Ha a Horthy-klán hatalmon marad…

muranyi-marcell-horthy-konyv

Az Apám, ez itt Horthy! című regény főhőse egy olyan világba csöppen, ahol 1989-ben Horthy István kormányzó uralma alatt virul a 170 ezer négyzetkilométeres Magyarország. Létező világunkban sokan vannak, akik megpróbálnak úgy tenni, mintha a szocializmus évei nem is léteztek volna, de vajon veszik-e a fáradtságot, hogy végiggondolják, „mi lenne, ha…”. Murányi Marcell mutat egy lehetséges világot, megkérdeztük, miért pont ilyet.

A napokban futottam bele a hírbe, hogy a Parlament döntése értelmében június 10. mostantól „a magyar haditengerészek és a hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapja”. Majdnem olyan, mintha a regényedből inspirálódnának…

– Érthető törekvés, hogy azokat a társadalmi szokásokat, melyek egykor voltak, és eltűntek a kommunizmus alatt, most megpróbálják valahogy visszapótolni.

A regényed megértéséhez számomra kulcskérdés: Mikor íródott?

– A könyv alapgondolata huszonnégy évvel ezelőtt született meg bennem, akkor kezdődött az a folyamat, ami miatt hirtelen más neve lett mindennek, az utcanevek megváltoztak, a megszokott helyek eltűntek, a szobrok újra vándorolni kezdtek… Akkor lett nyilvánvaló, hogy ami addig jó volt, az rossz, és ami rossz volt, arról kiderült, hogy jó. Olyan társadalmi és kulturális ütközéssorozat kezdődött azokban az években, ami a mai napig sem ért véget.

Magát a könyvet nagyjából öt évvel ezelőtt kezdtem el írni, és a százezredik karakternél mindig kidobtam, ami elkészült. Aztán az elmúlt egy évben volt annyi időm, hogy nekiveselkedjek. Persze, éppen, mert ilyen friss, a legutóbbi időszak is rányomja a bélyegét.

Ha nem te írtad volna ezt a könyvet, vagy nem a te neved alatt jelent volna meg, akkor megtalálná magának az a réteg, amelyik felült a Horthy-nosztalgia szekerére…

– Nem volt ilyen szándékom. Azt akartam megnézni, hogy mi történik, ha valaki belekerül egy olyan társadalomba, aminek a működéséről halványlila gőze sincs. Szerintem valami hasonlót többen is átéltünk a rendszerváltáskor. A Horthy-korszak egy nagyon jól dokumentált időszaka a magyar történelemnek, így pont megfelel ahhoz, hogy dermedten nézzen körül a főhős, amikor magához tér ebben a számára idegen világban.

Mert annyira idegen ez a világ, a regény világa?

– Mert annyira idegen és ugyanakkor annyira ismerős.

Kutattál külön a regény miatt, vagy a természetes kíváncsiságod elegendőnek bizonyult?

– Elég sok történészi munkát olvastam el. Ormos Máriától, Ungváry Krisztiánon keresztül Romsics Ignácig egy egész polcnyi könyvem van, ami a korszakkal foglalkozik. Másrészt én magamtól is város-őrült vagyok, és az alapélményeim közé tartozik a Hogyan épült Budapest? (1870-1930) című Siklóssy László-kötet, ami a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tevékenységével és a prosperáló főváros felépülésével foglalkozik. Így került a regénybe a Reitter–csatorna, amely nagyjából a mai Nagykörút nyomvonalán létesült volna, s amelynek meghatározó szerepe van a történetben. Ezek kapcsolódtak bennem össze. Meg persze, az is sokat segített, hogy az internetnek köszönhetően rengeteg olyan adatbázis jött létre, mint például a filmhiradokonline.hu, vagy a Fortepan, ahol kis szerencsével azt is meg lehet nézni, hogy az adott utcában milyen üzletek voltak.

Számít?

– Az volt az egyik nagy kihívás, hogy miként tudok felépíteni fejben egy olyan világot, ami nem változott meg gyökeresen. Horthy István nem halt meg, sikerült a kiugrás, nem jöttek be az oroszok, nem volt ’56… Hogyan lehet egy ilyen világot rekonstruálni? Miként lehet például árakat képezni, üzleteket bemutatni? Mi az, amit a mi valóságunkban leromboltak, átalakítottak, áthelyeztek, megszüntettek, miközben a regény világában, az összeomlás elmaradása miatt, egyfajta szerves fejlődés alakította ugyanezt a várost.

