek. Könyvben és filmben is az igazán cselekménydús és mondanivalóval is bíró alkotásokat kedvelem. Mondjuk Goethe Vonzások és választások, vagy Bulgakov Mester és Margaritája… Szeretem a kicsit szürreális történeteket, verseket gyakran olvasok, versírással magam is próbálkozom. Illetve – de ehhez hangulat és idő is kell – szívesen bíbelődöm a régi görög filozófusok munkáival, de ehhez kell a koncentrálás lehetősége. Hamvas Bélát is nagyon kedvelem, és igyekszem követni az összkiadást.