+ Tudomány

Áltudományos hoax volt az internetfüggősségről szóló első közlemény

Különösen a serdülőkorban, fiatalkorban körülbelül 10 százalékban fordul elő az internetfüggőség.

Az internetfüggőség hasonló elváltozásokat okoz az agy szerkezetében, mint a kábítószerfüggőség – állapították meg magyar kutatók. A függőség nem olyan erős, mint a kemény drogok esetében, de a szerkezeti változások nem sokban különböznek – mondta el az InfoRádió Szigma című tudományos magazinműsorában Janszky József kutató neurológus.

Egy amerikai pszichiáter professzor meg akarta viccelni a munkatársait 1995-ben, hogy nyilván, mivel mindenből függőséget csinálnak, akkor biztos lesz az internetről is függőség, és viccként megjelentette. Erre a viccre jött négyszáz embertől válasz, hogy igen, internetfüggő vagyok, és teljesítem a kritériumokat, amit a neves amerikai professzor fölállított, holott ő az egészet viccnek szánta.

Janszkyék kutatásai arra irányultak, hogy az agynak előfordulnak-e olyan szerkezeti változásai, amelyek hasonlóak például a kokainfüggőséghez, amely esetben megfigyelték az agy jutalmazó központjának szerkezeti változását. Arra jutottak, hogy igen, ez megtalálható az internetfüggőknél is.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top