Az eredmény olvasóként szórakoztatott, de gondolom, ezzel bíbelődni sem lehetett rossz. Sok olyan szófordulatot találtam, amiket ismerek a felvidéki rokonaimtól, meg a két háború közötti sajtóból. Ugyanakkor az 1989-ben, Horthy-Magyarországon játszódó történet megkövetelte tőled, hogy korszerű szófordulatokat alkoss. Honnan? Miből?

– Azon gondolkodtam, hogy milyen lehet egy kortárs nyelv, amire az orosz helyett az angol volt alapvető hatással. A regényben rengeteg olyan angol kifejezés van, amit megpróbáltam szó szerint lefordítani: nem kötik össze a csomót, adok nektek egy liftet, őrültnek megy. A másik része pedig úgy került a szövegbe, hogy megpróbáltam megtalálni azokat a kifejezéseket, amelyek filmekben, újságokban szerepeltek, és megmaradhattak… volna. Ilyen például a hajtási engedély, ami a jogosítvány, vagy a gépjárómű. Olyan nyelvet próbáltam konstruálni, ami a miénk, de mégsem az.

A regényben elég szűkmarkúan bántál a Magyarországon kívüli világ leírásával, persze utalásokból és félmondatokból kiderül ez-az.

– Ez teljesen szándékos, nem éreztem magam „akkora atyafinak”, hogy megtervezzek egy egész Európát, ami ahhoz kell, hogy az országot működtetni tudjam. A cár atyuska látogatásának emlegetéséből azért talán kiderül, hogy a kommunizmus oroszországi kísérlete elbukott, és restauráció következett utána – ez aztán kihatott a második világháború történetére is. Arra is van utalás, hogy Németországot nem osztották ketté, és a két bécsi döntés következtében visszakapott országrészek magyar fennhatóság alatt maradtak a második világháború után.

Mennyire „szimpatikus” neked az általad teremtett világ? Mondjuk ahhoz képest, amiben mi élünk.

– Olyan világot igyekeztem „teremteni”, utalva ezzel a harmincas évek filmjeire, amiben minden a helyén van: mindenki tudja, hogy meddig nyújtózkodik. De az a Magyar Királyság egy technológiailag szuperfejlett állam, ahol teleportálással kísérleteznek, a számítógépet neumannak, a helikoptert pedig asbóthnak hívják. Ezzel együtt egy komoly rendőrállam, egy majdnem diktatúra, ahol vannak rendőrség feletti szervek, amelyek nagyobb hatáskörrel bírnak, mint maga a rendőrség. Ezzel együtt a két világháború közötti időszak sokak számára szerethető volt egy adott polgári szinten.

Igény lenne rá!

– Az olvasók majd kialakítják a véleményüket. Nekem az volt a fontos, hogy a regénybeli világ markánsan eltérjen attól, ahonnan a főhős érkezik.

Ez a regény kerek egész, de szerintem folytatható. Van ilyen szándékod?

– A könyv még éppen csak kikerült a boltokba, így még nem látom, hogy miként fogadják az olvasók, de abban igazad van, hogy lehet esély a folytatásra.

Neked lenne helyed abban a Horthy-Magyarországban, amit megírtál?

– Döbbenetes sorsok voltak abban a világban, és szélsőséges élethelyzetek. Jólétben élő írófejedelmek zengték a Filmhíradók felvételein vitéz nagybányai Horthy Miklós dicsőségét, és közben ismerünk olyan alkotói sorsokat, amelyek a kor viszonyai miatt torkolltak katasztrófába. A kérdésben felvetett probléma nagyon összetett, mert vágyunk arra, hogy az utcát úgy hívják, mint hetven évvel ezelőtt, sőt, lehetőleg még a telefonfülke is úgy nézzen ki. De vágyunk-e arra, ami ehhez hozzátartozik? Londonban, Párizsban vagy Bécsben azt tapasztalhatjuk meg, hogy vannak/lehetnek dolgok, amik nemzedékeken keresztül változatlanok maradnak. A mi világunkban meg egymást követik a mindent elérő megszűnések és átalakulások, s közben nekünk kellene kitalálnunk, hogy mi legyen helyette. Most úgy látom, hogy ezt elszúrtuk.