Merjük megkérdőjelezni az apa diktatúráját! – interjú a Stuttgartban élő Lázár Helgával

gyasztanc

A rendezéshez kell egy bázis, kell tapasztalat, nem véletlen, hogy normális emberek rendezőszakra annyi idősen jelentkeznek, ahány én a diplomaosztómon leszek. Játék közben viszont le lehet menni kutyába. Játszani, olyan koszolósan-lihegősen-farokcsóválósan. Olyankor valami eszement mennyiségű endorfin lep el.

Mesei igazság, modern pszichológia, árnyjáték, bábozás, fizikai színház – mindezek sajátos ötvözése izgalmas játékhoz vezethet. A Gyásztánc című előadás rendezőjével, Lázár Helgával beszélgettünk.

A Gyásztánc című előadás trailerét nézve rögtön arra gondoltam, van-e valamilyen generációs természetű oka annak, hogy épp egy hátborzongató témájú mesét választottál?

Generációs természetű nincs, személyes természetű van. Boldizsár Ildikó kurzusán találkoztam a Szörnyeteg királykisasszony című népmesével, ami olyan svunggal csapott arcon, hogy aztán írtam és rendeztem is belőle egy előadást. A Gyásztáncban megjelenő félmese-város egy totálisan apatikus és nagyon frusztrált közeg. Elvárások, szorongások, menetrendek, határidők, bevágandó lexikonok és kényszerházasságok világa, ahol a diktátor apuka mellett másnak szava nincs. Én azt gondolom, hogy akár kamaszként, akár fiatal felnőttként, de előbb-utóbb mindenki eljut a pontra, amikor már meg meri kérdőjelezni apu diktatúráját, de a kérdésfeltevésen egyszerűen még nem képes túl jutni. Elbújik, mert nem találja az új értelmet semmiben, viszont közben folytonosan gyóntatják, analizálják, vagy éppen rá akarják gyújtani a házat, ahogy az a főhősünkkel, Hildával is történik. Ég a házad, gyere ki! Nem tartom ezt túl jó pedagógiának ma sem és régen sem tartottam. Ezért írtam meg ezt az előadást.

Jelenleg Stuttgartban élsz, milyen tervekkel költöztél oda?

14923166_1321839621173082_114847089_o

Szerettem volna egy nyugalmas műhelyt, ahol még egyelőre nem muszáj mások megrendelése, vagy elvárásai szerint dolgoznom. Izgat az, hogy tovább piszkálgassam magam, hogy megnézzem, mire vagyok még képes, mik azok az egyedi képességeim és képtelenségeim, amikből dolgozni tudok. Stuttgart erre nagyon jó hely. A »Musikhochschule Stuttgart« »figurális színház« – szakán tanulok. Azért »figurális-«, és nem »bábszínház« , mert itt az ember ugyan kevésbé tanulja meg kezelni a hagyományos bábtechnikákat, viszont megtanul helyette minden színpadi akciót az adott figura, báb vagy anyag anyagi tulajdonságaiból elindítani és ezen a módon valami szuperorganikus, személyes és valóságos dolgok jöhetnek létre. A magyarországi bábszakma tulajdonképpen szinte csak gyerekelőadások létrehozására koncentrálódik. Otthon azon van a fókusz, hogy egy szép, emészthető történet emészthetően el legyen mesélve a gyerekeknek. Amit itt csinálunk, inkább felfedezőtúra. Mivel bábrendező, bábkészítő és bábszínész képzést is kapunk, azért eléggé sokszínű és változatos.

Kíváncsivá tettél, mit jelent neked most a báb?

Örömforrást. Gejl, tudom, de így van. Rendezőként az embernek nagyon sokat kell adnia, a színésznek, a zenésznek, a statisztának, mindenkinek – ez rengeteg energia, ami sokszor olyan forrásból kellene, hogy jöjjön, ami fölött egyszerűen még nem rendelkezem. A rendezéshez kell egy bázis, kell tapasztalat, nem véletlen, hogy normális emberek rendezőszakra annyi idősen jelentkeznek, ahány én a diplomaosztómon leszek. Játék közben viszont le lehet menni kutyába. Játszani, olyan koszolósan-lihegősen-farokcsóválósan. Olyankor valami eszement mennyiségű endorfin lep el. Nem leszek színész soha, maximum egy önazonos ember a színpadon, akinek szándékában áll, hogy közöljön valamit. Mondjuk ez sem lesz egy könnyű út. Elég kemény lejönni a produkciókényszerről.

Van kedvenc bábod, amin keresztül legjobban átjön az energia?

14907840_1321831261173918_1605703452_o

Az abszolút kedvenc Gizike, a marionettem. Tavaly építettem Michael Mordo és Frank Soehnle kurzusán. Alapállapotában is nagyon kedvelem, de ami a Giziben az igazán extra, az a horizontális zsinórozása. Ez annyit jelent, hogy felfüggesztett állapotában szemből, egy-két méterről vagy akár alulról is lehetséges őt manipulálni, sőt, mivel a kezétől közvetlen zsinórok vezetnek az én kezemhez, teljes szinkronban tudja lekövetni a mozdulataimat. Ez egy saját fejlesztésű technika, télen készítek vele egy szólóelőadást, meglátjuk hogy mit tud még. Valószínűleg vagy hatszor annyit, mint amennyit eddig csináltam vele.

Elég precízen látod magad és a munkád, ez le fog jönni a Trafóban is. Milyen terveid vannak?

A távlati terveim gyönyörűségesek, de nem merek még konkrétumot írni. Ha minden igaz, jövő évben fogok dolgozni Stuttgartban, Strasbourgban, Pesten, Tübingenben, Münchenben, Szabadkán. Fogok rendezni, játszani, utazni, marionetteket építeni. Ugyanakkor ott van ez a tipikusan magyar »rebbenő nyúl effektus«, hogy mi lesz akkor, ha valami mégse jönne össze – hülyének is néznek itt kint emiatt. Utaztam már harminc órát oda-vissza azért, hogy egy harmincperces szólóval otthon is fellépjek. Néha-néha még honvágyam is van. Jó lenne otthon is dolgozni, persze, »oda megyünk lakni, ahol helyet kapni« – jeligére remélem az állásajánlatokat.