+ Film

Budapesten a világ legkreatívabb dokumentumfilmjei

Több mint 30 országból hatvan filmet vetítenek az idei Verzió dokumentumfilm-fesztiválon.

Több mint 30 országból hatvan filmet vetítenek az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon, amelyet november 8. és 13. között rendeznek meg Budapesten hat helyszínen.

Sok más mellett mexikói, kínai, francia és skandináv alkotások is szerepelnek az idei fesztivál programjában. A Nemzetközi Panoráma szekcióban 17 filmet tűznek műsorra a világ legjobb kreatív dokumentumfilm terméséből, köztük több díjnyertes alkotást.

Egy bátor afgán menekült lány karrierje és jövője kerül veszélybe a vetítéssorozat Sonita című nyitófilmjében, amikor a lány anyja úgy dönt, hogy eladja őt feleségnek. Rohszareh Gaem Magami rendező néhány drámai folyamat után maga veszi kezébe az ügyet, hogy megmentse a lányt a nem kívánt házasságtól.

Kislányok férjhez adásáról szól a Nemzetközi Panoráma szekció Gyerekanya című történelmi filmje is, amelyben marokkói és Jemenben született idős zsidó nők mesélnek arról, hogy 8-10 évesen hogyan adták őket férjhez.

Nehéz, de pozitív története van a Mallory című cseh dokumentumfilmnek, amelyben Helena Trestikova rendező tizenhárom éven keresztül követte egy hajléktalan kábítószerfüggő küzdelmeit. Tavaly az alkotás megkapta a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját.

A jég hátán elnevezésű blokk a klímaváltozással és az északi őslakosok életmódjával foglalkozik és azt vizsgálja, hogy az inuit, számi, nyenyec és egyéb kultúrák hogyan alakítják a környezetüket és hogyan alakulnak át. A Thule Tuvalu svájci filmben trópusi szigeten lévő kultúrák szembesülnek a klímaváltozással, a Visszhangok című zenei kísérleti film pedig Grönland elhagyatott katonai területén játszódik és két ember szerelmi történetét meséli el.

A fesztiváligazgató elmondta, hogy a menekültekről tavaly megkezdett vita folytatásaként az Úton és otthon című tematikus blokkban a migráció és a integráció problémáját járja körül nyolc alkotás, valamint a Magyar Helsinki Bizottsággal együttműködésben szervezett három panelbeszélgetés.

Nyolc történetet mutat be a Falak című spanyol film a világ különféle pontjain, ahol fizikai határokat húztak fel országok közé úgy, mint például az Egyesült Államok és Mexikó vagy India és Banglades határán. A Láthatatlanok című alkotás betekintést nyújt a menedékjog „fekete dobozába” Németországban, míg Az üres szoba című belga-francia koprodukció főszereplői olyan családok, akiknek fiai egyik-napról a másikra eltűnnek otthonról, hogy Szíriába menjenek harcolni.

Négy alkotást vetítenek a Fókuszban Ukrajna című szekcióban. Személyes beszámoló a háború egyik oldaláról az Oleg választása című film, míg a Mariupolis című alkotás a mindennapi életet mutatja be a bombázások által sújtott városban. Tágabb családjára fókuszálva fedezi fel Vitalij Manszkij rendező az orosz-ukrán konfliktus társadalmi és politikai töréseit A Rokonok című filmben. Tragikomédia a műfaja az Ukrán seriff című alkotásnak, amelyben két férfira bízzák egy kis faluban a közösség biztonságát. A film tavaly az amszterdami dokumentumfilm-fesztiválon, az IDFA-n elnyerte a zsűri különdíját az egészestés film kategóriában. Ugyancsak díjat nyert a Velencei Filmfesztiválon az eseménysorozat Behemót című kínai-francia zárófilmje, amely Belső-Mongólia iparvidékeit mutatja be.

Az 1956-os szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a fesztiválon válogatást vetítenek a szomszédos szocialista országok 1956 őszén készített filmhíradóiból, utána kerekasztal-beszélgetést tartanak 1956 a szocialista médiában címmel – hívta fel a figyelmet.

Oksana Sarkisova hangsúlyozta, hogy idén először rendezik meg november 17. és 19. között a Verzió+ rendezvényt, amelynek keretében Pécsen, Székesfehérváron és Szegeden vetítenek a közönségnek.

Báron György filmesztéta válogatta a Magyar Panoráma szekcióban szereplő kilenc alkotást.  A filmesztéta hangsúlyozta, hogy az előző évekhez képest csak egy politikával foglalkozó magyar dokumentumfilm került az idei programba. A Kockás forradalom című film a pedagógusmozgalom szerveződését követi végig. Mészáros Márta Anyám levelei Sztálin elvtárshoz című személyes dokumentumfilmjében családja történetét dolgozza fel. A túlélés tánca és a Volt egyszer két balerina című alkotások idős nénikről szólnak. Az egyik főszereplője Fahidi Éva, aki túlélte a holokausztot, míg a másik alkotás egy kitelepített ikerpár életét meséli el. Drogfüggőkről szól a Dizájneren és az Egy nap az életünkből című film, a Reményvasút az úttörővasút történetét dolgozza fel, míg a Balu című filmben egy házaspár és súlyosan beteg gyermekének élete jelenik meg.

Gellér-Varga Zsuzsanna rendező elmondta, hogy a Doclab workshop idei témája az integráció lehetséges folyamataira fókuszál. Három nap alatt a workshop lehetőséget ad tíz tapasztalt és kezdő filmesnek egy saját rövidfilm vagy trailer elkészítésére. Az elkészült alkotásokat november 12-én mutatják be a közönségnek.

Teszler Tamás, a Diákverzió szervezője hangsúlyozta: az előző évekhez hasonlóan ingyenes vetítéseket tartanak középiskolások részvételével. Idén hat filmet mutatnak be, közülük három alkotás is a migráció témájával foglalkozik különféle szemszögekből. Kiemelte a Láthatatlanok című német filmet, amelyben négy bevándorló próbál új életet kezdeni, de sok mindennel meg kell küzdeniük, többek között a bürokratikus folyamatokkal is.

A fesztivált Schilling Árpád rendező, a Krétakör alapítója nyitja meg november 8-án, 19 órakor a Toldi moziban.
A nyitófilm német-svájci-iráni Sonita című alkotás.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top