+ Design

Borzák Márton egymás után kapja a design-díjakat

Hat darabból álló plakátsorozata, a mechanikus bogarak arra reflektál, hogy mi történne, ha a bogarak kihalnának a Földről, és mesterséges robotbogarakkal pótolnánk a kihalt fajokat.

Borzák Márton tervezőgrafikus munkája Berlinben Red Dot díjat nyert a 2016-os Red Dot Awardon Communication Design kategóriában, a világ egyik legnagyobb és legismertebb design versenyén. Ugyanebben az időben Budapesten elnyerte az első ArtHungry Díj képgrafika kategória díját is.

A Koppenhágában élő és alkotó Borzák Márton tervezőgrafikus egymás után harmadik alkalommal nyerte el a Red Dot Díjat, ami a világ egyik legnagyobb megmérettetése. A 26 főből álló nemzetközi zsűri 46 országból érkezett számos nevezés közül választotta ki a díjazottakat. 2014 Borzák Tibor P. S. – Titkok a barguzini csontváz körül című könyvének designjáért kapott elismerést, 2015-ben különleges plakátsorozatáért érdemelte ki a Red Dot: Best of the Best díjat, idén pedig Farkas Gábor Örömvonalak című életműalbumát tartották „piros pontra” érdemesnek.

borzak_marton_red_dot_ps

Az Örömvonalak című 2,8 kg-os album nem csak külalakjában, hanem tartalmában is formabontó és extravagáns. A könyv a Kecskeméten élő Farkas Gábor Ybl-díjas építész életművét mutatja be. Az organikus építészet sokoldalú mesterének meglepően őszinte hangvételű önéletrajzi írásait jól kiegészítik a szakmai jellegű tanulmányai, a legfontosabb munkáihoz, épületeihez fűzött gondolatai, a vele készült interjúk, valamint a pályatársak emlékidézései. Mindezeket gazdag képanyag és különleges módon megjelenő dokumentumok illusztrálják. Akár oktatási segédanyagnak is kiváló az Alföld és a vidék iránt elkötelezett építész életművét bemutató könyv, melynek szakmai konzulense Koczor György Ybl-díjas építész, szerkesztője Borzák Tibor.

borzak_marton_red_dot_oromv

A fiatal tervezőgrafikus nemzetközi díjai mellett nemrég egy magyarországit is megkapott, mégpedig a hazai kreatív alkotókat és a vizuális művészetek iránt érdeklődők független közössége, az ArtHungry első alkalommal kiadott díjai közül a képgrafika kategóriában került az első helyre, amiért egyebek mellett Arany Tetraédert kapott. Hat darabból álló plakátsorozata, a mechanikus bogarak arra reflektál, hogy mi történne, ha a bogarak kihalnának a Földről, és mesterséges robotbogarakkal pótolnánk a kihalt fajokat.

borzak_marton_red_dot_arthu

  • Borzák Márton tervezőgrafikus a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanult, majd mesterdiplomáját a Royal Danish Academy of Fine Arts, School of Designban szerezte meg. Szakmai tapasztalatát Budapesten, New Yorkban és Koppenhágában szerezte, ahol több nemzetközi és hazai ügyféllel dolgozott együtt. Főleg arculatok és nyomtatott anyagok, könyvek tervezésével foglalkozik.
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top