+ Gasztro

Változik a szekszárdi bikavér összetétele

Heimann Zoltán, a szekszárdi borvidék elnöke elmondta: a módosítással egységesebb lesz az alap és prémium bikavér, amennyiben mindkettőnek legalább ötven százaléknyi kékfrankost és kadarkát kell tartalmaznia.

A 2016/17-es borpiaci évtől változik a szekszárdi bikavér összetétele, és bővül a szekszárdi szőlők termőhelyen kívüli feldolgozásának területe is.

A szekszárdi, oltalom alatt álló eredetvédett borok termékleírásának a földművelésügyi miniszter által már elfogadott módosítása szerint a szekszárdi bikavérnek az eddigi három helyett legalább négy fajta házasításával kell készülnie, és nagyobb arányban kell kékfrankost tartalmaznia.

A hegyközségi tanács által kezdeményezett módosítás szerint a borfajtának a korábbi 35 helyett legalább 45 százalék kékfrankost és változatlanul 5 százalék kadarkát kell tartalmaznia; a cabernet és merlot aránya nem lehet több 40 százaléknál, tíz százalékban pedig további 13, a borvidéken telepíthető szőlőfajtát használhatnak a borászok. A prémium bikavérnél az egytizednyi rész csak Syrah lehet.

Heimann Zoltán pincéjében mesél a borászatukról a 2016-os szekszárdi Magasiskola Írótábor vendégeinek. Fotó: Podmaniczky Szilárd

Heimann Zoltán pincéjében mesél a borászatukról a 2016-os szekszárdi Magasiskola Írótábor vendégeinek. Fotó: Podmaniczky Szilárd

Heimann Zoltán, a szekszárdi borvidék elnöke elmondta: a módosítással egységesebb lesz az alap és prémium bikavér, amennyiben mindkettőnek legalább ötven százaléknyi kékfrankost és kadarkát kell tartalmaznia.

A borvidék törekvése, hogy a szekszárdi bikavér elkülönüljön a világszerte divatos barrique-hatású cabernet boroktól, a leírás már korábban is kimondta, hogy a bikavér készítésénél kerülni kell a markáns barrique-os jegyek dominanciáját.

Borvacsora a Heimann-birtokon. Fotó: Podmaniczky Szilárd

Borvacsora a Heimann-birtokon. Fotó: Podmaniczky Szilárd

A borvidéki elnök szerint a szekszárdi bikavér ezentúl nem fog jobban különbözni az egri bikavértől. Az egri borvidéken az idei évtől három kategóriában szintén legalább négy fajta házasításával készülhet bikavér, amelyben a kékfrankos arányának kell legnagyobbnak lennie. Heimann Zoltán megjegyezte: a két borvidék bikavére közötti különbség elsősorban az eltérő éghajlatnak köszönhető, hiszen Egerben lassabban érő, Szekszárdon inkább mediterrán jellegű, gyorsabban érő borok készülnek. A szekszárdi borvidéken évente 200 ezer palack bikavért állítanak elő, míg Egerben nyolcmillió palack feletti mennyiséget.

A szekszárdi borvidék a Heimann-birtokról. Fotó: Podmaniczky Szilárd

A szekszárdi borvidék a Heimann-birtokról. Fotó: Podmaniczky Szilárd

A módosítás szerint ezentúl a Tolna és Baranya megyei borvidéki településeken is dolgozhatnak fel szekszárdi szőlőt, a két megyében korábban ez csak hét Tolna megyei településen, illetve a baranyai Mecseknádasdon történhetett. Bizonyos dűlőszelektált borokat azonban továbbra is csak a szekszárdi borvidéken lehet készíteni – mondta a borvidék elnöke.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top