+ Színház

Meghódította Kanadát a magyar újcirkusztársulat

ukrán

a Cirque de Soleillel való szakmai együttműködés egyik következő Közös oktatási program elindítását tervezik a Cirque de Soleillel, amelyben hátrányos helyzetű gyermekek számára biztosítanának lehetőséget.

A kritikát, a szakmát és a közönséget egyaránt meghódította az újcirkusz hazájában, Montrealban a Recirquel. A magyar újcirkusztársulat októberi évadnyitó előadásait két hét alatt több mint tízezren látták a világhírű Cirque de Soleil által alapított La Tohu kőszínházban.

A legnagyobb francia nyelvű kanadai napilap, a Le Journal de Montréal szerint a Recirquel előadásával „újra felfedezte a kortárs cirkuszművészetet”. A lap szerint leporolták a már kicsit merev szemléletűnek tűnő kortárs cirkuszt, a fiatal művészek a darab minden számában új megközelítéssel álltak elő, és Vági Bence rendező sikeresen olvasztotta össze a 40-es évek berlini kabaréjának hangulatával a cirkuszi tudományt. „Gyönyörűségével és eleganciájával a Cirkusz az éjszakában teljesen elbűvölt és elvarázsolt minket” – összegzett a lap kritikusa.

A magyar újcirkusztársulat produkcióját nem csak a sajtó értékelte.

A szakmai közönség, amelynek soraiban ott ült a Cirque de Soleil teljes igazgatósága, állva tapsolta meg a társulat premier-előadását

– mondta el Vági Bence. A Recirquel alapító-vezetője szerint elsősorban azt értékelték, hogy a sajátos magyar cirkuszi hagyományokat tiszteletben tartva értelmezték újra a műfajt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top