Szimfonikusokkal közös koncerttel búcsúzik énekesnője az Anima Sound Systemtől

prieger

Az MR Szimfonik a Müpából sorozat keretében szerdán az Anima Sound System lép fel a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Az elektronikus dalok ezúttal a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának közreműködésével csendülnek fel.

A számos díjjal – Arany Zsiráf, Fonogram, VIVA Comet – elismert Anima Sound System immár huszonhárom éve táncoltatja a közönséget, szimfonikus zenekarral azonban most először lép pódiumra.

A számos európai fővárosában fellépett együttest forró hangulatú koncertek és művészi bátorság jellemzi. A Prieger Zsolt által vezetett Anima időről időre képes megújulni, feladni a bevált, megszokott sémákat és egészen újba kezdeni, ugyanakkor koncerten meg tudott maradni szórakoztató, sok generációhoz szóló popzenekarnak.

Állandóan változó stílusú produkcióik különlegességét elsősorban a játékosság, a zene színes szövete, a stílusok keveredése adja. Az Anima modern elektronikus tánczenét játszik, de a reggae és a dub, a hiphop és a pop, a hagyományos dalok és a zenei kísérletek, az erdélyi magyar és a zsidó népzene is jellemzi a csapatot, amelyhez rengeteg rádiós- és klipsláger – például a ’68, a Tedd a napfényt be a számba!, a Csinálj gyereket! – fűződik.

Prieger Fanni annak idején, 9 évesen a Gipsy Sound Clash-lemezen énekelte a videoklipen is népszerűvé vált Tekerd! című dalt.

Fanni aztán 2008-tól nyolc éven át volt az Anima frontembere, ám a szerdai koncert jó darabig az utolsó fellépése lesz a zenekarral.

A Prieger Zsolt és Németh Gergely köré épülő Anima Sound System 1993-ban alakult Szombathelyen. A zenekar eddig tizenegy teljes stúdióalbumot készített. Az együttesnek alapító tagja és ma is szerves része Prieger Szabolcs, idén visszatért az egyik régi tag, Kása Juli (billentyű-vokál).