+ Oktatás

Leckeprotest: szülői közösség az iskolai házi feladatok ellen

Leckesztrájkot hirdetett a novemberi hétvégékre a spanyol állami iskolákban tanuló diákok szüleit tömörítő szervezet (CEAPA).

„Vissza akarjuk szerezni a hétvégi családi időt, hogy a gyerekeinkkel lehessünk” – nyilatkozta José Luis Pazos, a CEAPA elnöke több spanyol napilapnak is indokolva a kezdeményezést, amelynek jelmondata: „Az iskolában egy tantárgy hiányzik: az én szabadidőm”.

A szervezet vezetője szerint az iskolai házi feladatok túl sok időt vesznek el a családoktól, ahelyett, hogy a gyerekek minőségi időt tölthetnének együtt szüleikkel.

Hivatkozott a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legutóbbi – 2012-es – felmérésére,  amely szerint Spanyolországban, az OECD más tagállamaihoz képest jóval magasabb a leckeírással töltött idő. 6,5 óra hetente, szemben az átlagos 4,9 százalékkal.

A spanyol szülői szervezet saját felmérést is készített, ebben napi 2,5 óra otthoni tanulással töltött időt állapított meg.

A leckebojkott első lépéseként a CEAPA az iskolaigazgatóknak és a tanároknak címzett levélben kéri, hogy novemberben ne adjanak hétvégi házi feladatot a diákoknak.

Ahol mégis lesz lecke, ott a sztrájkoz csatlakozni kívánó szülők újabb levelet adnak át az osztályfőnöknek, jelezve, hogy a gyerek nem készíti el a feladatokat, és hogy a családok alkotmányos joga rendelkezni a szabadidőről, amelyet az iskola „nem szállhat meg”.

A CEAPA hosszútávon oktatási modellváltást szeretne elérni, példaként említve Finnországot, ahol a gyerekeket nem árasztják el házi feladatokkal, mégis kiváló eredményeket tudnak felmutatni.

Arról nem nyilatkozott, hogy előreláthatóan mennyien csatlakoznak majd az akcióhoz. A bojkottot nem támogatja a legnagyobb spanyol szülői szervezet, a katolikus magániskolákban tanulók szüleit képviselő CONCAPA. Az ANPE elnevezésű, független pedagógus szakszervezet pedig úgy véli: a sztrájk megkérdőjelezi a tanárok oktatási szabadságát.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top