+ Irodalom

A szerelem földönkívüliek között című könyv nyerte a 20 ezer eurós irodalmi díjat

Az indoklásban kiemelték, hogy az írónő egyszerre higgadt és lendületes, pontosan megkomponált szövegei a szereplők érzelmi életének bemutatása révén a lélek panorámáit rajzolják fel. BRRRRRRRRRR!

Újabb rangos német irodalmi elismerést kapott Terézia Mora, a magyar származású írónak ezúttal a Brémai Irodalmi Díjat ítélték oda.

A tartományi rangú nagyváros kormányzatának 20 ezer euróval járó díjáról döntő zsűri vasárnapi közleménye szerint a Sopronban született szerző a Die Liebe unter Aliens (A szerelem földönkívüliek között) című elbeszéléskötetével érdemelte ki az elismerést. Az indoklásban kiemelték, hogy Terézia Mora egyszerre higgadt és lendületes, „pontosan megkomponált szövegei” a szereplők érzelmi életének bemutatása révén a „lélek panorámáit” rajzolják fel.

A kortárs német nyelvű irodalom legfontosabb szerzői között számon tartott művész 1990-ben költözött Berlinbe, ahol a Humboldt Egyetemen hungarológiát és színháztudományt tanult, a Filmművészeti Főiskolán (DFFB) pedig forgatókönyvírói végzettséget szerzett.

Első – Seltsame Materie (Különös anyag) című – kötete 1999-ben jelent meg, negyedik, Das Ungeheuer (A szörny) című munkájával pedig 2013-ban kiérdemelte a német nyelvterület egyik legrangosabb irodalmi elismerését, a Német Könyvdíjat.

Műfordítói munkássága is ismert, elsősorban Esterházy Péter több német nyelvű kötete révén, de fordított már többek között Parti Nagy Lajostól és Örkény Istvántól is műveket németre.

A Brémai Irodalmi Díjat 1954-ben alapították, évente ítélik oda, az eddigi díjazottak között olyan világhírű szerzők vannak, mint Elfriede Jelinek, Peter Handke, Paul Celan és Thomas Bernhard.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top